Ötvenkét év után újra az első osztályban szerepel Marosvásárhely vízilabdacsapata. A Marosvásárhelyi VSK férficsapata bajnoki címet szerzett a másodosztályban, és ezzel kivívta a jogot a Szuperligában való indulásra. A háttérben hosszú évek közös munkája, összefogás, kitartás és szenvedély rejlik – erről mesél Bartalis Károly, a csapat egyik kulcsembere, úszóedző, aki generációkat nevelt fel az uszodában. Vele beszélgettünk utánpótlásról, összefogásról, a sport és tanulás összeegyeztethetőségéről, valamint arról, mit jelent 56 évesen naponta hajnali öt órakor a medence mellé állni, és még mindig hinni abban, hogy a vízilabda Marosvásárhelyen újra igazi közösségformáló erő lehet.

– Hogyan indult újra a vízilabda Marosvásárhelyen?

– Onnan indultunk ki, hogy nagyon sok vízilabdás gyerek van, aki minden nap lejár az olimpiai medencébe és edz, hogy vízilabdás legyen belőle. Három-négy klub edzői, meg mi ketten a VSK-tól asztalhoz ültünk, és megtárgyaltuk, hogy a városnak kell egy felnőtt csapat. H2 néven indultunk a második ligában, összeválogattuk a játékosokat különböző (vásárhelyi) kluboktól, sőt volt, akinek az átigazolását is ki kellett fizetni. Aztán, amikor már megvolt egy stabil keret, átkerültünk a Városi Sportklubhoz. Ha van egy Liga 1-es csapatunk, akkor az utánpótlásnak is motiváló, és ez a fantasztikus az egészben. A Liga 1 nagy kihívás.

– Mire lehet reálisan számítani a Szuperligában?

– Az első négy csapat – Nagyvárad, Dinamo, Steaua, Rapid – túl erős. Nem hiszem, hogy jelenleg fel tudjuk venni velük a versenyt. A hatodik, hetedik, nyolcadik helyre van esélyünk.

A mi generációnk: Iordache, Tóth Ferenc, meg az enyém volt az utolsó, amely itt Vásárhelyen játszott. 14 éves korunkban elmentünk a Dinamohoz. Iordache volt a csapatkapitány, Tóth Ferike a back, én meg a center. Ugyancsak mi hárman voltunk azok, akik visszajöttünk, hogy junior szinten, 15-16 évesen játsszunk Vásárhelynek a második ligában. Tele volt a strand. Az emberek szurkoltak, doboltak, lelátó kellett volna, hogy az emberek jobban lássák a meccseket. Ez azt jelenti, hogy az a generáció: a ’68, ’69-esek, az úgynevezett „decreței”, amelyik akkor kint volt a strandon, megnézne még vízilabda-mérkőzéseket. Én így látom. Ezért végigcsináltam ezt az elejétől a végéig.

– Hány évet vízilabdázott?

– 12-13, nem olyan sokat. Aki sokat vízilabdázott, az Tóth Feri – 37 évesen hagyta abba –, én 27 évesen visszavonultam. Mindhárman vízilabdaedzők lettünk, de egy idő után kiszálltam, és úszóedző lettem. Én igazából úszóedző vagyok. Nálam volt Fángli, Nicușan, Mészáros, Koncz. Fángli kivételével, aki Magyarországnak úszik most, a többiek mind az én kezem alatt edzenek.

– A vízilabdától a szinkronúszásig mindennek alapja az úszás?

– Igen, ez egy szabály kellene legyen. Először a gyerek meg kell tanuljon jól úszni, és csak azután döntse el, hogy mi az irány. A mai világ fel van gyorsulva, egy-kettőre eldöntik, hogy mi legyen az irány, még mielőtt megtanulnának úszni. Szerintem úgy gondolkodnak az emberek, hogy menet közben megtanul. Nem zárom ki. Lehet, hogy annyira megtanul, hogy fennmaradjon a vízen, de szerintem az élsportban, ha nem tudsz jól úszni, nem tudsz ott maradni.

– Mennyire egységes ez a mostani társaság, ha több klubból jöttek?

– Mindenkinek megvan a saját büszkesége, mindenki másféleképpen látja a dolgokat, de azt mindenki belátta, hogy nincs meg, ami kell: a felnőttcsapat. Az évek során láttuk, hogy a gyerekek fejlődtek, de junior korból nem tudtuk tovább vinni őket, mert nem volt hova. Elmentek Kolozsvárra. Nagyon sokan játszanak Kolozsváron. Most ketten-hárman visszajönnek.

Kapcsolódó

Ötvenkét év után ismét első ligás vízilabdacsapata van Marosvásárhelynek

A Marosvásárhelyi VSK–Mureșul férfi vízilabdacsapata ismételten bajnoki címet szerzett a másodosztályban, és ezzel kivívta a jogot az élvonalbeli szereplésre. 

férfi vízilabda Marosvásárhely Marosvásárhelyi VSK

– Hogy lehet összeegyeztetni a sportot és a tanulást?

– Nálam az mindig szempont volt. Volt egy edzéstervem – leírtam, hogy milyen erőzónában, milyen terheléssel dolgozom velük, és többek között benne volt, hogy követem, mennyire tanulnak. Ez azt jelenti, hogy minden évben elkértem az ellenőrzőiket, kiírtam az eredményeiket, és próbáltam követni: hogy áll az úszás és a tanulás. Az egyetemistáknál már nyilván nem nézem, de ez kisebb szinten működött. Ennek a kísérletnek az eredménye, az én véleményem szerint az, hogy minél jobban úszik, annál jobban tanul. Azért igyekszik, hogy ne a tanulás akadályozza abban, hogy edzésekre járhasson. Ilyen volt Fángli, aki a Bolyaiban végzett, vagy Koncz Nimród, aki matek-fizika szakon tanul. Mindkettő nagyon jó úszó. Jó volna, ha tudnák a szülők, hogy nem a sport veszi el az időt a tanulástól. A sport motiválja: kell tanuljak, jobban, időben, hogy férjen bele minden.

Azt kell tudni, hogy egy élsportoló reggel 5-kor kel, fél nyolcig a medencében edz, elmegy iskolába, 3-ig ott van, majd fél négyre vissza edzésre. Befejezi hat órakor, hazaér hét órakor. Napi két órája marad saját magára, mert ahhoz, hogy másnap fel tudjon kelni, este 10-kor le kell feküdnie. Aki beáll a sorba, az minden területen jó – még a tanulásban is. Aki meg nem tudja, az kimarad, mert a sportban sem tud beállni. A vízilabdacsapat majdnem minden tagja egyetemista, megállják ott is a helyüket. Orvosit, jogot végeznek. Azok kerülnek be az első hétbe, akik tényleg tanulnak és valamit el akarnak érni az élettől.

– Mi az, amit el szeretnének érni a jövőben – a csapat is, ön is?

– Én igazából csak úszóedző vagyok – ezt mindig elmondom. Valóban én voltam az, aki elindította a folyamatot, szerveztem, beszéltem, győzködtem az embereket, hogy érdemes lenne belevágni. Úgy volt, hogy addig maradok, amíg feljutunk az A Ligába. Szeptemberben lejár a szerződésem, akkor kezdődik a Szuperliga. Most itt vagyunk, és lehet, hogy ki is szállok, mert 56 évesen nem könnyű minden nap hajnali 5-kor kelni, háromra visszajönni és így tovább.

A csapat szempontjából az lenne a fotnos, hogy a nyolc csapat közül a hatodik helyet megszerezzük. Ők értelmes fiatalok, látják a realitásokat. Ha bennmaradunk, az már siker.