Egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy eluralkodik a félelem a társadalomban: a romániai államelnöki választások egyik mozgatórugója volt, de felmérésekből is az derül ki, hogy a lakosság kétharmada úgy véli, nagy veszély fenyeget.

A félelem mindannyiunk életének része, és bár sokszor teherként éljük meg, valójában az egyik leghasznosabb emberi képességünk, mondta el a Maszol megkeresésére Hubbes László-Attila.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karán oktató társadalomkutató szerint a félelem ösztönösen véd meg minket a veszélytől, de ha eluralkodik, bénító erővé válhat, amely társadalmi hisztériához vagy éppen közönyhöz vezet.

A félelem mint ösztönös védelem

„Szégyen a futás, de hasznos” – tartja a közmondás, amely tökéletesen leírja a félelem kettős természetét, mutatott rá Hubbes László-Attila. Felidézte, hogy többek között Arisztotelész és a keresztény lovagi etika hatására a félelmet évszázadokon át lenézték, gyengeségnek tekintették. Pedig a félelem valójában hasznos: Gavin de Becker amerikai biztonsági szakértő és pszichológus szerint a félelem képessége valódi ajándék, hiszen az intuíció révén segít felismerni a fenyegető veszély jeleit.

Ez az „ősi radar” tette lehetővé, hogy őseink időben észrevegyék a kardfogú tigrist, ma pedig ugyanez a mechanizmus figyelmeztet minket egy agresszív szituációban vagy bántalmazó kapcsolatban. A félelem tehát esélyt ad a menekülésre, az önvédelemre vagy akár a konfliktus megelőzésére.

A csoportos félelem és a túlélés ösztöne

A félelem nemcsak egyéni szinten, hanem csoportosan is működik. Az állatvilágban a halrajok, gnúcsordák vagy madárrajok egyként menekülnek a ragadozó elől. Az ösztönös összezárás vagy szétszéledés a túlélést szolgálja – és hasonló mechanizmusok működnek az emberi közösségekben is, mutatott rá a társadalomkutató.

Amikor egy társadalmat veszély fenyeget – járvány, háború, gazdasági válság –, az emberek hasonló módon reagálnak. A félelem összetartó erő lehet, de könnyen átcsaphat pánikba, hisztériába is.

Az emberi történelem során a félelem és az agresszió mindig kéz a kézben jártak. Hubbes László-Attila szerint igaz ugyan, hogy ma erősebb „civilizációs máz” borítja el bennünk az erőszakot, és jobban megtanultuk kontrollálni az indulatainkat, de a félelem és az agresszió továbbra is jelen van, és alapvető funkciója a túlélés biztosítása.

A különbség inkább abban áll, hogyan kezeljük: tudunk-e racionálisan reagálni a fenyegetésekre, vagy hagyjuk, hogy a félelem irracionálisan eluralkodjon rajtunk.

Válságok és globális félelmek

A társadalomkutató szerint a történelem válságok sorozata. „Mindig válság van” – idézte Hamvas Bélát, hozzátéve: a globalizáció korában minden probléma gyorsan világméretűvé válik. A járványok, a háborúk, a gazdasági nehézségek már nem maradnak regionális ügyek, hanem globális fenyegetésként jelennek meg.

A hidegháború után néhány évtizednyi nyugalom következett, ám az új évezred második évtizedére ismét felerősödtek a világot megrázó válságok.

Sokak számára Damoklész kardjaként lebeg a harmadik világháború lehetősége, és ezt az érzést a média és a politikai diskurzusok is erősítik. A válságérzet így nemcsak a tényleges történésekből fakad, hanem abból is, hogy folyamatosan beszélünk róla, hívta fel a figyelmet a szakértő.

Klímaszorongás és bizalmi válság

A modern társadalmakban új típusú félelmek is erősödnek, például a klímaszorongás. Bár ez más társadalmi rétegeket érint, mint a háborús vagy gazdasági félelmek, ugyanúgy hozzájárul a bizonytalanságérzéshez, részletezte Hubbes László-Attila.

A helyzetet tovább súlyosbítja a bizalmi válság: nemcsak az „ellenségtől” félünk, hanem attól is, hogy vezetőink, intézményeink vagy akár a tudomány nem képes (vagy nem is akar) megvédeni minket. Ez a bizalmatlanság felerősíti az irracionalitást, és teret ad összeesküvés-elméleteknek, bűnbakképzésnek, magyarázta a társadalomkutató.

Jean Delumeau francia történész nyomán Hubbes rámutat: a társadalmak hajlamosak belső és külső ellenségeket keresni. A középkorban a járványok idején boszorkányokat, zsidókat, leprásokat kiáltottak ki bűnbaknak; a 20. században politikai ellenségeket. Amikor a félelem dühvel párosul, könnyen vezethet lincseléshez, pogromokhoz.

A valós veszélyek így összekeverednek irracionális félelmekkel: a külső fenyegetés – legyen az egy invázió vagy egy járvány – hozzájárulhat ahhoz, hogy a társadalom belső csoportokat is veszélyforrásnak lásson.

Félelem és irracionalitás

A félelemnek számos változata van: az egyén halálfélelme, a szeretteinkért érzett aggodalom, a közösségi szintű egzisztenciális rettegés vagy éppen az apokaliptikus víziók a világvégéről. Ezek egyaránt jelen vannak a kultúránkban, a vallásban, az irodalomban és a művészetben.

Hubbes László-Attila szerint két szélsőséges válasz is adható a félelemre: az egyik a pánik, amikor az emberek kontrollálhatatlanul viselkednek, a másik pedig a letargia, amikor a társadalom bénultan belenyugszik a sorsába. Mindkettő veszélyes, mert ellehetetleníti a racionális reakciókat.
A kutató szerint a félelem ellen egyetlen valódi fegyverünk a racionális gondolkodás, amely azonban gyakran csak „tűzoltásként” működik. Hosszú távon az oktatás és a felelős sajtó segíthet abban, hogy a félelmek ne váljanak kezelhetetlenné.

A közösségi média és a szenzációhajhász hírek viszont gyakran éppen ellenkező hatást váltanak ki: a katasztrófahírekre az emberek jobban kattintanak, a borzongásra pedig igény van. Nem véletlenül beszélnek „félelemiparról” vagy „félelemkufárkodásról”: gazdasági és politikai érdekcsoportok tudatosan élnek vissza a félelemkeltés hatalmával, magyarázta a szakértő.

A félelem ráadásul ragályos, tette hozzá. René Girard antropológus szerint a félelem utánzás útján is terjed: minél többen félnek, annál többekre ragad át az érzés, mígnem társadalmi járvánnyá válik. Ez pedig sokkal pusztítóbb lehet, mint maga a fenyegetés.

Hogyan maradhatunk józanok?

A kérdés tehát nem az, hogy félünk-e – mert félünk –, hanem az, hogyan kezeljük ezt az érzést. Amíg képesek vagyunk racionálisan gondolkodni, addig a félelem lehet védő mechanizmus. Ha azonban behódolunk az irracionalitásnak, a félelem bénítóvá válik, fejtette ki az egyetemi oktató.

Hubbes László-Attila szerint a kulcs a kritikus gondolkodás, amelyet az oktatásnak és a médiának is támogatnia kellene. „A félelem hasznos, amíg a ráció kontrollálni tudja” – foglalja össze a szakértő. Talán ez adhat kapaszkodót egy olyan korban, amikor a félelem mindannyiunk életében állandó szereplővé vált.