Felújított óvodát és elemi iskolát avattak a szilágysági Varsolcon

Felújították a varsolci tanintézményeket, melyek átadásán jelen volt Kelemen Hunor szövetségi elnök is. Beszédében elmondta: a messziről érkező, amikor betér Varsolcra, azt látja, hogy van gazdája a településnek, és itt dolgos emberek élnek, mert ha végigmegy a főúton, a mellékutcákon, rendezett portákat, környezetet lát. Az iskolához érve az tapasztalják, hogy megújultó óvodája, iskolája van a településnek, és kedvező feltételeket teremtettek a helybélieknek, az itt élő családoknak.

Bréda Lajos polgármester üdvözlő beszédében elmondta, hogy a településnek 19 pályázata volt, melyből tízet már befejeztek. Kiépítették a víz- és szennyvízhálózatot, aszfaltoztak, felújították a polgármesteri hivatalt és az orvosi rendelőt, sporttermet építettek, futballpályát alakítottak ki. Jelenleg három nagy munkálat folyik a faluban: ANL-tömbházakat építenek, felújítják a „nagyiskolát”, és hidat építenek a Kraszna folyó fölé. Továbbá, hat szerződést írtak alá, melyek munkálatait, ha egy hónapon belül elkezdhetik, egy év alatt kivitelezik. Viszont ami a legfontosabb: „megkaptuk a pénzt a gázhálózat kiépítésére, és ha ez meglesz, akkor a befektetők is könnyebben jönnek” – fogalmazott.

Fotók: Kelemen Hunor Facebook oldala

A felújított két tanintézet az 1960-as években épült, ezért szükségessé vált felújításuk, amit kormánypénzből és uniós pénzekből valósítottak meg, hogy a helybéli gyermekek megfelelő körülmények között tanulhassanak. Továbbá elérték, hogy a településen hosszított program és meleg ebéd program is legyen – ismertette a polgármester.

Az átadáson Seres Dénes parlamenti képviselő elmondta, az elmúlt négy évben a Kraszna-mente – Kraszna, Varsolc és Szilágyperecsen – nagy, látványos fejlődésen ment át. Járható útjaik, szép iskoláik vannak, víz- és szennyvízhálózat, mindezek a civilizált életmódot segítik elő, hogy a helybéliek akarjanak itthon lenni, itt családot alapítani, gyermekeket nevelni. „Úgy gondolom, hogy jó úton haladunk, hiszen most két tömbház is épül Varsolcon összesen 32 lakrésszel, hogy az ifjúság is megtalálhassa a számításait itt, ahol született. Nagyon szép megvalósításaink vannak. A Szilágy megyei magyar polgármesterek kemény munkával és az RMDSZ segítségével eredményeket értek el. Ehhez hozzájárult a kormányzati szerepvállalás is, mely nagy segítségükre volt. A jövőre nézve az erőnket meg kell tartsuk, és ezzel az erővel tovább kell vinni a közösség fejlődését. Nagyon fontos, hogy Brüsszelben is legyen képviseletünk, akik hallatják a hangunkat, és jelzik, hogy itt Erdélyben van egy magyar közösség, mely élni akar, és szeretné a jogait minden szinten kinyilvánítani” – mondta, majd azt kívánta, hogy gyerekzsivajtól legyen hangos az óvoda és az iskola.

Kelemen Hunor beszédében kiemelte: egy önkormányzati vezető mindig több mint a falunak, a községnek a menedzsere, ő egy közösségi ember, ő a közösség vezetője. Varsolcon a polgármester az elmúlt mandátumokon keresztül ezt a felelősséget vállalta, akárcsak a többi szilágysági települések magyar polgármesterei. Ha van hitünk, és erős az az értékrend, amelyet örököltünk, és amelyet tovább akarunk adni, ha bízunk egymásban, ha építkezünk, akkor a szülőföldön jövőt teremtünk az utánunk jövő nemzedékeknek. Minél több olyan forrást kell megszerezni, amely lehetővé teszi, hogy az életfeltételeken javítsunk, hogy az életfeltételeket a 21. századi elvárásokhoz igazítsuk, és ez Varsolcon sikerül. Az európai uniós alapok nélkül nem lehet haladni, nem lehet fejlődni. A választások kapcsán elmondta, hogy június 9-én erőt kell felmutatni, mert így lehet építkezni, ezért senki ne maradjon otthon, mindenki menjen el szavazni. „Ne engedjék el egymás kezét, bízzanak egymásba, és akkor az építkezést folytatni tudjuk” – mondta, hozzátéve, az európai parlamenti listán is szavazzanak az RMDSZ listájára, az összefogás listára, hogy legyen hangunk Európában. Egy közösség akkor tud a saját ügyeiről beszélni, ha van, aki elmondja az ő történetét. Végezetül azt kívánta, hogy mindig legyen tele gyermekekkel mindkét intézmény.

Szőke Edith iskolaigazgató szerint az óvoda számukra olyan, mint egy felcseperedett, felnőtt korba jutott kisgyermek. 2004-ben kedvezőtlen körülmények voltak a tanintézetben, az illemhelyek az udvaron voltak, vaskályhákkal fűtöttek. Most viszont már rá sem lehet ismerni az akkori óvodára. Bízik benne, hogy a kényelmes bútorokkal, a modern technológiával, új játékokkal a gyermekek hasznosan fogják tölteni az óvodai éveiket. Fazakas Sándor református lelkész is kiemelte a település nagyléptű fejlődését, és köszönetet mondott a helyi és megyei tanács képviselőinek, akik mindig támogatták az egyházat és annak tevékenységeit. Végezetül a gyermekek ünnepi műsorral kedveskedtek, majd a pántlika átszakítása után elindultak felfedezni a felújított tanintézetet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?