Az orosz hackerek mindenkit beelőznek

Az orosz hackerek a világ legjobbjai, utánuk a kínaiak és a dél-amerikaiak következnek – állítják egybehangzóan nyugati szakemberek.

Ennek az egyik oka, hogy az idősebb generációhoz tartozók még a szovjetuniós időkben, illetve az államszövetség 1991-es széthullása után álltak be hackernek, és már akkor éveket töltöttek azzal, hogy behatoltak különféle számítógépes rendszerekbe. A magukat inkább modern kori Robin Hoodoknak, mintsem bűnözőknek tartó oroszokat ekkor az is segítette, hogy az ország törvényei nem tartották bűncselekménynek a kódfeltörést.

Az internet terjedésével viszont szétesett az orosz hackerek korábban összetartó közössége. Egy részük olyan etikus hackerré vált, akik segítették a cégeket a rosszindulatú támadások kivédésében. Sokan azonban a sötét oldalra álltak: siralmasan alacsony fizetésüket a maffiánál vállalt másodállásból szerzett jövedelemmel egészítették ki.

A Republic.ru honlapon megjelent elemzés szerint közvetett módon egyértelműen bizonyítható a Fancy Bear és az orosz titkosszolgálat közötti kapcsolat. A csoport ugyanis 2014-ben gyökeresen megváltoztatta tevékenységi körét: míg korábban kereskedelmi célpontokat támadott, az átállás után az amerikai demokrata párt, az orosz sportolók doppingügyeit megszellőztető Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, illetve több ukrajnai szerver vált a betörések áldozatává.

Moszkva persze folyamatosan tagadja, hogy az orosz hatóságoknak bármi közük lenne a külföldi kormányok elleni hackertámadásokhoz, sőt az orosz titkosrendőrség, az FSZB a napokban azt állította, hogy az utóbbi hetekben az orosz kormányzati szervereket érik durva támadások – írja a HVG.

Kapcsolódók

Kimaradt?