Évet értékelt Putyin: nem fogta vissza magát az orosz elnök

Oroszország az EU tagállamaival külön-külön fogja fejleszteni kapcsolatait, ha nem sikerül megállapodnia az unióval - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki, 12. alkalommal megtartott moszkvai évértékelő sajtóértekezletén.

Az orosz vezető megismételte álláspontját, amely szerint a kapcsolatok megromlásáért nem Oroszország felelős, és Moszkva a nyugati szankciókra reagált válaszintézkedéseivel. Putyin az elhidegülés okát arra vezette vissza, hogy 2014-ben három uniós külügyminiszter is szavatolta Viktor Janukovics ukrán elnök és az ellenzék megállapodását, az EU mégsem tett semmit az államfőt megdöntő “államcsíny” ellen. Rámutatott, hogy a nyugati szankciók még a terrorellenes együttműködést is gátolják.

Támogatja a vízummentességet 

Vlagyimir Putyin ugyanakkor “teljes támogatásáról” biztosította, és a helyes irányba tett lépésnek nevezte az Ukrajna és az Európai Unió közötti vízumkényszer eltörlését. A vízumkényszer fennmaradását a hidegháború örökségének minősítette Európában. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy grúz állampolgárok vízum nélkül utazhassanak Oroszországba.

Hozzátette, hogy az ukrajnai rendezésről a “normandiai” formátumban – orosz, ukrán, német és francia részvétellel folytatott – tárgyalások nem nagyon hatékonyak, mindazonáltal a folytatásuk mellett foglalt állást. Putyin hangot adott abbéli reményének, hogy az orosz-ukrán kapcsolatok normalizálódni fognak, és az épülő kercsi híd (a Krím félszigetnél) hasznos lesz majd a kétoldalú gazdasági kapcsolatok szempontjából is.

Várja már Trumpot 

Kifejezte készségét a konstruktív együttműködésre Donald Trump megválasztott republikánus amerikai elnökkel, az orosz-amerikai kétoldalú biztonsági és gazdasági kapcsolatok normalizálásra, valamint meghívás esetén az Egyesült Államokban teendő látogatásra. Mint mondta, nem okozott számára meglepetést Trumpnak az a közlése, hogy növelni akarja az amerikai nukleáris potenciált, mert ezt már a választási kampány során is kilátásba helyezte.

Arra a vádra reagálva, amely szerint Moszkva beavatkozott volna az amerikai belpolitikai küzdelembe, Putyin felhívta a figyelmet, hogy az amerikai demokraták nemcsak az elnök-, hanem a törvényhozási választásokat is elvesztették, ezért felesleges a kudarcért másokat okolniuk. Úgy vélekedett, hogy az amerikai demokratáknak rendszerszerű problémákkal kell megküzdeniük, meg kell tanulniuk méltósággal veszíteni, és bocsánatot kellett volna kérniük a választóktól azon információk miatt, amelyeket hackerek a nyilvánosság elé tártak a Demokrata Nemzeti Bizottság elektronikus levelezéséből.

Meglátása szerint az Obama-kormányzat a társadalmat megosztó politikát folytatott. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a Fehér Ház megmondta az amerikaiaknak, kire ne szavazzanak. Arra a kérdésre válaszolva, hogy személyesen mit válaszolt Barack Obama elnöknek az orosz hackertámadásokkal kapcsolatos vádjaira, kijelentette, hogy bizalmas magánbeszélgetés részleteit nem teszi publikussá.

Jöhet a tűzszünet

Szíriáról szólva azt mondta, hogy ott Aleppó “felszabadítása” után a következő lépés az egész országra kiterjedő tűzszünet elérése és a béketárgyalások elindítása lesz. Ezek helyszíne Moszkva, Ankara, Teherán és Damaszkusz megállapodása értelmében a kazah főváros, Asztana lesz. Orosz diplomáciai forrás szerint a tárgyalások január közepén kezdődnek majd. Putyin Kelet-Aleppó evakuálását a modern kor legfontosabb humanitárius műveletének nevezte.

Kijelentette, hogy az ankarai orosz nagykövet meggyilkolása nem vezet az orosz-török kapcsolatok megromlásához. Putyin szerint a terrorcselekmény rávilágított, hogy milyen mélyen beszivárogtak a szélsőségesek a török biztonsági erőkbe, és most már hihetőbbnek tűnik számára, mint korábban, hogy az orosz katonai gép lelövését nem a legmagasabb szinten rendelték el Ankarában.

Kapcsolódók

Kimaradt?