Van olyan tulajdonság, ami szinte minden gazdaembert jellemez? Ha létezik ilyen, a csíkszeredai Főcze Tamás biztosan fölülírja, ugyanis alig 24 évesen úgy gazdálkodik, hogy első ránézésre senki sem mondaná meg róla, mi a foglalkozása. Sokszor ő maga sem tudja, mert az állattartás, kertészkedés és kenyérsütés az élete, egyikre sem tekint munkaként. Parasztembernek született, óvodás korában a tehéncsorda jelentette neki a mindent, kisiskolás volt, amikor juhnyírással kereste a zsebpénzét, és kamaszkora óta süt pityókás házikenyeret a gyimesi dédnagymama receptje alapján. Tamás gazda, ahelyett, hogy kortársaihoz hasonlóan a szórakozásnak, utazásnak vagy karrierépítésnek szentelte volna fiatalkorát, az állatállomány bővítésének áldozta mindennapjait. Idén Márton-napra 100 libát nevelt, baromfiudvarában megtalálható még pulyka, tyúk és kacsa is. Noha tömbházlakásban él, napjai nagy részét két birtokon tölti, amelyeken a legnagyobb rendben, makulátlan istállókban és udvarokon rendezi tehenét, juhait, malacait, disznóit és szárnyasait.

Lehetséges városi fiúként paraszti életmódot folytatni? Lehet a tömbházlakó is gazdaember? – kérdezgetjük egymástól fényképész kollégámmal, míg a városban lévő faluig utazunk. Főcze Tamás csíksomlyói és csobotfalvi gazdaságát úgy tudjuk meglátogatni, hogy voltaképpen ki sem kell mozdulnunk Csíkszeredából, ugyanis közigazgatásilag mindkét terület a megyeszékhelyhez tartozik.

Amint a helyszínekre érünk, és a fiatal gazda betessékel bennünket, hüledezünk a két porta láttán. Az állatok egy része a szülői háznál, másik részük a nagymama udvarán éldegél a legnagyobb tisztaságban, rendezett istállóban, makulátlan udvaron. Szinte el sem hisszük, hogy a kapukon belül gazdaember és számtalan állat napi tevékenysége zajlik, még csak istállószag sem üdvözöl. A kert felszántva, a gépek a helyükön, a szerszámok felakasztva, az állatok külön kis csoportokban az istállók melegében. Sehol trágya, hányódó falevél, vagy fán felejtett gyümölcs.

Rendszerkövető és rendszerető, pedig háromlaki életet folytat Csíkszeredában. Öt éve költözött külön a szülőktől, mert fontos volt számára a függetlenedés, és a napjait két gazdaság közti „rohangálással” tölti, még sincs nyoma sietségnek vagy halogatásnak.

Mint mondja, akkor sem uralkodik el fölötte a káosz, amikor lakásban kell nevelgetnie egy malacot vagy több csirkét. Ugyan nem úri hóbortból, hanem szükségből: megmenti a kitaszított, elárvult kicsinyeket, ha kell, éjszakánként mellettük virraszt. Tavasszal a róka két pulykáját 48 tojással együtt vitte el, pedig már csak napok voltak hátra a kelésig – mindent megtesz, hogy biztonságban tudhassa őket. Elegendő a galambokkal harcolni, amelyek ellen lufikat helyeztek a baromfiudvarba: ezek elriasztják a betegségeket terjesztő városi fajtákat.

„Idén 600 darabot keltettem. Előfordult, hogy két rend csirke élt velem, háromhetesek és pár naposok, és a háromhetesek kiszabadultak, amikor elmentem otthonról. Hajnali négy óráig takarítottam utánuk” – idézi fel nevetve, és mindhárman nagy hahotázásban törünk ki. Majd hirtelen komolyra fordítja a szót: a lakásban is lehet úgy nevelgetni a kicsinyeket, hogy azok ne árasszák el szagukkal az otthont. Reggelente és esténként alaposan kitakarítja a helyüket, így nem zavarják a mindennapokban.

Megtudjuk, szeptember 8-án malacozott az egyik kocája, de egy előzetes gyomorgyulladás következtében csupán két utód maradt életben. A Sertéstartók Erdélyből Facebook-csoporton keresztül örökbe fogadott még néhányat olyan gazdaságokból, amelyekben túlszaporulat volt, ám a jövevények kitúrták a leggyengébbet, így annak istápolása szintén a gazdára hárult.

Mivel néhai Erzsébet királynő halálának napján született, Erzsébetnek nevezte el a kicsit, ami hetekig a lakásában élt. Nemrégiben „költözött vissza a városból”, de azóta is hallgat a nevére, a gazda tenyerét nyaldossa, folyton a nyomában jár – erről mi is megbizonyosodunk, amikor a malacudvarban próbáljuk helyükre terelni a tyúkokat kergető rafináltakat.

A városi fiú legnagyobb vágya az volt, hogy tehenet vásárolhasson magának

Gyermekkori álmát, hogy tehenet vásárolhasson magának, tavaly decemberben sikerült megvalósítania: egy kisborjas piros-tarkát vásárolt, ami mellett már a harmadik növendék nevelkedik. Szintén nagy megvalósításnak számított a Márton-napi 100 liba, amiket pipe koruk óta nevelgetett. A liba nem igényes szárnyas, de párhetes korában nagyon kell figyelni rá, mert ha megfázik vagy csuromvizes lesz, akkor úgy összebújik társaival, hogy „a rakásban lévő” alsók megfulladhatnak. Elmondása szerint költséges volt a fenntartásuk, mert a gabonaárak háromszorosra drágultak év közben.

Főcze Tamás úgy beszél, mint egy több évtizednyi tapasztalattal rendelkező gazdaember, ami valójában igaz is rá, mert kétéves kora óta tanulja és tapasztalja a paraszti létet. Első igazi gazdatevékenysége a juhnyírás volt: 12 éves lehetett, amikor az állatorvos ajánlani kezdte a környékbelieknek, arra hivatkozva, hogy tehetséges juhnyíró, mert a fülek körül és hónaljak alól is lenyírja a gyapjút.

Gyermek volt még, de apró termete ellenére is sikerült lefognia a juhokat, évente akár 1000 darabot is megnyírt. „Alig vártam, hogy véget érjen a tanítási, és mehessek juhot nyírni. Sokan kérdezgették, hogy egy kicsi kölyök mégis hogyan tudná megnyírni azt a nagy juhot? Én sem értem, hogyan, de sikerült” – idézi fel büszkén, majd hozzáteszi, tudásának nagy részét egy idősebb nyírótól szerezte, a többit pedig YouTube-ról tanulta.

„Más családokban a szülő erőlteti a gyermeknek, hogy gazdálkodjon. Nálunk ez fordítva van: én vezetem vissza a paraszti mindennapokba a szüleimet” – osztja meg velünk, majd hozzáteszi, felelősségtudata is egészen korán megmutatkozott, már kisiskolás korában is sort kerített iskola előtt a „reggeli baj” elvégzésére: hajnalban kelt, hogy a csirkéit, nyulait, juhait és tyúkjait ellássa.

Mint mondja, soha nem volt alternatívája, mindig is gazdálkodni szeretett volna, nem tudna egyéb foglalkozást elképzelni magának. Gazdasága önfenntartó, a szenvedély fűti. Az állattartás, kenyérsütés és kertészkedés mellett bort is készít saját célra, az új bort a hagyományokhoz híven Márton-napján kóstolják meg. Mivel fiatal, és a kikapcsolódásra is kell időt szánnia, hagyományt teremtett baráti körében a régi gazdaemberek szokásaiból: Márton-napon összegyűlnek, libapecsenyét süt a vendégseregnek, Szent Jakab napján pedig növendékhúst fogyasztanak „pre-Márton-napi” ünnepség keretében.

Az idős gazdák közül sokan felkeresik, tanácsot kérnek tőle, mert megbízhatónak, hitelesnek tartják. Például azért, mert kászoni vörösberke és tejelő cigája juhokat tart. Ez utóbbi 100 kilogrammot is elér, évente kettőt-hármat fial, és rengeteg a teje, így jól tudja, milyen lehetséges veszélynek vannak kitéve a juhok. Emellett az is szavahihetővé teszi, hogy óvodás kora óta kertészkedik: mindig voltak virágai és zöldségei, amiket ő ültetett, palántált. Most paprikát, paradicsomot, káposztát, hagymát, murkot, azaz sárgarépát, pityókát nevelget évente, így az sem ritka, hogy kertészeti tanácsokat kérnek tőle.

A fiatalok viszont nem érdeklődnek a gazdálkodás iránt, Tamás szerint azért, mert „sokallják a munkát és kevés a felelősségtudatuk. A gazdálkodás ugyanis nem nyolcórás munka, hanem életmód, ami folyton pörgeti az agyat”. Ott a takarmány előállítása, a savó beszerzése, a gabona megvásárlása, az állatok etetése, az istállók rendben tartása.

Mivel szülőháza a csíksomlyói kegyhely lábánál van, a búcsújárás számára nem a zarándoklatról, hanem az emberekről szól. „A búcsú a kertjükben zajlik”: kitárják olyankor kapujukat és ajtójukat az idegenek előtt, beengedik a zarándokokat és árusokat az udvarukra. Előfordult, hogy hatalmas vihar tört ki pünkösd szombatján, így ki-ki menekült; megtelt a pincéjük, a padlásuk, az istállójuk és a lakásuk is a vihar elől meghúzódó ismeretlenekkel. Ezért is tiszta mindig a porta, illetve ennek a tevékenységnek hála, szól minden juha és berbécse nyakában a csengettyű. Tamás gazda ugyanis, mióta az eszét tudja, a csengettyűk és kolompok szerelmese is, többször volt már példa arra, hogy a zarándokoktól mézeskalács helyett csengettyűt kapott ajándékba, ezek ékeskednek állatai nyakán.