banner_WcGrRqIF_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_970x250.png
banner_Vs7ERmQb_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_728x90.png
banner_saW4mTn2_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_300x250.png

Alufóliával süt-főz? Kiderült, mennyire biztonságos

Az alufólia alkalmazása már több mint 100 éves múltra tekint vissza: kezdetben édességek csomagolására használták, később vált népszerűvé a konyhában, mert megkönnyíti az ételkészítést. A szakértők szerint az emberek túlságosan sokat használják, napvilágot látott néhány tanulmány is, ezek arra figyelmeztetnek, hogy bizonyos körülmények között az alufóliának egészségkárosító hatásai lehetnek, írja a Readers Digest beszámolója alapján a divany.hu portál.

Kutatások szerint a főzéshez, sütéshez és grillezéshez használt alufóliák egy része beleolvadhat az ételbe, ami idővel egészségügyi problémák kialakulásához vezethet. A tudósok már évek óta vizsgálják, hogy az alumínium túlzott expozíciója milyen veszélyeket rejthet az emberi egészségre nézve, és így jöttek rá például arra is, hogy az Alzheimer-kóros betegek agyszövetében nagyobb mennyiségben mutatható ki ez az elem. A vizsgálatok emellett megállapították, hogy a magas alumíniumbevitel összefügghet az emberi sejtek növekedési ütemének csökkenésével, továbbá potenciálisan káros lehet a csontbetegségben vagy vesekárosodásban szenvedő betegek számára.

Fotó: Pexels | Andrea Piacquadio

A kutatások szerint több tényező is befolyásolhatja, hogy az alumínium beleszivárog-e az ételbe. Egy tanulmány szerint minél magasabb a hőfok, annál valószínűbb, hogy ez megtörténik. 

A másik fontos faktor az ételek savassága. „Ha valami savasat, például paradicsomos étel fő, vagy ecetes pác készül, az kikezdheti a fóliát, így még több alumínium kerülhet az ételbe”, magyarázta Amber Adams, a Kitchens Ready alapítója.

„Az emberek többségének nem okozhat problémát, mivel a főzés során felszabaduló alumínium mennyisége elhanyagolható”, tette hozzá Adams, aki szerint itt a mértékletességen van a hangsúly. Ha csak néha kerül felhasználásra sütés-főzés során, nem lehet baja az embernek tőle, még akkor sem, ha savas ételekről van szó. 

Ugyanakkor különféle alternatívákkal kiváltható az alufólia: megoldás lehet a zsírpapír, az acél grillkosár vagy a nyársak használata, a sült zöldségeknél pedig az üvegtál, de banánlevelekbe is csomagolhatók a sütni kívánt ételek. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?