Magyar bölcsődét avattak Máramarosszigeten

Régi álma vált valóra a máramarosszigeti magyar közösségnek: hosszú idő után felavatták az új magyar bölcsődét. Az épület 57 kisgyermek számára biztosít magyar nyelvű oktatást, egy bölcsődei és három óvodai csoportban. Az épület ünnepi átadásán részt vett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Soltész Miklós, Magyarország egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Kósa Attila, a máramarosszigeti Leőwey Klára Elméleti Líceum igazgatója visszaemlékezett az első tanítási napra, amikor az óvodásokkal együtt vehették birtokba az új épületet. „Aki épít, az jó reménnyel gondol a jövőre” – mondta az iskolaigazgató, hangsúlyozva, hogy minden erőfeszítésükkel azon dolgoznak, hogy erősítsék a jelent és biztosítsák a jövőt. Kiemelte, hogy ebben a küzdelemben nem maradt egyedül, amiért hálás a magyar kormánynak, valamint a római katolikus egyháznak.

Fotók: Varga Márk

Az új bölcsőde megnyitóján a történelmi egyházak elöljárói is megosztották gondolataikat. Schönberger Jenő, szatmári megyéspüspök kiemelte az összefogás szükségességét, amely nélkül nem valósulhatott volna meg az új épület Máramarosszigeten. Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke köszöntő beszédében aláhúzta, hogy a szórványban különösen fontos, hogy felekezetre való tekintet nélkül dolgozzanak közösen az itt élők. Rámutatott arra, hogy a gyermekek nevelése mindannyiuk közös feladata.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke örömét fejezte ki, hogy az itt élő gyermekek a 21. századhoz méltó, korszerű bölcsődébe járhatnak. Hangsúlyozta, hogy a szórványban élő fiataloknak is versenyképes oktatásban kell részesülniük, amely hozzájárul anyanyelvük és identitásuk megőrzéséhez. Elmondta, hogy az elmúlt évek során azon dolgoztak, hogy Máramarostól Temesvárig egy olyan oktatási intézményhálózatot hozzanak létre, amely lehetővé teszi a szülők számára, hogy gyermekeiket magyar iskolába írathassák. Az önkormányzati és EP-választásokra kitérve arra kérte a jelenlévőket, hogy mutassák fel az összefogás erejét, és támogassák azokat, akik bebizonyították, hogy képesek és hajlandóak tenni a közösségért.

A magyar kormány részéről Soltész Miklós államtitkár köszöntötte az ünneplő közösséget. Beszédében felidézte az első magyarországi bölcsőde alapítását, amely hasonló összefogás eredményeként jött létre, mint amilyen Máramarosszigeten is tapasztalható volt. Soltész hangsúlyozta, hogy Magyarország kormányának támogatása „olyan természetes, mint a levegővétel”. Kiemelte, hogy a keresztény óvodák hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalokban megerősödjenek a keresztény értékekben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?