Japán autócsodákat várnak Kézdivásárhelyre

Augusztus 31. és szeptember 1. között zajlik a Saisho Fest névre keresztelt rendezvény Kézdivásárhelyen, a fortyogófürdői gokartpályán. A szervezők a tavalyinál lényegesen több japán autó érkezésére számítanak, külföldről is vannak visszajelzések.

A rendezvény szervezője a Japán vasak (Table japoneze) internetes blog szerkesztője, Tudor Triponescu, aki szerint a motorok idén is maximális fordulatszámon fognak pörögni, lesz, driftelés, race-taxizás, gokartozás, ritka, retro vagy módosított autók kiállítása, versenyszimulátorok a „Saisho Fest” rendezvényen, amely a kézdivásárhelyi Skat Kart pályán lesz. A rendezvény különlegessége, hogy csak japán gyártmányú autók vesznek részt rajta | A szerző archív fotói Tudor Triponescu a Maszolnak elmondta: idén második alkalom, hogy Kézdivásárhelyen szervezik meg a rendezvényt, a tavaly tapasztaltakkal rendkívül elégedettek voltak, sok autó vett részt és látogatókból sem volt hiány. Az érdeklődést jól jelzi, hogy a céhes városban és 15 kilométeres körzetében a panziók kitették a „megtelt” táblát.

A szervezők szerint Romániában először áll rendelkezésre egy folyamatosan öntözött pálya, így a résztvevők minél több kört tehetnek meg a gumiabroncsok „elfogyásáig”, és azok számára is segítséget nyújt, akiknek nincs túl sok lóerejük. „A folyamatosan és teljesen öntözött skidpad, amely Romániában először kerül bevezetésre, kibővült a tavalyi kiadáshoz képest, a terület körülbelül 2,5-szer nagyobb lett, valódi drift játszótérré vált, ahol te és barátaid annyi kört tehettek meg a gumiabroncsaitokkal, amennyit csak tudtok!” – üzenik a szervezők.Idén a drift-pálya felülete nagyobb leszA program része többek között egy „Showcase”, ezen a legjobb autók kerülnek bemutatásra, egy driftzóna, amelynek területét a szervezők megháromszorozták a korábbi kiadásokhoz képest, és a VIP jeggyel rendelkezők megtapasztalhatják az adrenalint a pilóta mellett ülve a „Race Taxi”-val. Ugyanakkor a jelenlévők kipróbálhatnak egy versenyszimulátort, és azok, akik nem akarják kihagyni a Formula 1 szezon 16. szakaszát – az Olasz Nagydíjat, élőben követhetik a versenyek közvetítését az esemény helyszínén.

Tudor Triponescu szerint a fesztiválra nem csak belföldről, hanem Magyarországról, Szlovákiából, Bulgáriából és Olaszországból is érkeznek résztvevők. Érdekes színfoltnak ígérkezik az is, hogy a szervező szerint Kézdivásárhelyen is bemutatásra kerül a japán autók kedvelői körében egyik  legendásnak számító Subaru Impreza WRX is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?