Felavatták a kézdivásárhelyi új bölcsődét

Felavatták Kézdivásárhelyen azt a bölcsődét, amely a Szent Anna nevű országos kormányprogram révén készült el. A hárommillió eurós beruházás az RMDSZ érdeme, ugyanis a programot a szövetség indította útjára azzal a céllal, hogy a demográfiai leépülést ily módon is próbálják megállítani, és gyermekvállalásra bátorítsák a fiatalokat. Magyar közösségben ez az első, az országban pedig a második bölcsőde, amit a program révén építettek.

A korszerű létesítmény avatóünnepségén a háromszéki és kézdivásárhelyi politikuok, valamint más meghívottak mellett jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Cseke Attila volt fejlesztési miniszter és egyben a program ötletgazdája, Adrian Vestea fejlesztési miniszter és Manuela Irina Pătrășcoiu, az Országos Befektetési Társaság (CNI) elnöke.

Fotó: Kelemen Hunor/Facebook

A jelenlévők a példás munkát végző Simion Construct cég vezetőségének kalauzolásában megtekintették az épületet, így azokat a termeket is, ahol a nappali tevékenység zajlik, a hálótermeket, a konyhát, a mosodát és mellékhelyiségeket is. Az épület gyakorlatilag mindennel fel van szerelve, ami lehetővé teszi, hogy a bölcsőde a legmagasabb követelményeknek megfeleljen: az udvart pázsit borítja, van homokozó, és több mesefigurát ábrázoló kis szobrocska is. Színesen pompáznak a világítótestek, a mellékhelyiség berendezése is igazodik a gyermekek világához, a figyelem még arra is kiterjedt, hogy a vízcsapok is színesek legyenek, így vonzva a legkisebbek tekintetét. A méretes ingatlan megtekintése után az ünnepi beszédek sora következett, elsőként Bokor Tibor polgármester köszöntötte a jelenlévőket.

Kis ékszerdobozt avattak

Kézdivásárhely elöljárója kifejtette: nagy öröm számára, hogy Fălticeni után Kézdivásárhely a második a sorban, ahol a jelképes avatószalagot elvágták egy bölcsődénél – amit egyben ékszernek nevezett. Még nagyobb elégtétel, hogy ezt rekordidő, kevesebb, mint egy év alatt meg tudták valósítani, hiszen az alap első kövét 2023. március 14-én helyezték el egy időkapszulával együtt, amelybe Széchenyi István egy gondolata is belekerült: Tőlünk függ minden, csak akarjuk. „Tény, hogy mindannyian akartuk, hogy minél előbb megvalósítsuk ezt a gyönyörű beruházást, úgy a fejlesztési minisztérium, mint az ügynökség és persze a mi kis közösségünk is. Hála Istennek egy olyan építő kezébe került ez a beruházás, akivel jó volt dolgozni” – mondta a polgármester, aki az előzményeket is felelevenítette.

Adrian Vestea (jobbról a második) miniszter is részt vett az avatóünnepségen, mellette Cseke Attila, a program ötletgazdája | A szerző felvétele

„Ezelőtt néhány évvel azt döntöttük el a tanácsos kollégákkal, hogy jövőt építünk Kézdivásárhelyen, és ennek megfelelően csatornáztuk a beruházásokat. Nem véletlen, hogy ezelőtt egy újabb óvodát vettünk át, amely remélem, hogy minél hamarabb a gyermekek rendelkezésére áll majd. Emellett két óvodát és három iskolát újítottunk fel az elmúlt években, zajlanak a munkálatok az Apor Péter Szaklíceumban, a Manócska Napköziotthonban és a Molnár Józsiás iskolában is hamarosan kezdődik a munkálat. Meggyőződésem, hogy ha egy gyermek boldogan megy óvodába vagy iskolába és boldogan megy haza, akkor vele együtt a család is örül” – vélekedett a polgármester.

Jó együttműködés volt és jelenlegi miniszterek között

Adrian Vestea fejlesztési miniszter kifejtette: jó látni, hogy a helyi vezetőségben megvan a hajlam az oktatásba beruházni, ő korábban Brassó polgármestereként és a szomszédos megye tanácsának elnökeként szintén arra törekedett, hogy a jövő nemzedékébe ruházzon be. „Ez a program két éve indult útjára Cseke Attila minisztersége alatt, vele már akkor is jó kapcsolatot ápoltunk, számos területen működtünk együtt. Az elképzelését továbbra is támogattuk, mi több, a kezdeti 110 bölcsőde építését tervbe vevő programot 124-re emeltük” – mondta a tárcavezető, aki gratulált a kivitelezőnek, hiszen mindkét eddig elkészült bölcsőde felépítését ők végezték. Vestea kifejtette: minden eddig elkezdett programot támogatni fognak, érdek, hogy a központi régió – amibe Kovászna és Brassó megye is tartozik – dinamikusan fejlődjön.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta: öröm számára, hogy jelen lehet a kézdivásárhelyi új bölcsőde avatóünnepségén, hiszen egy 2021-ben megfogalmazódott ötlet vált valóra.

Kelemen Hunor szerint a nemzet fennmaradásának a zálogát a gyermekek jelentik | A szerző felvétele

„Magyar közösségben ez az első, az országban pedig a második, ami eddig elkészült. 2021-ben, amikor az újraépítési alapról dönteni kellett a koalícióban és a kormányban, akkor azt tettük, amit fontosnak tartottunk a közösségek szempontjából. Már 2020-ban eldöntöttük, hogy a családpolitikát a közpolitikánk egyik alappillérévé tesszük, hiszen láttuk, hogy a születések száma csökken, az elhalálozásoké pedig emelkedik. Láttuk, hogy a fiatal családoknak segítségre van szüksége, az egyik segítőjobb pedig az lehet, hogy olyan intézményeket teremtünk, amelyek a gyerekvállalást bátorítják és segítik a fiatal szülőket, így született meg a bölcsődeépítő program. Cseke Attila miniszter úr jött az ötlettel, amit tovább vittünk az akkori koalícióba” – mondta Kelemen Hunor.

Hozzátette: közösségépítésben gondolkodnak továbbra is, de a jövőt nem lehet elképzelni gyermekek nélkül. Nem rejtette véka alá: az RMDSZ számára Székelyföld fontos, mások számára nem annyira. „Ezért amikor olyan eszköz van a kezünkben, amely révén a mi közösségeinket építhetjük, akkor azzal élünk is kell. Intézményeket kell építeni és működtetni, hiszen a nemzeti identitás megőrzése a család és az egyház mellett csak így lehetséges, ez a hármas jelen kell legyen a nemzeti és kulturális öntudat megőrzésében” – magyarázta.

Fotó: Kelemen Hunor/Facebook

Hangsúlyozta a céhes város felelősségét is. „Kézdivásárhelynek más erdélyi vagy székelyföldi kis településekkel szemben óriási felelőssége van, hiszen van egy olyan iskolája is, amely a pedagógusképzéssel foglalkozik. Így nem mindegy, hogy milyen pedagógusok kerülnek ki innen, ennek tükrében Kézdivásárhely többet vállal, mint más települések. Jó helyre került tehát ez a bölcsőde, én azt kívánom a környékbeliek számára, hogy a következő években ez a bölcsőde ne legyen elég, teljenek meg a helyek, mert ez biztosítja a közösségeink és a nemzet jövőjét” – nyomatékosított. Támogatásáról biztosította továbbra is Bokor Tibor polgármestert, akiről elmondta: mindig azért biztatta a kormányon lévőket, hogy tekintsék Kézdivásárhelyt a szívük csücskének, ez látszik is a városon, hiszen nagy beruházás révén épült meg a műjégpálya és épül a fedett uszoda is. Végezetül felhívta a figyelmet: politikusként van jelen, idén négy választás előtt áll a magyarság, a sorsunk irányítását nem szabad más kezébe adjuk.

Cseke Attila: meg kell állítani a népesség csökkenését

A volt fejlesztési miniszter, Cseke Attila szenátor beszédében arra is kitért, hogy miért született meg a bölcsőde-program. „2019-ben Romániában 215 ezer gyermek született, 2023-ra ez a szám 155 ezerre csökkent, vagyis négy év alatt harminc százalékkal kevesebb gyermek született. Ezért kellett válasz arra, hogy miként támogatjuk a családokat és segítünk a gyermekvállalásban. Emellett az is motivált, hogy Románia sereghajtó Európában, ami a bölcsődék számát illeti” – fejtette ki, majd elmondta, hogy miként született meg a három bölcsődetípus gondolata. „Eddig 124 bölcsőde építésére van meg a pénz, további 130-ra van meg a jóváhagyás, ha ezek mind megépülnek, akkor több mint 14 ezer új bölcsődei helyet teremtünk.” Hozzátette, hogy nemcsak a program beindítását érték el, hanem a bölcsődék finanszírozásának a megváltoztatását is, ami a kormányra hárul – a tanügyminisztériumon révén – az önkormányzatok helyett.

A gyerekek előadással kedveskedtek a meghívottaknak | A szerző felvétele

Zárszóként a Bóbita nevet viselő bölcsőde működtetője, a Manócska Napköziotthon igazgatója, Borcsa Mária mondott köszönetet a jelenlévőknek a beruházásért és azt kívánta, hogy a bölcsőde legyen otthona egy nagy családnak, szeretettel töltött hellyé váljon.

A beszédeket követően a létesítmény jövendőbeli benépesítői, a legkisebbek mutattak be egy rövid előadást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?