Tánccsoportot vezet, meditatív táncot oktat, ha meg nem a zenével könnyít a lelkeken, akkor a víz terápiás módszereit alkalmazza a hideg és meleg váltakozásával. Első olvasatra úgy tűnhet, hókuszpókusz az egész, egy újabb keleti mindentudóról cikkezünk, aki megvezeti az embereket. A székelyudvarhelyi Imelda nővér viszont törekszik a Kneipp-terápia hiteles továbbadására, aki ferences rendi szerzetesként közösségi feladatai mellett zenére és vízre alapozva szolgálja az embereket. Természetesen szigorúan a Jóistenbe kapaszkodva, mert hiszi, hogy a test épsége a lélek egészségét eredményezi, az egészséges lélek pedig termékeny Istenkapcsolatot szül. Igazságkeresésről, az egyház és alternatív gyógyászat kapcsolatáról, és a szerzetesekhez fűződő sztereotípiákról beszélgettünk a nővérrel, aki 17 éves kora óta elhivatott tagja a szerzetesrendnek.

– A szerzetes nővérekről az él a köztudatban, hogy az istenkapcsolatuk megerősítéséért éjt nappallá téve imádkoznak, és közösségük aktív tagjaiként vállalnak ugyan munkát, de nem olyat, ami feltűnéssel járna. Ellenben itt vagy te, aki ferences nővérként táncolsz, és a táncot, illetve a vízterápiát nem csak a szűk közösségedben, hanem városodban, Székelyudvarhelyen gyakorlod, képzéseket tartasz, önismeretre vezetsz. Hogyan kerültél kapcsolatba a terápiás foglalkozásokkal?

– Már a kolostorban éltem, amikor németországi tanulmányi útra küldtek az elöljáróim, ott sajátítottam el a Kneipp-terápiát, amit itthon is alkalmazok a tánc és a lelki gondozás mellett. Úgy nőttem fel, hogy otthon, a családomban a gyógyteák fogyasztása mindennapos volt, ahogyan az is, hogy a szüleim a betegségek idején nem a gyógyszerekhez nyúltak először, hanem a természetes gyógymódokat helyezték előtérbe. Nem tulajdonítottam ennek akkoriban túl nagy jelentőséget, természetes volt, ez volt az életünk, de úgy látszik, a gyermekkoromból hozott minták csakhamar felszínre törtek.

Németországban kezdetben alkotó pedagógiát és gyógyító lelki kísérést tanultam. Ekkor jelezték, hogy Kneipp-terápia képzést is indítanak, és szívesen látnak, ha csatlakoznék. Addig nem hallottam erről a módszerről, eleinte tartózkodtam, végül az unszolásukra belementem.

Nagyon megfogott, ahogy kezdtem egyre jobban elmélyülni benne, megérintett a filozófiája és az egyszerűsége. Ugyan itthon alternatív gyógymódként tekintenek rá, Németországban ez a terápia már a medicinában is elismert, léteznek Kneipp-szakorvosok is, akik a vízzel is gyógyítanak.

– Pontosan miből áll a Kneipp-terápia? Miként használható a víz a szervezetünk felerősítésére?

– A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a vízterápia nevel, életszemlélet- és életmódváltásra, illetve a mértékletesség megtartására ösztönöz. „Az egészségünket megőrizni kell, nem visszaszerezni” – tanítja Kneipp, aki szerint az értelmünket az egészségünk megőrzésében is hasznosítanunk kell. A terápiát 5 alappillérre helyezi, eszközt ad a kezünkbe arra az esetre is, ha már megbetegedtünk, hogy tudjuk, mit tehetünk a gyógyulásunk érdekében, de közben mindvégig azt hangsúlyozza, hogy tudatosan kell élni, vigyázni kell arra a testre, amit a Teremtőnktől kaptunk, így elkerülhetjük az esetleges megbetegedéseket.

Az a kezelés, amelyet Sebastian Kneipp atya kifejlesztett, magába foglalja a vízkezeléseket, amelyek a víz meleg és a hideg gyógyító hatására épülnek; a gyógynövények használatát; a mozgás fontosságát; a helyes táplálkozás jelentőségét és az egészséges életmódot.

Sebastian Kneipp egyébként egy német katolikus pap volt, aki tuberkulózist kapott, ami az akkori orvostudomány szerint gyógyíthatatlan volt, ezért orvosai lemondtak róla. Ekkor került kezébe egy svájci orvos, Johann Sigmund Hahn könyve, A víz ereje. Ennek alapján kezdett az öngyógyításba, az 5–6 Celsius-fokos Dunában merítkezett meg, novemberben. Ezt követően felöltözött, és ahogy akkori fizikai ereje engedte, igyekezett a testét felmelegíteni. Ennek a tevékenységének hála meggyógyult, néhány héten belül elmúltak a vérköpések, és kezdett visszatérni a szellemi frissessége és az étvágya is.

– A szűkebb és tágabb közösséged miként viszonyul ahhoz, hogy szerzetesként különféle terápiákat alkalmazol, illetve hiszel az alternatív gyógyászatban, a meditatív tevékenységekben?

– Olykor találkozom azzal, hogy a társadalom beskatulyáz bennünket: a szerzeteseknek van egy jól meghatározott feladatuk, és meglepődnek, ha egy nővér a kereteken kívül él. Van egy tudásom, akár egy eszköz a kezemben, amit szívesen megosztok másokkal. Tudom, hogy a Jóisten bízta rám ezeket a készségeket, csodaként tekintek arra, hogy találkozhattam ezzel a módszerrel. A szívügyem lett, és különös, ahogyan az életemben összefonódtak a szálak: amikor annak idején elindultam a szerzetesi pályámon, nagyon mélyen munkált bennem a vágy, hogy a népemet szolgálhassam. Aztán ráleltem a vízterápiára és a táncra, és ezeken keresztül is adok és adok a közösségemnek.

A szerzetesközösségem lehetőséget biztosít a terápiás foglalkozásokra.

A meditatív tánccal indítottam, azzal 2009-ben ismerkedtem meg. A zene mindig is aktív szerepet játszott az életemben, 11 évig vezettem gyerekkórust. Amikor ennek vége lett, tudtam, hogy zene nélkül nem tudok élni, és biztos voltam benne, hogy kerül rá mód, hogy ismét az életem része legyen. Tánccsoportot indítottam, mert meggyőződésem, hogy kommunikálunk a testünkkel.

Egy jezsuita atya egyszer azt mondta, ha nem tudsz imádkozni szavakkal, imádkozz a testeddel, mert az sohasem hazudik. Ez valóban így van: magamban is tapasztalom, és másokon is látom, hogy milyen mélyen megmozgat bennünk valamit a tánc, a zene. És különösnek tűnhet, de a tánc segít az elcsendesedésben, megszólíthat annyira a mozgás, hogy a csend által jobban ki tudjuk fejezni önmagunkat.

Aki például egy gyászfolyamatban rekedt meg, és eljön a táncalkalmakra, kinyílik, oldódni kezd benne a fájdalom. A tánc tehát egy eszköz, amit Isten szolgálatában arra használhatok, hogy mások életét minőségibbé tegyem. Az a tapasztalatom, hogy az emberek egyre jobban keresnek. Valahol mélyen nagyon kutatnak egy igazság vagy kapaszkodó után, éppen ezért szeretném a foglalkozások tiszta vonalát képviselni. Az a vágyam, hogy az egyházon belül nyújtsunk igazi fogódzókat számukra, és hiszem, hogy a táncon és a vízterápián keresztül is a Jóistenhez kerülnek közelebb.

– Voltaképpen azt vallod, hogy a testünknek is kulcsszerepe van a lélek Istenhez való kapcsolódásában. A tánc és a vízterápiás foglalkozásaidat milyen időközönként szervezed?

– A Kneipp-hétvégéket időnként meghirdetem, intenzívebb foglalkozások ezek, csütörtök délutántól vasárnap délutánig tartanak, tartalmaznak egy elcsendesedési szakaszt, illetve 8 kezelést foglalnak magukba. Ezeket a foglalkozásokat limitált résztvevőszámmal tudom megtartani. Ezzel szemben a tánc úgy zajlik, hogy néha meghívnak különféle csoportoknak kurzusokat tartani, illetve egy tánccsoportot is működtetek Székelyudvarhelyen, amely nyitott, bárki bármikor csatlakozhat hozzánk hétfő esténként 19, 30 és 21 óra között. Nagyböjtben meg adventben is, mert a Szentírás vezet bennünket, nem a mulatozás iránti vágy.

– Példás, hogy minden tetted Isten szavának rendeled alá! Milyen indíttatásból vonultál szerzetesrendbe?

– Olyan nehéz erről beszélni, mindig azt élem meg, hogy amint kimondom, kiüresednek a szavak. Istenhez menekültem… Fiatal lány voltam, amikor megfogalmazódott bennem a vágy, 15 éves csupán, és a 17. életévemet már a kolostorban töltöttem be. Nagyon korán, nagyon erős vágyat éreztem erre a hivatásra, pedig addig nem is láttam szerzetes nővért, amíg nem jelentkeztem. A szerzetesrend sokban alakította a személyiségemet, adott egy keretet, főként pozitív hozadéka volt ennek, de azért a kamaszkor teljesen másként söpört végig az életemen, mint egy átlagos tinédzser életében szokott, amivel később meg kellett bírkóznom. A kolostorban váltam felnőtté, a vágyaimat, az ezzel járó felelősséget már mind a közösségben kellett megértenem, megtanulnom kezelni, magamévá tenni, és ez kissé nehézkes volt eleinte.

– Aztán meg a táncban lelted meg önmagadat. Nagyszerű, hogy a szerzetesrend nyitott arra, hogy egy fiatal nővér a saját útját járja azután is, hogy elköteleződik Isten mellett! És szükséges is az ilyesfajta nyitottság, mert önismeret nélkül mit sem ér az egész…

– A tánc önmagunkhoz is közelebb visz, sok mindent meg tudunk mutatni magunkból általa, megismerhetjük, felfedezhetjük önmagunkat. Avilai Teréz azt mondja, „ha meg akarod Istent ismerni, akkor ismerd meg önmagad”. Önismeret nélkül nincs Istenkapcsolat, az nem működik, hogy közelebb kerülünk az Istenhez és önmagunkhoz nem. Mindig rácsodálkozok arra, hogy 500 évvel ezelőtt élt egy nagy misztikus, aki két lábon állt a földön, és ennyire egészségesen gondolkodott. A tánc és a Kneipp-terápia által is ezt szeretném átadni az embereknek.

De mindig elmondom nekik, hogy egyik sem egy csodagyógyszer. A foglalkozásaimmal azt az üzenetet próbálom átadni, hogy vigyázzunk arra, amit kaptunk: a testünkre, az egészségünkre. Mert értékes ajándékunk ez a Jóistentől, és ebben a rohanó világban mégis kisajtoljuk önmagunkat. Eljutunk a kiégésig, majd azt is számonkérjük magunkon, hogy egy intenzív három hónapos kizsigerelést miért nem tudunk egy szabad hétvége alatt kipihenni… Három hónap fáradtságán nem lehetséges három nap alatt túllendülni. Meg kell találnunk azokat az erőforrásainkat, amelyekkel tudunk időközben töltekezni. Azzal tudunk a környezetünknek a legtöbbet adni, ha mi magunk jól vagyunk testileg, szellemileg és lelkileg egyaránt.

– Mennyire ismert idehaza a meditatív tánc és vízterápia? Vannak sikerélményeid, történt említésre méltó gyógyulás, mióta Erdélyben ezekkel foglalkozol?

– Vannak, akik ismerik a Kneipp-terápiát és gyakrabban visszajárnak a foglalkozásaimra, illetve olyanok is akadnak, akiket a kíváncsiság vezérel. A vízterápia valóban működőképes, több sikerélményünk is fűződik hozzá: például amikor hazatértem Németországból, és a Mária Rádió interjút készített velem a módszer kapcsán, felhívott egy kétségbeesett édesanya, akinek a 8 hónapos kislánya hosszú ideje nem bírt a meghűlésből kilábalni. Mint mondta, rengeteg antibiotikumot kapott orvosi javallatra, de a betegség csak nem akart múlni, és tanácsot kért, hogy mit tehetnének.

Megkértem, hogy ahányszor tisztába teszi a kicsit, annyiszor tegye 5-6 másodpercig hideg víz alá a lábát. Eleinte értetlenkedett, hogy pont azzal küszködnek, hogy meg van fázva a kicsi, én meg kértem a bizalmát, és biztattam, hogy tegye meg. Emellett azt is javasoltam, hogy amikor megfürdeti a gyermeket, hidegvizes kendővel zárja le, azaz törölgesse át a testét és ne törölje szárazra, hagyja magától száradni, de természetesen öltöztesse fel a gyermekét.

Három hét után felhívott, hogy tényleg segített a módszer: eleinte nagyon megindult az orra, kezdett takarodni, majd teljesen meggyógyult. Rá egy évre személyesen is találkoztunk, lelkendezve mesélte, hogy a módszert azóta is alkalmazzák, és a kislánya nem betegedett meg újra.

Másik nagy sikerélményünk egy 51 éves hölgy gyógyulása, aki az összes antibiotikumra allergiás, súlyos cukorbeteg és szívproblémákkal küzd. Ő sajnos elkapta a koronavírust akkor, amikor javában tombolt a járvány, és a röntgenfelvételek alapján kétoldali tüdőgyulladása alakult ki. Negyven fokos lázzal és ötszázas cukorral szállították a sürgősségire, ahol várakoznia kellett, mert az egyetlen használható gyógyszert Bukarestből tudták volna lekérni, ami hosszú időbe telt volna, ugyanis épp akkor nehezedett nagy nyomás az egészségügyre. Végül egy ismerőse közbenjárására hazaengedték a kórházból, és rögtön hívtak telefonon, hogy próbáljuk meg a vízterápiát, hátha segít.

25 napos intenzív terápiás kezelést kapott – naponta ötször hívtam őt és a férjét, irányítottam, hogy mit tegyenek, mennyi ideig és hogyan, mert nagyon fontos betartani az időpontokat –, és három hét után teljesen gyógyultnak nyilvánították. Az orvosok is meglepődtek, az MRI-felvételek alapján az egyik tüdője teljesen rendbejött, és a másikon is csak egy kis víz volt már. Csodának minősült, hogy egy ilyen mértékben beteg ember antibiotikum nélkül is meggyógyulhatott.

– Úgy is hangzik, mint egy csoda! Van tudományos magyarázat erre?

– A víz a bőrön keresztül fejti ki a hatását, a bőrünk, akár egy kapcsolódó szerv: felveszi és leadja a külső ingereket. Kneipp rájött arra, hogy a bőrünkön keresztül befolyásolható a test hőszabályozása, a vérkeringés és vérnyomás működése. A bőrben található hajszálérhálózatot a szervezet második szívének is nevezik, nagyon fontos, hogy a hajszálér-hálózatokban megfelelő legyen a vérkeringés. Bizonyos kezelésekkel hőt tudunk elvenni a szervezettől: akut gyulladás esetén például hideg kezelésekre van szükség; máskor meg hőt kell adnunk a szervezetünknek, hogy a természetes hőmérsékletét visszanyerhesse. Kneipp azt mondja, minél hidegebb a víz, annál hatásosabb, de annál rövidebb ideig kell alkalmazni. Kneippnak már életében az volt a kérése, hogy az orvostudomány vegye át a víz terápiás jellegét, az alkalmazásait fektessék tudományos alapokra.

Mindig megnyugtatom a résztvevőket, hogy ha semmi egyebet nem tanulnak meg, csak azt a tudást viszik magukkal, hogy minden zuhanyzást hideg vízzel kell lezárniuk, akkor máris sokat segítettek a szervezetüknek, mert a hideg roppantmód edzi az immunrendszert.

Kapcsolódó

Nem eldobta hivatását, hanem megtalálta: orvosból lett apáca a székelyföldi Margit nővér

Neurológusból lett apáca, és döntését egy percig sem bánta, mert harmincötévesen végre rátalált arra, amit egész életében keresett. Önmagára és Istenre.

ferences szerzetesek apácák istenhit

Németországban már nagyon sok kutatást végeztek ezzel kapcsolatosan, bizonyított tény, hogy ha hideg vízzel kezeljük a lábunkat, megelőzhető az agyvérzés, az agyérmeszesedés, mert a módszerrel tehermentesítjük az agyat. De kezdődő torokgyulladás esetében is megfelelő a hidegvizes torokpakolás: egy hideg vízben megmártott vászon vagy len kendőt tekerünk a torkunkra és kívülre egy száraz sálat helyezünk. Így időzünk fél órát, de nem többet és nem kevesebbet, mert ennyi idő szükséges ahhoz, hogy hőt vonjunk el a gyulladt részről. Azt tanuljuk, hogy torokfájás esetén a meleg segíthet: amint begyullad a torkunk, sálat tekerünk köré, pedig a melegben még inkább elhatalmasodik a gyulladás.

– Amilyen egyszerű, éppen annyira ismeretlen is. Itthon mintha elzárkóznánk az alternatív gyógymódok használatától…

– Külföldön jobban kihasználják és alkalmazzák ezeket az eszközöket, az egyszerű módszerek kerülnek inkább előtérbe, nem rögtön a gyógyszeres kezelés. Úgy képzelem, hogy mernek az emberek alá nyúlni és felemelni őket: azt próbálják erősíteni a betegekben, amire még képesek, és nem mindenáron olyasmit megvalósítani velük, amely túl nagy áldozattal jár. Nekünk erre nincsenek még eszközeink, mintha nem jutott volna el hozzánk, hogy nem szükséges mindenáron nagy dolgokat produkálni.

Emellett a gyógyszerekhez is gondolkodás nélkül nyúlunk, mert könnyen elérhetőek, gyorsan hatnak, nem vesznek el az időnkből. Rövid távon legalábbis. Olyan könnyen mondjuk azt, hogy „nincs időnk”. De mire nincs időnk? A saját életünkre vigyázni? Egyszer egy szegedi gyerekorvos vett részt egy Kneipp-hétvégémen, és amikor arról beszéltünk, hogy mi mindent tehetünk otthon a láz csillapítása érdekében, felszólalt, hogy ha tudnánk, hogy egy lázcsillapító milyen mértékben változtatja meg a vérképet, nagyon ritkán vennénk be a gyógyszert. Orvosként is azt javasolta, hogy inkább alkalmazzuk a 10 perces terápiát vagy természetes módszereket, mint azt, hogy néhány másodperc alatt lenyomjuk a torkunkon a tablettát, mert ez utóbbi csöppet sem veszélytelen, és hosszú távon bizony lefaraghat az időnkből.

A Kneipp-kezelések sokszor elegendőek, de nem mindig és minden betegség ellen. Sebastian Kneipp szavaival zárnám, aki azt mondja: ,,Tanuljátok meg a víz helyes használatát, erejét és hatását, amely segítségetekre lesz ott, ahol az még lehetséges.”