Nagybányától 65 kilométerre, az ukrán határ mellett fekszik a Tisza és az Iza folyók ölelésében Máramarossziget, amely egykor Máramaros vármegye székhelye,  Magyarország faiparának és sóiparának központja volt. A település legrégebbi épülete a közel ezeréves református templom, amely bár az évszázadok során  többször megrongálódott, a hívek és erdélyi elöljárók adományainak köszönhetően mindig újjáépült, mai formáját pedig az 1931–33 közt folyt újjáépítés során nyerte el. A templom történetéről, a hozzá kapcsolódó legendáról és a helyi magyar közösség számára betöltött szerepéről Kovács Péter Zoltán lelkipásztor mesélt stábunknak.

Kovács Péter Zoltán még csak két éve szolgál Máramarosszigeten, de már nagyon otthon érzi magát a közösségben, és igyekszik összetartani azt, különböző rendezvényeket szervezve az ott élő magyarságnak, amelyeken évről évre egyre többen vesznek részt. Mint a templom közel ezeréves történetéről elmondta,  építésének az idejét a történészek vitatják, de mindenképpen 1050 és 1150 közé datálják.

Az eredeti templom román stílusban épült,  templomtornya a középkorból maradt fenn, és még máig őrzi a gótikus elemeket, a gótikus és a rózsaablakok tanúskodnak a múltjáról. A város akkori legmagasabb pontján emelkedett épület legrégebbi része a ma is álló nagy torony kőrésze és a harangtorony alatti altemplom. A ma látható református templom 1892-ben épült, de összetevőiben hordozza a sok évszázados elemeket. A toronyház faragott portáléja és a fölötte található kettős ablak a 13. századtól napjainkig maradt fenn.

Mint a lelkipásztor ismertette, a templom többször leégett a történelem folyamán, egyszer pedig földrengés is elpusztította, ám a hívek és elöljárók adományainak hála mindannyiszor újjáépült. 1467-ben István moldovai vajda dúlta fel az épületet, az 1632-es pusztítások után pedig a felújítás költségeit Mátyás király fedezte. Egy 1632-es okirat szerint pedig még gróf Bethlen István, Máramaros örökös főispánja is támogatta a templom felújítását. A 17. század végén egy nagy erejű vihar sodorta el a torony tetőszerkezetét, 1844-ben pedig földrengés rázta meg a várost és rongálta meg az épületet, ekkor kerültek elő a templom falfestményei, amelyek Szent Katalin és Szent György legendáit mesélik, és amelyeket Barabás Miklós 1845-ben akvarellrajzok formájában örökített meg, és mind a mai napig az egyházközség gondozásában vannak.

Jelenlegi formáját a templom 1891-re éri el, amikor megépítik a templomhajót. 1931-ben ismét tűzvész dúlt, az őrtorony kályhája okozta a tüzet, ekkor megrongálódott a templom orgonája is, amelyet Rieger Ottó budapesti orgonaépítész készített 1912-ben, és a szatmári Csekey Pál állított helyre. A gyülekezetnek köszönhetően 1933-ban befejeződnek a helyreállító munkálatok, komoly szerkezeti javítást 1966-ban végeznek, 1991-1993 között külsőleg újravakolták az épületet, 1999-ben került sor a templom belső festésére, majd 2021-ben egy újabb felújításra.

Kovács Péter Zoltán lelkipásztor kérdésünkre elmondta, terveik között szerepel a templom teljes felújítása és restaurálása, a tervek már elkészültek, és amint meglesz az ellenőrzés,  pályázati források után néznek. „Városunk legrégibb épülete a templom. Minden képen, festményen, képeslapon szerepel, és a felújítás nemcsak a református egyháznak az érdeke, hanem az egész városnak, egész közösségünknek és a történelmi Máramaros régiójának is” – hangsúlyozta.  

Egy legenda is szól a templomról, amelyet Kovács Péter Zoltán el is mesélt stábunknak. Mint mondta, eszerint a kicsi tornyokon levő kutyák és a nagy tornyokon levő sárkányok éjszaka leszállnak, és ők őrködnek a város felett. A gyerekeknek szokta elmondani a legendát, amit nagyon izgalmasnak találnak, esténként kinéznek az ablakon, és várják, hogy megjelenjenek a felettük őrködő kutyák és a sárkányok. A lelkész szerint a templom közel ezer éve mutatja és hirdeti Istennek a dicsőségét és a jelenlétét.

Mint kifejtette, szórványban élve sokszor gondolkodnak azon, hogyan tovább, mit kellene tenni azért, hogy megmaradjon a közösség, és minél kisebb legyen a beolvadás, hogy minél jobban  megtarthassák magyar identitásunkat, keresztény hitünket. „A templom mindig valakit jelképez, jelképezi az erős Istent, akinek hatalma van bennünket ezután is megtartani. Eddig is ő tartott meg és éltetett bennünket itt, Máramarosszigeten és környékén, és bízunk abban, hogy gondviselő szeretete a későbbiekben is hordozni fog és megtart bennünket” – zárta gondolatait Kovács Péter Zoltán.