Vízilabda BL: kikaptak Belgrádban, de továbbjutó helyen állnak Vancsikék

A Nagyváradi VSK a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a Steaua Bukarestet fogadja. Ez a meccs dönti el, melyik csapat jut be a legjobb nyolc pólócsapat közé.

Szerda este ötödik meccsét is lejátszotta a BL főtábláján a nagyváradi pólócsapat. Ezúttal a csoport legerősebbjének számító Novi Belgrád otthonába látogatott a VSK, eddigi jó eredményei miatt egyáltalán nem játszott győzelmi kényszerben. Szorosan alakult ugyan az eredmény, de a csoportban hibátlan szerbek végül két góllal megnyerték a mérkőzést. Ezzel a sikerrel bebiztosították első helyüket is, hétpontos előnyüknek köszönhetően már senki nem érheti utol őket.

Továbbjutó helyen állnak Vancsikék | Fotó: A Nagyváradi VSK Facebook oldala

A Steaua Bukarest 12–9-re nyert Hannoverben, ez pedig azt jelenti, hogy a két romániai csapat nagyváradi összecsapása dönti majd el, melyikük jut tovább a legjobb nyolc közé. Mivel az első egymás elleni, fővárosi mérkőzést Vancsik Leventéék tudták megnyerni büntetőpárbajban, két pont előnnyel várhatják a sorsdöntő találkozót. Mindez azt jelenti, hogy győzelemmel biztosan továbbjutnak, de adott esetben beleférhet egy szétlövésben elszenvedett vereség is részükről.

A B csoportban játszó Ferencáros újabb megnyert meccsével már bebiztosította első helyét a négyesben, 16–4-re ütötte ki a szerb Radnicskit. Ezzel szemben a Vasasnak minden reménye elszállt a továbbjutásra. A C csoportban játszó angyalföldiek nem bírtak hazai pályán a Marseille-el, így a franciák lehetnek ott a következő körben.

Vízilabda, Bajnokok Ligája, A csoport

Novi Belgrád –Nagyváradi VSK 12 –10 (4–2, 3–2, 4–5, 1–1)
Hannover – Steaua Bukarest 9–12 (2–3, 3–2, 2–5, 2–2)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?