A legkisebbek életében is elérkezik az a fejezet, amikor el kell engedniük a szülők kezét, hiszen várja őket a bölcsőde vagy éppen az óvoda. De ez az új helyzet nemcsak a gyerekekre van nagy hatással, hanem a szülőkre is, akik támaszként kell ott legyenek a háttérben és el kell fogadják, hogy a saját kis csemetéjük most már más felnőttekhez, óvó nénikhez fog kötődni. Erről az új, és sokszor bizonytalan helyzetről kérdeztük Vitus-Bulbuk Emese pszichológust, iskolai logopédust.

– Azok a gyerekek, akik bölcsibe mennek, elgondolásom szerint még egészen picik ahhoz, hogy felfogják, hogy miért hagyják a szüleik őket magukra egy teljesen új környezetben. Ilyenkor mi a teendő? Hogyan készítsük fel a legapróbbakat, ha egyáltalán fel lehet készíteni őket rá?

– Első körben mindenképp a szülők kell biztosak legyenek abban, hogy bölcsibe szeretnék íratni a gyermeküket. Nagyon sok esetben muszájból adják, mert nem szeretnének dadát, vagy nem tudják megengedni maguknak, esetleg nincsenek közel a nagyszülők, akikre rá tudnák bízni a gyermeket. De van olyan is, hogy egyszerűen szüksége van akár az anyának, akár az apának arra, hogy visszamenjen dolgozni, így eldöntik, hogy beadják a gyermeket bölcsődébe.

A másik fontos szempont az, hogy eldöntsük, hogy magán- vagy állami bölcsődébe íratjuk. Ekkor másfél-, kétévesek, ebben a korban már nagyon sok gyermek a személyiségfejlődésnek abban a fázisában van, amikor már igénye van a társaságra, elindultak már „azok a kis érzékelő csápok”, amik arról árulkodnak, hogy „anya és apa is a feje tetejére állhat, mégis unatkozom, már nagyobb gyermektársaságba mennék”.

És hogy hogyan tudjuk felkészíteni erre? Abban az esetben, hogyha a verbalitása már elég jó, akkor nagyon fontos, hogy sokat meséljünk arról, hogy ez egy nagyon vagány tér, itt nagyon sokat fognak játszani, és hogy milyen kedvesek azok a nénik, akikkel majd együtt lesz. Egy másik könnyítő tényező, ha már a nyár folyamán meglátogatják a bölcsődei játszóteret, a csoportot, megismerkednek az bölcsis nénikkel.

Előbb a legfontosabb a bizalom kialakítása a szülők és az óvó néni között, hiszen tudnom kell szülőként, hogy a gyermekemet jó kezekbe adom, mert még akkor is, ha lesznek bökkenők, és ha a gyermekemnek hiányzom, és ő is hiányzik nekem, attól a bölcsis óvó néni meg tudja nyugtatni, attól még jó kezekben van, attól még az ott eltöltött idő számára is értékes lesz. Ugyanakkor ha a szülők azt tapasztalják, hogy a gyerek nincs még felkészülve a bölcsire, akkor még mindig vissza lehet táncolni, hiszen siettetni nem lehet. Minden gyerkőcnek más iramban fejlődik a személyisége, és ha azt tapasztaljuk, hogy neki még szüksége van a jelenlétünkre, akkor ne féljünk más variánst keresni.

– Az ovikezdéssel mi a helyzet? Feltételezem, hogy az már egy fokkal könnyebb, hiszen a gyerek már picit nagyobb...

– Igen, jó esetben hároméves korban azért már ténylegesen nyitva vannak ezek „a kis érzékelő csápok”, és igénylik a közösséget. Itt is nagyon fontos annak a tudatosítása, hogy szülőként fel vagyok-e készülve arra, hogy a gyermekemet beadjam közösségbe, hogy más felnőttek is jelen legyenek az életében és erőteljes befolyást gyakoroljanak rá. Nagyon fontos az is, hogy hogyan választok óvodát vagy óvó nénit, mindenkinek megvan a maga kritériumrendszere: legyen nagy az udvara, legyen sok tevékenység, legyen több óvó néni, minél közelebb legyen a hozzánk.

Miután döntöttünk az óvodáról – ismerve a gyermekünket és igényeit –, el lehet kezdeni mesélni a gyerkőcnek arról, hogy nekem anno milyen élményeim voltak, hogy hány gyermek volt a barátom, hogy mi volt a kedvenc játékom. Ilyenkor lehetőleg a pozitív élményeket elevenítsük fel, ne arról kezdjük sztorizni, hogy mennyire utáltam délután aludni, vagy hogy mennyire mogorva dadusunk volt.

– Hogyan tudja kiengedni a szülő az irányítást a kezéből, hogy átadja a pedagógusnak?

– Az óvó nénihez nagyon hamar kapcsolódik a gyermek, mert ha a számára biztonságot jelentő felnőttjei, a szülők nincsenek a színtéren, akkor egyértelműen keres valakit, aki szintén védelmet és nyugalmat tud nyújtani. Így nem csoda, hogy a gyermek számára nagyon fontossá válik az óvó néni szerepe, ami szülőként akár nehezünkre is eshet, főleg ha első gyermekről van szó. De ennek ellenére fontos az, hogy otthon is adjunk igazat az óvó néninek, hiszen így tudom megerősíteni a gyermekemet abban, hogy valóban biztonságban van. 

– Általánosságban mikortól kezdenek feloldódni a gyerekek az új környezetben?

– Az első két-három hét nagyon sok esetben zökkenőmentes. De ezután a gyermek rájön, hogy „ajaj, ez most már végleges”. Ilyenkor szoktak sokszor visszaesni a gyerekek, és elkezdik kifejezni azt, hogy ők nem feltétlenül szeretnék ezt. Az elején minden vagány, mert újak a játékok, mert újak a gyerekek, új a környezet, és ez elveszi a figyelmét. Viszont abban a pillanatban, hogy már rutinszerűvé válik, ott lesz egy kis bökkenő, amin át kell esni.

– Hogyan kell hatékonyan túllendülni ezeken a visszaeséseken? Van-e erre bármiféle recept?

– Ezt nem kell túlgondolni vagy túljátszani. A gyermek is látja, hogy a család életében visszatérő motívum az, hogy felkelünk, elmegyünk dolgozni, hogy a nagyobb tesó elmegy iskolába, és valahogy erre kell ráerősíteni, hogy most már az ő életében is van egy ilyen állandó dolog: az ovi. Abban segíthetünk neki, hogy elmondjuk neki sokszor, hogy ebéd után találkozunk (amennyiben rövid programos óvódában van), vagy hogy délután anya vagy apa megy utánad.

Azt is jó, ha azt hangoztatjuk, hogy megértjük, ha szomorú, és tudjuk, hogy legszívesebben máshol lenne, viszont ezután már ilyen lesz. És hagyni lehet, sőt fontos hagyni a gyermeknek, hogy meggyászolja a nagyon pici korát, és azt mondani, hogy „oké, értem, hogy ez neked nem fekszik annyira, viszont ez nem opcionális”. Biztos, hogy nem könnyű, és vannak gyerkőcök, akiknek ez a dolog nehezebben megy. Viszont a szülőket arra buzdítom, hogy amit az elején eldöntöttek, abban próbáljanak meg a lehető legnagyobb mértékben kitartani és következetesek maradni. Mert az nem működik, hogyha a gyermek eleget sír és hisztizik, akkor három napig nem visszük, de utána két napig igen, mert ebben az esetben csak játsszunk az érzelmeivel. Amennyire lehet, türelemmel és megértő határozottsággal biztosítsuk őt arról, hogy nem hagyjuk őt a pácban, sőt egy másik, szerető környezetbe visszük, azonban arra sajnos nincs lehetőség, hogy mindig mellette legyünk.