Második alkalommal pályáztak az élményterápiás programra az iskola tanárai, akik így fél éven keresztül, heti rendszerességgel 30 gyereknek tudtak kutyaterápiát biztosítani. A programba többszörösen hátrányos helyzetű gyermekeket válogattak be, akik rezilienciájukat- és indulatkezelési képességeiket fejleszthették, együttműködést, kommunikációt tanulhattak, és elsősorban érzelmeiket tanulták meg jobban kifejezni. Ezáltal sokkal kevesebb a konfliktus a gyerekek között, mondja Gherman Cristina, az intézmény egyik gyógypedagógusa, aki a négy gyógypedagógus egyike, akik a gyerekekkel foglalkoztak a program keretében.

A kutyaterápiás program második évadát az első folytatásaként álmodták meg, az első terápiás periódus 2021 januárjától júniusáig futott, a második évadot most zárták le, itt 2022 januárjától júniusáig tartottak a terápiás foglalkozások. Az iskola munkáját támogató Kozmutza Flóra Egyesület a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány Gyermekgyógyító programjára pályázott, ahol élmény- és művészetterápiás programokhoz lehetett támogatást nyerni.

Gherman Cristina úgy vélte, azért fontos ez a program, mert ennek keretében pótolhatják a hiányosságait a kurrikulumnak, és olyan dolgokat csinálhatnak, amire állami intézményként nem lenne lehetőségük. „Mindenképpen az érzelmi intelligenciát, szociális készségeket akartuk fejleszteni, mert nálunk nagyon megmutatkozik ezeknek a hiánya. Ezt nem elég reaktívan legyőzni, hanem egy picit proaktívan kellene megelőzzük, olyan életkorban, amikor erre nagy a fogékonyság, tehát minél kisebb korosztálynál” – mondta. A programban amúgy a legkisebb résztvevő 8 éves volt, a legidősebb pedig 18, és összesen 30 gyerek vett részt, ami a tavalyi 24 gyerekhez képest bővítés.

Volt a gyerekek között olyan, aki korábban már részt vett a programban, és olyan is, aki frissen kapcsolódott be. A résztvevők legtöbben intellektuális képességzavarral, tanulási zavarokkal élnek, átütő többségük hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott családból származik, akár olyan helyzetből, hogy sérült szülő nevel sérült gyereket. Emiatt kevés az a gyerek, aki olyan környezetbe megy haza, ahol az érzelmi, mentális egészségére, a jólétre figyelmet tudnak szentelni.

Szellő kutya volt a gyerekek kedvence

Gherman Cristina azt is elmesélte, hogy miért is olyan egyedi a kutyaterápia a gyerekek életében. Mint mondja, voltak olyan feladatok, amikre a nevelők ezerszer is kérhették a gyerekeket, úgysem csinálták meg, de Szellő terápiás kutyának egyből engedelmeskedtek. A terápiás kutya amúgy az iskola egyik volt gyógypedagógusáé, Fülöp Csilláé, aki akkreditált kutyaterapeuta, kutyafelvezető és kutyaterápiás team értékelő, kilenc év tapasztalattal, az ő Szellő kutyájával dolgoztak a gyerekek. „Szellő igazán tökéletes temperamentumú, nyugodt, kiegyensúlyozott, türelmes terápiás kutya, a gyerekek nagyon jól tudtak vele dolgozni. Az, hogy ilyen nyugodt volt, pedig arról árulkodik, hogy a gyerekek meg tudtak teremteni egy olyan atmoszférát számára is, ahol nem érezte magát kiszolgáltatva” – magyarázta a gyógypedagógus.

Mint mondta, a terápiás találkozások ciklikusak voltak, volt egy bevezető rutin, egy kezdőjáték, beköszönési és elköszönési rítusok. Annak függvényében, hogy milyen témarészt dolgoztak fel éppen a megcélzott fejlesztési területből, voltak különböző feladatok. A kicsik esetében, akik először vettek részt a programban, inkább az érzelemazonosításra, érzelemábrázolásra, megjelenítésre fektették a hangsúlyt. Akik már a második évadban vettek részt, ott konfliktusmenedzselési készségeket megalapozó, együttműködést elősegítő, kommunikációt fejlesztő gyakorlatok voltak, csoportosan vagy párosan.

A témák a kutyához kapcsolódtak, ám nem mindig kellett konkrétan Szellővel dolgozni. Volt olyan feladat például, ahol kompromisszumot kellett kötni, ekkor a gyerekek párban kellett eldöntsék, hogy milyen kutyát rajzoljanak közösen. A kutya „átlebegte az egész folyamatot”, és például ahol a fegyelem, belső figyelem kialakítása volt a lényeg, ott kutyavezetési feladatokat kaptak a gyerekek.

Minden foglalkozás valamiféle katartikus zárással végződött, ha például a düh témakörével foglalkoztak, az ülés végén a gyerekek választhattak, hogy a dühüket elteszik befőttnek, eltépik, a kukába dobják, de le lehetett tenni a földre és lehetett rajta táncolni is, így mindenki azt élhette meg, hogy nem a dühe nyert. Lényegében ezeket a kiegyensúlyozottságról és érzelmi egészségről szóló üzeneteket szerették volna átadni a gyógypedagógusok a gyerekeknek.

 A gyerekek könnyebben nevezik meg érzelmeiket, így kevesebb a konfliktus

Gherman Cristina szerint a legkisebbeken először azt vették észre, hogy megjelentek az érzelmeket kifejező szavak, konkrétan az érzelmek megnevezései, olyan gyerekeknél is, akik a legelementárisabb igényeit is nehezen tudták korábban kifejezni, és egy szavakban vagy szótagokban beszéltek. A programban részt vett három nagyothalló gyerek, akiknek nagyon szegényes volt a szókincsük, ám lassan nekik is elkezdett „kiszíneződni az élményviláguk”, és elkezdték nagyon kongruens módon használni a szavakat. Ahelyett, hogy egymásnak essenek, el tudták mondani, hogy mérgesek, vagy szomorúak, és ez nagyon nagy előrelépés volt a számukra, mert ha felismerik az érzelmeiket, akkor meg tudják tanulni, hogy mit kezdjenek vele, mondja a gyógypedagógus.

 Azoknál pedig, akik a program második kiadásában vettek részt, hangsúlyosan megjelent, hogy sokkal receptívebbek lettek arra, hogy ki hogy érzi magát, és az osztálytermi életben is sokkal kevesebb lett az a fajta konfliktus, ami az elszabadult érzelemkezelési malőrökből származott. Most már ha látják a gyerekek, hogy valaki „furábban érzi magát”, felismerik, hogy szomorú, vagy dühös, és nem piszkálják, hanem lehet, hogy segítenek neki. Tapintatosabbnak is tűnnek a gyerekek, illetve sokkal nyíltabban tudják kifejezni a szükségleteiket, tette hozzá Gherman Cristina .

Emiatt kevesebb a konfliktus, mert már nem függnek attól, hogy valamelyik felnőtt észrevegye, hogy valami problémájuk van, és pont az előtt avatkozzon be, „mielőtt elszabadulna a pokol”, hanem már tudják egymást is figyelmeztetni, hogy valami baj van. „Ugyanakkor még mindig Sziszifuszok vagyunk, még mindig görgetünk egy nagy követ a hegyen felfelé, és nem mindig nekünk engedelmeskedik a hegy. Vannak visszaeséseink, de ettől úgy érezzük, hogy még nagyobb szükség van erre a programra. Igény az van rá egyértelműen, és reménykedünk a folytatásban” – összegezte Gherman Cristina.