Chișinău környékén két olyan pincészet található, ahol az ember néhány perc után elfelejti, hogy egyáltalán a föld alatt jár. Cricova és Mileștii Mici egykori mészkőbányáiban ma utcák, kereszteződések, közlekedési táblák, óriási hordók és palackok milliói sorakoznak, a járatok együttes hossza pedig meghaladja a 320 kilométert.

Moldovában a borospince fogalma egészen más méreteket jelent, mint Közép-Európa legtöbb borvidékén, és ehhez alig kell elhagyni a fővárost. Északi irányban nagyjából húsz perc alatt Cricovába, dél felé valamivel hosszabb idő alatt Mileștii Micibe lehet eljutni, majd mindkét helyen lefelé folytatódik az út.

A magyarázat a vidék geológiájában rejlik: évszázadokon át fejtették itt a könnyen megmunkálható mészkövet, amelyből Chișinău és más moldovai városok számos épülete készült, főleg a második világháború rombolásai után. A kitermelés után kilométereken át húzódó üres csarnokok vagyis galériák maradtak, bennük egész évben alig változó hőmérséklettel és magas páratartalommal. Amit eredetileg bányának vájtak, abból a 20. század második felére két különös föld alatti borváros született.

Cricova: város a mészkőben

A föld alá vezető út után nem pinceajtók, hanem valódi sugárútak következnek, ezért a látogatás jelentős részét elektromos járművel tesszük meg. A hálózat 53 hektár alatt terül el, járatainak teljes hossza körülbelül 120 kilométer, helyenként pedig 80 méterrel járunk a felszín alatt. Az eligazodást ugyanazok az eszközök segítik, mint odafent: útjelző táblák, kereszteződések és közlekedési jelzések. Csak az utcanevek szokatlanok. Cabernet, Feteasca, Aligote, Sauvignon vagy Dionis szerepel a táblákon, az adott szakasz melletti fülkékben pedig rendszerint az utcanévhez kapcsolódó borokat tárolják.

A nyers mészkőfalak között az ember számára az is gyorsan világossá válik, miért volt érdemes a bányát borászati célra újrahasznosítani. A hőmérséklet egész évben nagyjából 12 és 14 Celsius-fok között marad, a páratartalom pedig eléri a 97-98 százalékot, vagyis külön hűtőrendszer nélkül is csaknem állandó környezetben érhetnek a borok. Az egykori kőbányában 1952-ben indult meg a borászati tevékenység, miközben a rendszer bizonyos ágaiban a mészkő kitermelése ma sem szűnt meg. Cricova tehát furcsa módon egyszerre pince és működő bánya, amelynek föld alatti térképe továbbra sem tekinthető véglegesnek.

A turistaút egyik legérdekesebb része nem is a hordók között, hanem a klasszikus pezsgők készítésére használt szakaszon vezet keresztül, ahol a hagyományos palackos másoderjesztés különböző fázisait mutatják be. Innen jutunk tovább a Nemzeti Borgyűjteményhez, amelynek létrehozása 1954-ben kezdődött, és amely ma közel 1,3 millió palackot őriz.

A gyűjtemény legöregebb és legtöbbet emlegetett darabjai között két 1902-es palack található. Az egyik a Jerusalim de Paști néven őrzött vörös desszertbor, amelyből a pincészet szerint négyszáz palack készült, de mára ez az egyetlen ismert fennmaradt példány. Mellette egy ugyancsak 1902-ből származó Jan Becher likőrt őriznek. Néhány teremmel arrébb Hermann Göring egykori borgyűjteményének maradványai következnek, körülbelül kétezer palackkal, köztük moseli, bordeaux-i, portói, tokaji és chablis-i tételekkel, jórészt az 1940-es évekből.

A, kóstolás nélküli, nagyjából hetvenperces alaplátogatásba a föld alatti utcák, az érlelőterek, a pezsgőkészítés, a nemzeti gyűjtemény és még egy földalatti mozi meglátogatása is belefér, de a 120 kilométeres rendszerből így is csak néhány szakaszt láthatunk.

Kapcsolódó

Egy székely a nagyvilágban: Moldova felfedezése a bor és a magyar múlt nyomában

Kevés európai ország tud úgy meglepetést okozni, hogy közben szinte teljesen kimarad a turisták bakancslistájáról.

Moldovai Köztársaság Chișinău útinapló kirándulás

A világ legnagyobb borkészlete

A fővárostól délre fekvő Mileștii Mici alatt több mint 200 kilométernyi egykori mészkőjárat húzódik, amelyek egy része közel 80 méterrel a felszín alatt fut. A borászati vállalatot 1969-ben hozták létre, miután felismerték, hogy a bányák állandó hőmérséklete kiválóan alkalmas borok tárolására és érlelésére. A hatalmas föld alatti rendszernek ma mintegy 55 kilométerét használják közvetlenül borászati célokra, itt sorakoznak a hordók, az érlelőterek és a palackokkal megtöltött galériák.

Az első kilométerek után a „pince” szó itt is értelmét veszti, mert valódi föld alatti úthálózaton haladunk, ahol autóbusz vagy teherautó is kényelmesen elfér. A folyosók Cabernet, Pinot, Feteasca vagy más szőlőfajták nevét viselik, a falak mellett pedig hol óriási tölgyfahordók, hol egymásra rakott palackok ezrei jelennek meg. Nem csupán díszletként épített turistalátványosságról van szó, hanem egy működő tárolórendszerről, amelyben az utcanév egyben eligazítás is: megmutatja, milyen borok kerültek az adott vájatba. A pincészet az elmúlt években elektromos turistabuszokat is beszerzett, ami önmagában sokat elmond a bejárandó távolságokról.

Ennek a földalatti létesítménynek igazi rekordja azonban nem a járatok hosszához, hanem a bennük felhalmozott borkészlethez kapcsolódik. A Guinness World Records 2005-ben 1,5 milliónál több palack alapján hitelesítette a világ legnagyobb borgyűjteményét, a pincészet mai nyilvántartása pedig már több mint kétmillió palackról beszél. Az úgynevezett Aranygyűjteményben a palackokat egyenként tartják számon, leltári számot kapnak, és feljegyzik rajtuk az évjáratot, valamint azt is, mikor kerültek a kollekcióba. A gyűjtemény kialakítása 1969-ben kezdődött, és ma is találni benne az 1980-as évekből származó moldovai borokat.

A gyűjteményi borok egy része hosszú érlelési folyamaton megy keresztül: előbb hónapokat, esetenként éveket tölt tölgyfahordóban, majd palackozás után legalább további három évig pihen a pince állandó klímájában. A régebbi tételek közül több palackot természetes parafadugóval zárnak le és viasszal pecsételnek, címkéiken pedig a föld alatti járatrendszer régi térképének motívumai jelennek meg.

A jelenlegi alaplátogatás körülbelül ötven percig tart, és ezalatt a vendég a galériák egy részét, az Aranygyűjteményt és a kóstolókomplexumot járja végig. Ennyi idő után különösen furcsa arra gondolni, hogy mindabból, amit odalent láttunk, még mindig csak néhány kilométert érintettünk. Cricova inkább gondosan felépített föld alatti borváros, Mileștii Mici pedig a puszta méretével teszi érzékelhetővé, milyen messzire nőhet egy hajdani bánya, ha évtizedeken keresztül borral töltik meg. Chișinăuból mindkettő könnyen elérhető taxival vagy Bolttal, így a két hely akár egymást követő napokon is bejárható, de érdemes előre foglalni és nyáron is vinni egy pulóvert: odalent Moldova legmelegebb hónapjaiban is hűvös van.

Kapcsolódó

A történelmi filoxéránál is nagyobb veszély fenyegeti a szőlősöket – Az érmelléki Lengyel Csabát kérdeztük

Több százéves tradíciók, a klímaváltozás okozta aszály és egy, a filoxéránál is veszélyesebb járvány határozza meg az Érmellék jelenét.

borászat szőlő szőlőültetvény Érmellék bor bortermelés