Trump: az oroszok álltak a hackertámadások mögött

Donald Trump úgy véli, Oroszország állt az amerikai elnökválasztási kampány idején végrehajtott számítógépes támadások mögött – erről maga a megválasztott amerikai elnök beszélt szerdai sajtóértekezletén.

A republikánus párti politikusnak a tájékoztató elején elmondott rövid nyilatkozata után az első újságírói kérdések az Oroszországhoz fűződő viszonyára vonatkoztak. A megválasztott elnök leszögezte: a Demokrata Párt vezető testületét, az Országos Bizottságot valóban számítógépes támadások érhették, de ennek oka a gyenge számítógépes védelem volt. A Republikánus Párt számítógépes rendszerébe viszont nem tudtak behatolni a hackerek – állapította meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy ő például a hackertámadások nyomán tudta meg, hogy Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje előre megkapta az elnökjelölti viták kérdéseit.

Donald Trump szóvivője visszautasította a Trump-ellenes vádakat. Határozottan visszautasította Donald Trump megválasztott amerikai elnök szóvivője, Sean Spicer szerdán a Buzzfeed című hírportálon ismertetett állítólagos hírszerzési jelentésben foglalt Trump-ellenes vádakat. Sean Spicer a megválasztott elnök washingtoni sajtóértekezletének kezdetén kijelentette: a portálon megjelent 35 oldalas összeállítás minden alapot nélkülöz. Spicer azt hangoztatta, hogy a portál baloldali, a választási kampányban végig élesen Trump-ellenes volt, s még a The New York Times című lap is elutasította a portál hitelességét, a vádak megalapozottságát. A szóvivő az összeállítást felelőtlennek és felháborítónak nevezte, elutasította, hogy valódi hírszerzési információkon alapulna, s leszögezte: szomorú kísérlet ez arra, hogy egyes sajtóorgánumok még több kattintást könyvelhessenek el internetes oldalaikon. Spicer egyes amerikai médiumok tevékenységét politikai boszorkányüldözésnek minősítette, és szégyenletesnek nevezte. Több amerikai médium is közzétette azt a 35 oldalas állítólagos hírszerzési jelentést, amelynek alapján a CNN szerint az amerikai hírszerzés arról tájékoztatta Donald Trump megválasztott és Barack Obama hivatalban lévő elnököt, a kongresszus hírszerzési bizottságainak vezetőit, hogy Oroszország Trump lejáratására, zsarolására alkalmas információk birtokában van. Az iratot elsőként közlő Buzzfeed hírportál felhívta a figyelmet, hogy az állítások hitelessége nem ellenőrzött.

Trump: “ha Putyin elnök kedveli Trumpot, akkor ez előny és nem teher”

Donald Trump megválasztott amerikai elnök úgy vélekedett, hogy amennyiben Vlagyimir Putyin orosz elnök kedveli őt, akkor ez nem teher, hanem előny.Hangsúlyozta: bár előny lehet, hogy Putyin állítólag kedveli őt, de még nem tudja, hogyan jön ki az orosz elnökkel. Reményét fejezte ki, hogy sikerül megtalálnia a hangot Moszkvával.

“Elhiszi bárki is, hogy Hillary Clinton keményebb lett volna Putyinnal, mint én?” – tette fel a kérdést a republikánus párti Trump egykori demokrata párti vetélytársára utalva. A politikus leszögezte: nincs és nem is lehet üzleti ügye Oroszországgal, és nem is szeretné, ha lenne, mert ez érdekellentétekhez vezethetne. Hozzátette, hogy a hétvégén kétmilliárd dolláros ingatlanfejlesztési üzletet ajánlottak neki Dubajban, de azt is elhárította, mert elnökként minden érdekellentéttől mentesen akar tevékenykedni.

Trump a két fiának adja át vállalatbirodalmát

Donald Trump megválasztott amerikai elnök bejelentette, hogy két fiának adja át vállalatbirodalmát. A politikus tudatta, hogy továbbra sem hozza nyilvánosságra adóbevallását, mert még auditálás alatt áll, s hozzátette: az ő adóbevallása egyedül az újságírókat érdekli.

Trump ezt követően közölte, hogy vállalatbirodalmát teljes egészében a két fia veszi át, akikkel a későbbiekben nem is konzultál majd üzleti ügyekről.

Ezután ügyvédnője részletesen felolvasta, hogy Donald Trunmp az eddigi valamennyi üzleti érdekeltségét már elhelyezte, vagy elhelyezi majd egy erre a célra létrehozott vagyonkezelőben. Az ügyvédnő leszögezte: a megválasztott elnök nem akarja, hogy bárki is azt gondolja, az elnökséget a saját hasznára akarná kamatoztatni. Hozzátette: Trump elnöksége idején a fiai irányítása alatt álló cégek nem kötnek majd külföldi üzleteket.

Kapcsolódók

Kimaradt?