Felavatták a kolozsvári unitárius bölcsőde megújult épületét

Megújult a kolozsvári Unitárius Bölcsőde épülete a Magyarország Kormánya által elindított Kárpát-medencei óvodafejlesztési program jóvoltából. Az átadásra, illetve az intézmény évtizedes fennállásának a megünneplésére szombaton, a belvárosi unitárius templomban került sor.

„Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” – bibliai gondolat alapján Rácz Norbert Zsolt unitárius lelkész arról a hitről és kitartásról beszélt az avatóünnepségen, amivel az intézmény indulása óta erre az épületre nézett a közösség. Hiszen akkor, amikor a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség átvette, igen romos állapotban volt, de hitük átlátott a köveken, és bíztak abban, hogy majd eljön a nap, amikor a falak is igazodnak ahhoz a biztonságot adó léthez, szakértelemhez, jó akarathoz, szeretethez, ami a falakon belül van, áll a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség közleményében.

Fotó: Antal Krisztina

Andrási Benedek főjegyző a Magyar Unitárius Egyház nevében szólt az egybegyűltekhez. Beszédében köszönetet mondott Magyarország Kormányának a támogatásáért, a gyülekezetnek a kitartásáért és a tanszemélyzetnek az elkötelezett munkájáért. Dr. Szilágyi Péter, Magyarország Miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az óvodafejlesztési projekt célja – az épületek korszerűsítése mellett – a magyarság megtartása, hiszen minden élő és tevékenykedő intézmény létével azt hirdeti, hogy nemzetünk reménykedik, tervei vannak a jövőre nézve, idézi a közlemény. Köszönetet mondott azért, hogy ebben az igyekezetben az egyházak mindig partnerek voltak. Az ünnepi beszédek sorát Mihályfalvi Katalin, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ügyvezető Elnökségének oktatásért felelős alelnöke zárta, aki örömét fejezti ki, hogy Kolozsváron most már tizenhárom helyen működik magyar bölcsőde, és megköszönte azok munkáját, akik ezek működtetésével jövőt építenek.

Az ünnepség kedves színfoltjaként a valamikori és mostani bölcsődés diákok verseket, énekeket adtak elő. Fellépett Somogyi Zsófia és Anna, Tompa Krisztina és Eszter, Szabó Dóra és Kardos Csenge. A templomi ünnepség után a jelenlévők átvonultak a bölcsőde udvarára, ahol Pethő Kinga vezető óvónő mondott beszédet, amit Rácz Mária unitárius lelkész áldáskérése követett.

Legvégül Szilágyi Péter államtitkár-helyettes, Grezsa Csaba Magyarország kolozsvári főkonzulja, Mihályfalvi Katalin alelnök, Andrási Benedek főjegyző, Rácz Mária lelkész, Pethő Kinga óvónő és Cremene Aviva Carla volt bölcsődés kisdiák vágta el az ünnepi szalagot, írják még a közleményben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?