Egészséges, de drága a szamártej – a homoródszentmártoni szamárfarmon jártunk

Bár nincs olyan tudományos tanulmány, amely igazolná, hogy a szamártej gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik, ezt egyre több hiteles forrás támasztja alá. Hargita megyében szamártartással egyedül Homoródszentmárton községben foglalkoznak, ahol nyílt napokkal, tematikus rendezvényekkel igyekeznek népszerűsíteni a szamártej fogyasztását. Igaz, ez utóbbi, nem éppen olcsó mulatság.

Az elmúlt hétvégén csacsis gyermeknapot tartottak Homoródszentmárton községben. Népdal- és néptáncoktatással, gyermekzumbával, tombolajátékkal várták a legkisebbeket, a főszerepet mégis a szamarak kapták, a velük kapcsolatos, többnyire negatív sztereotípiák lerombolása, illetve a szamártej fogyasztásának népszerűsítése.

A szerző felvételei a gyermeknapon készültek

Hargita megyében ugyanis, de egész Székelyföldön nemhogy a szamártej fogyasztásának, de még a szamártartásnak sincs hagyománya. „Hargita megyében mi vagyunk az egyetlenek, akik ezzel foglalkozunk” – mondta Sorbán Camelia, aki férjével, Sorbán Mihállyal két éve döntöttek úgy, hogy a szarvasmarha-tenyésztésről a szamártartásra váltanak. Jelenleg mintegy 40 szamarat tartanak a községhez közeli Aranyostetőn, csak különféle rendezvényekre, nyílt napokra hozzák le az állatokat a faluban található farmra.

A szombati csacsis gyermeknapon a kicsik simogathatták, etethették az állatokat, sőt a szamárháton lovaglást is kipróbálhatták. „Azt tervezzük, hogy minden hónapban rendezzünk egy-egy tematikus rendezvényt” – tette hozzá Sorbán Camelia.

Kleopátrától Ferenc pápáig

A szamártej jótékony hatása az ókorig vezethető vissza, a legenda szerint Kleopátra egyiptomi királynő naponta szamártejben fürdött. Amikor pedig néhány éve megírták, hogy Ferenc pápát szamártejjel táplálták csecsemőkorában, csak fokozták a szamártej iránti érdeklődést. A szamártejnek egészségmegőrző hatása van, állítólag fogyaszt, csökkenti a vér zsírtartalmát, gyógyítja a különböző bőrproblémákat, erősíti az immunrendszert és a légúti betegségekre is jó. Emellett egyes vélemények szerint anyatej helyett is adható, mivel állítólag összetétel szempontjából az összes állat teje közül ez hasonlít a legjobban ugyanis az anyatejhez.

A szamártejnek nincs szaga, íze hasonló a tehén tejéhez, de egy kicsit édesebb. Korábbi tanulmányok szerint a szamártej működő alternatíva lehet a tehéntejnek – azon gyerekek esetében –, akik allergiásak a szarvasmarhafélék fehérjére.

Elérhetőbbé tennék

Egy szamár jó esetben napi 7 deci tejet ad, ára pedig igencsak borsos, 100 lejbe kerül litere, de a keresletre még sincs panasz. Továbbá, mivel egy kilogramm sajt 25 liter tejből készül, egy kiló szamársajtért akár 1000 eurót is elkérnek.

Várhatóan a szamártej, az ebből készült élelmiszerek, és újabban kozmetikumok is egyre gyakrabban feltűnnek a hazai piacon. „Már kiváltottuk az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóságtól az engedélyt, azt tervezzük, hogy termékeinket minél több hazai vásárba elvigyük” – közölte a Maszollal Sorban Camelia.

Nyilván, amíg klinikai vizsgálatok nem bizonyítják, addig a szamártej gyógyító hatása nem tekinthető hivatalos álláspontnak. Igaz, olasz kutatók a vizsgálatok folytatását sürgetik a szamártej kedvező étrendi és egészségmegőrző hatásainak a legmodernebb eszközökkel történő pontosítása céljából – tudtuk meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?