FRISSÍTVE - Magyar állami támogatással épült óvodát és bölcsődét avattak Kolozsváron

„Magyarul álmodni és magyarul sírni, magyarul örülni a mi megismételhetetlen életünk. Magyarnak lenni jó!” - mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Kolozsváron, ahol felavatták kedden a magyar állam támogatásával megépült magyar óvodát és bölcsődét. 

Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár az avatóünnepségen kijelentette: „Büszkén mondhatjuk, hogy mi is első királyunk munkájának vagyunk a folytatói, amikor egy életerős közösséget építünk a Kárpát-medencében, mely teljes szívvel vallja magát kereszténynek és magyarnak.” A politikus a magyar állami támogatással felépített Donát úti óvoda és bölcsőde avatóján vett részt az erdélyi városban, írja az MTI.

Fotók: MTI / Kiss Gábor

A politikus a Makovecz Imre tervezte Donát úti református templomban tartott hálaadó istentiszteleten mondott ünnepi beszédében közölte: ez a közösség örömmel tanítja a magyar nyelvre, járatja magyar bölcsődébe, óvodába gyermekeit. „Hogy felnőttként majd ők is egy olyan nemzedék tagjai legyenek, akik örömmel építik, szívesen és sikeresen, tovább a magyarok katedrálisát” - mondta. Hozzátette: erre szövetkezett Magyarország nemzeti kormánya és az Erdélyi Református Egyházkerület.

Az államtitkár felidézte a két kőtörő ember történetét, melyben az egyik azt vallotta, ő követ tör, míg a másik, hogy katedrálist épít. Rámutatott: a történetben két világszemlélet köszön vissza: egyikben a munka teher, semmi magasztos cél nem tudja lelkesíteni művelőjét, se nemzet, se haza, se család, se Isten. A másik hang tulajdonosai ezzel szemben tudják, csak látszólag igaz, hogy követ törnek, valójában katedrálist építenek. „Magyarországon és Erdélyben ma ez a hang az erősebb" - mondta Nagy János, hangsúlyozva, hogy a jelenlévők katedrálist építenek.

Az ily módon építkezők nincsenek egyedül – mondta –, ott magasodik felettük "a magyarok évezredes, gyönyörű katedrálisa”, melynek alapkövét Szent István király helyezte le 1024 évvel ezelőtt. Arra biztatta a jelenlévőket: törjék tovább a követ, mert ezekből a tört és faragott kövekből építhetnek „egy erősebb, otthonosabb és békésebb Európát”.

„Mi most egy házat teremtettünk, de tulajdonképpen hazát építünk vele” – mondta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke. Felidézte: tíz éve a világjárványt leszámítva az egyházkerület minden évben átadott egy új vagy felújított épületet a Kolozsvári Magyar Napokon. „Erre az esztendőre is kirendelte az Isten az örömforrást” – mondta a templom szomszédságában lévő épületre utalva, mely utolsóként készült el az óvodafejlesztési program EREK felügyelete alatt megvalósult 23 beruházása közül.

„Száz éve vártunk erre a pillanatra, erre az évtizedre, hogy építsük újra a mi életünket, építsünk hajlékot az Istennek és az embereknek” – mondta a püspök, „történelmi pillanatként” értékelve, hogy az anyaország felismerte, mire van szükségük az erdélyi magyaroknak.

Kolumbán Vilmos egyházkerületi főjegyző, püspökhelyettes prédikációjában emlékeztetett: már az Erdélyi Fejedelemség idején is azt vallották, hogy a református egyháznak társadalmi feladatokat is fel kell vállalnia, iskolákat kell működtetnie. „Mindent, amit teszünk, abban a hitben tesszük, hogy van értelme az építésnek” – mondta.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke rámutatott: „Magyarul tanulni és magyarul beszélni nem hátrány, nem lehet hátrány. Magyarul álmodni és magyarul sírni, magyarul örülni a mi megismételhetetlen életünk. Magyarnak lenni jó!”

Felidézte az államalapítás „sorsdöntő pillanatát”, majd a múlt évtizedek nehézségeire emlékeztetett, amikor a kommunizmus alatt meggyengült, megtört erdélyi magyar közösségnek vissza kellett adni a reményt, hogy a szülőföldön lehet és érdemes élni, építkezni. Hozzátette: azóta számos iskola, intézmény épült Erdélyben, sok az egyházakkal közösen.

Bibza Gábor, a törökvágási református egyházközség lelkészének köszöntője és a negyedbeli gyerekek műsora után az épületre Kató Béla püspök mondott áldást.

Horváth Anna, az egyházkerült óvodaépítési programjának felelőse az MTI-nek úgy nyilatkozott: az épületben ősztől a két bölcsődei és remények szerint az óvodai csoport is elindul. Közölte: az ingatlanparadicsomnak számító Kolozsváron nehéz volt helyszínt találni a beruházáshoz, egy korábbi helyen a szomszédok meggátolták az építkezést. A Donát úton megvásárolt épület mellett szólt, hogy korábban óvoda működött benne, ami megkönnyítette a folyamatot. Az ennek helyére épült, korszerűen felszerelt új ingatlan közel száz gyermeket képes befogadni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?