Befejezték az új bölcsőde építését Kézdivásárhelyen

Kedden kerül sor a technikai átvételezésre a kézdivásárhelyi új bölcsőde épületénél. A hárommillió euróból épült létesítmény hivatalos szalagvágási ünnepsége március elején esedékes.

Elkészült az új kézdivásárhelyi bölcsőde épülete, rendezték körülötte a területet, a bútorzat, konyhai felszerelések és sok más, a gyerekek kényelmét szolgáló berendezés is megérkezett a létesítménybe, amely az RMDSZ által kezdeményezett program részeként épült Kézdivásárhelyen.

A területrendezéssel elkészült a kivitelező | A szerző felvételei

Az új épület alapját 2023. március 14-én rakták le a Gyárak utcájában lévő, az önkormányzat tulajdonát képező területen, az eseményen jelen volt Cseke Attila akkori területfejlesztési miniszter is. Egy évvel korábban az építő arra tett ígéretet, hogy az új bölcsőde még őszre elkészül, ez azonban a kormányváltással járó buktatók, majd a közpénzek költésének a szigorítása miatt nem jött össze, múlt héten tettek pontot az építkezésre. Az új bölcsőde negyven gyerek befogadására képes.

A mellékhelyiségek is a gyerekek világához igazodnak

Bokor Tibor polgármester a Maszol érdeklődésére elmondta: február 27-én a műszaki átadást ejtik meg. „Majd március első napjaiban lesz a hivatalos átadóünnepség. Azt követően az épület a Manócska Napköziotthon alárendeltségébe fog kerülni, vagyis ez lesz a pénzügyi központ” – magyarázta az elöljáró.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?