A brit tudósok legőrültebb megállapításaiból válogattunk

Annak ellenére, hogy a tudományos kutatások kritériumainak többnyire eleget tesznek, vannak olyan témák, amelyek önmagukban komolytalanok. Ezeket még akkor is a brit tudósokkal szoktuk összefüggésbe helyezni, amikor nem ők állnak a háttérben. Most összegyűjtöttük az elmúlt évek legőrültebb tudományos megállapításait, amelyek valóban a brit tudósoktól származnak.

Metál és boldogság

Miután megkérdeztek 384 felnőttet, akik közül 154-en a nyolcvanas években metálosok voltak, nyolcvanan másfajta zenét hallgattak, 153-an pedig valamelyik kaliforniai egyetemen tanultak éppen, brit tudósok megállapították: boldogabbak a metálzene-hallgatók. Bár ez a kutatás nem igazán tesz eleget a tudományos kritériumoknak, a megállapításokról is ejtsünk szót: a kiegyensúlyozott felnőttkor a metálosok legendás összetartásának köszönhető, hiszen a megfelelő szocializáció, és a társaság, amiben az illető jól, biztonságban érzi magát, létfontosságú a bajba került vagy éppen arrafelé tartó tinik számára.

Agatha Christie titka

Brit tudósok állítása szerint könnyedén kiszámítható, ki a gyilkos a világhírű brit író bűnügyi történeteiben. 26 regényét elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a cselekmény helyszíne, a könyvben használt közlekedési eszközök és a gyilkosság módja, valamint egyéb jellemzők révén meg lehet fejteni, ki a tettes. Ha például a regényben sok a szárazföldi közlekedési eszköz, a gyilkos jellemzően inkább nő. Ellenben ha inkább vízi járművek és repülőgépek szerepelnek a könyvben, az elkövető nagy valószínűséggel férfi. (MTI)

Mutatóujj és hűtlenség

A partnerek habzsolására való hajlam a mutatóujj hosszából is kiolvasható brit tudósok szerint. A tanulmány alanyai közül 1314 brit férfi és nő jobb kezéről fotót is készítettek, majd a képek alapján lemérték a mutatóujj és a gyűrűsujj hosszát. Kiderült, ha a gyűrűsujjhoz viszonyítva a mutatóujj rövidebb, akkor az illető az anyaméhben magasabb tesztoszteronszintnek volt kitéve. A férfihormon magasabb szintje a fejlődés során befolyásolja az ujjak hosszát és az arc szerkezetét, valamint a későbbiekben csalfábbá teszi az embert.

Tyúkok és tudósok

A skóciai Roslin Institute kutatóintézet tudósai megállapították, szárnyasok sejtjeit nem a hormonok programozzák, hanem meghatározott nemük van - így kelhet ki minden tízezredik tojásból olyan állat, ami félig tyúk, félig kakas.

Azt is kiderítették, mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás. A University of Warwick egyetem kutatói a tojás kemény héjának kialakulásáért felelős ovocledidin-17 nevű fehérje vizsgálásával megállapították, ez a vegyület csak a tyúk szervezetén belül termelődik, tehát tyúknak előbb kellett lennie, mint tojásnak, így az első csirkék nem tojásból keltek ki, hanem más úton jöttek a világra.

Mikor a legrosszabb a másnaposság?

29 évesen. Egy brit felmérés szerint legalábbis ebben a korban tart a legtovább. A felmérés készítői szerint az átlagos másnaposság hossza 9 óra 45 perc, 29 éves korban viszont 10 óra 24 percig tart. A szervezet a tanulmányban arra is kitért, hogy a britek évente átlagosan hat munkanapon hiányoznak másnaposság miatt. Az is kiderült, hogy minden harmadik brit a szexet tartja a másnaposság legjobb ellenszerének. (MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?