Potápi Árpád János Székelyföldön: csak a magyarokon áll, hogy milyen lesz a magyar jövő

Mindenkinek a saját közösségében kell megtenni mindent azért, hogy a magyarságnak ne csak múltja, jelene, hanem jövője is legyen, csak a magyarokon áll, hogy milyen lesz a következő években, évtizedekben a magyar jövő – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán a székelyföldi Nagymedeséren.

A politikus a Studium-Prospero Alapítvány orvosi szolgálati lakásainak és közösségépítő műhelyének az átadó ünnepségén vett részt a Hargita megyei településen. Egyhektáros területen két lakást adtak át – írja összefoglalójában az MTI.

Fotók: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Beszédében közölte, a lakásokkal nem csak Székelyföld és Erdély, hanem a magyar nemzet gazdagodott. Emlékeztetett: a magyar kormány az elmúlt 14 évben mindent megtett annak érdekében, hogy erősítse a nemzeti összetartozás érzését, a közösségeket, intézményeket. Hozzátette: a politikai intézményeket is meg kell erősíteni, mert ha nincs megfelelő érdekképviselet, a többi intézményt sem lehet erősen tartani.

A június 9-i EP- és önkormányzati választásokról szólva kifejtette: az uniós voksoláson a magyar nemzet minden ága részt vesz, a Vajdaság és Kárpátalja a Fidesz-KDNP listáján kap lehetőséget bejutni az Európai Parlamentbe, míg Felvidéken és Erdélyben magyar erők indulnak.

„Nagyon fontos, hogy helyi szinten, megyei szinten és országos szinten is ott legyenek az erőink, hiszen csak így tudjuk a magyarság érdekében az érdekképviseletet, politikai képviseletet ellátni. Ugyanennyire fontos, hogy mi, magyarok egymást erősítsük az Európai Unióban” – mondta.

A Studium-Prospero Alapítványról szólva közölte: a nemzeti jelentőségű intézmény az elmúlt közel tíz évben példaértékű épületekkel gazdagította az erdélyi magyar közösséget. Ezek azt a célt szolgálják, hogy a fiatal értelmiségiek visszatérjenek szülőföldjükre, a közösségért dolgoznak.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár arról beszélt: örömteli olyan közösséghez látogatni, amelyik újjászületik, és erdélyi magyar ajkú örmény család leszármazottjaként ez hazalátogatás számára, de egyben a vallásszabadság őshazájába való látogatás is.

„Ha az Európai Unióra és a kontinensre tekintek, akkor egy lerombolt, romjaiban heverő templomot látok. A valaha kereszténységre épült kontinens elhagyta a kereszténységét” – mondta, hozzátéve, hogy Európa letért a békesség útjáról, háborús pszichózisban van. A magyaroknak június 9-én az a feladata, hogy összekapaszkodjanak és újraépítsék ezt a romokban heverő templomot – mondta.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke közölte: az erdélyi magyarság azért tudott minden nehézség ellenére életképes maradni, mert az erős, kis, hagyományos közösségek megtartják. Felidézte, hogy 1989 után „szinte teljesen szétverten” is fel tudott állni, építkezni, intézményeket alapítani, közösséget teremteni.

„Mindenki a saját sorsát igazítja, irányítja, mindenki megválasztja a saját útját, amelyen járni akar, de a közösség útját, a közösség sorsát, a közösség életét mindannyian együtt döntjük el” – mondta az elnök az erdélyi magyarság erejének nevezve, hogy saját életét képes igazgatni. Megköszönte a magyar kormány támogatását, és hangsúlyozta, hogy az Európai Unió és a román kormány támogatására is szükség van, mert a közösséget erősíti.

Az EP-választásokra utalva kifejtette: a kishitűséget le kell győzni. Arra kérte a jelenlévőket, hogy június 9-én támogassák az RMDSZ listáit, jelöltjeit.

Vass Levente, a Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke közölte: Nagymedeséren 1,29 millió lejből valósult meg a két orvosi lakást magába foglaló ingatlan. A földszintjén 164 négyzetméteren két családi ház van, míg a tetőtérben 200 négyzetméteres beépített felület, amit majd fiatalok használhatnak.

Hargita megyében szerdán a szintén udvarhelyszéki Székelyszentkirályon is átadtak egy gyerekeknek szánt multifunkcionális sporttermet. Ennek megvalósítását 130 millió forinttal támogatta a magyar kormány a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program részeként.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?