A Kolozsvári Magyar Pszichológia Hallgatók Egyesülete Mental-trip című új eseménysorozatának első előadása december 13-án a függőség és a család összefüggését járta körül. Milyen kapcsolatban van a gondolat- és érzésvilág az alkohol- és droghasználati szokásokkal? Miért menekülünk és mitől? Hogyan éli meg a gyerek, ha a szülők káros szenvedélyek rabjai? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatott, aki ellátogatott az Uránia Palotába Kalóz János pszichológus-addiktológus és László Éva pszichológus, egyetemi adjunktus előadására.  

Kalóz János előadása elején leszögezte: a függőséget nem tartja betegségnek, mivel az sokkal inkább következmény, menekülési forma. Maga a menekülés sem betegség – tette hozzá – mivel természetes ösztön az emberben, ha valami fáj vagy kényelmetlen, azt szeretnénk elkerülni. Sokkal inkább azt kell felderítenünk, mi az, ami kényelmetlen, ami menekülésre késztet? Egyáltalán a problémával szemben vajon a menekülés az adekvát magatartás?

Azt, hogy hogyan történik a pszichoaktív szerekre való rászokás, Kalóz János egy mindennapi, de nagyon jellemző példával illusztrálta: a gátlásos tinédzser esete a szórakozóhelyen. Kivel nem esett már meg, hogy kiszemelve egy csinos lányt, késztetést érez, hogy közelebbről is megismerje? Igen ám, csakhogy ez nem megy olyan könnyen. Ugyanis, amíg azt a lépést  megteszi számtalan gondolat kavarog a fejében. Mi van, ha nem tetszem neki? Ha visszautasít? Ráadásul a visszautasítást a többiek is látni fogják… Vagy legalább is meg fogják kérdezni… A barátaim előtt is le fogok égni… Már kész is a forgatókönyv, aminek a következménye, hogy a srác nem fog odamenni a kiszemelt lányhoz.

Akkor lép oda a „megmentő” barát, aki a bárpulthoz hívja, hogy gyere, igyunk meg egy felest. Majd a felest egy újabb pohár követi, hiszen társaságban inni kell. Ennek nyomán a gátlásos srác csakhamar megfeledkezik korábbi töprengéseiről, egyre bátrabb, felszabadultabb, és már a kiszemeltjéhez is oda mer menni, és a továbbiakban megy minden, mint a karikacsapás…

Itt kezdődik a pszichoaktív szerek csőbehúzása – emelte ki a pszichológus. Amíg a drogok hatása tart, nincsenek negatív érzések, gondolatok, minden jól megy, felszabadulttá, akár még kreatívvá is tesz. Aki ezt megtapasztalta, annak újból és újból szüksége lesz erre az érzésre, vagyis beindul az ördögi kör: az ismétlődés. Valójában, ekkor derül ki, hogy amibe bekerültünk, az már nem kipróbálás vagy a mértékletes élvezet szintje. Függőségről valójában onnantól beszélhetünk, amikor a drogot eszközként kezdjük használni valami más helyett, azaz a probléma megoldása helyett a könnyebb utat választjuk – nyomatékosította a szakember.

Amikor a szülő helyett a gyerek gondolkodik

Azt, hogy milyen helyzeteket élhet át az a gyerek, akinek egyik vagy akár mindkét szülője alkohol- vagy drogfüggő László Éva a már elkezdett történet folytatásával példázta. A szórakozóhelyen való megismerkedés ugyanis olyan jól sikerül, hogy a gátlásos srácnak és kiszemeltjének gyereke is születik, és persze össze is házasodnak. Látszólag minden rendben van, hiszen folytatják előbbi bulizós-éjszakázós életmódjukat, amihez egész környezete – a gyerek is – alkalmazkodik.

Ebben a helyzetben a gyerek nagyon korán megtanulja, hogy mivel a szülők későig alszanak, nem sírhat déli 12 óra előtt, mert úgysem hallja senki… A szülők észrevétlenül egy olyan helyzetbe kényszerítik gyereküket, ahol az jobb, ha csendben van, láthatatlan marad, nehogy útját állja, zavaró tényezője legyen annak a felszabadult, társas életformának, amiben a szülők olyan jól érzik magukat…

Persze nem csak ez az egyetlen lehetséges kimenetele lehet a felvetett történetnek. Az esetek többségében, sajnos, a függőség együtt jár a verbális vagy fizikai agresszióval, a szülők egymás közti vagy akár a gyerekre irányuló bántalmazásával – tette hozzá a szakember. Ez a kiszámíthatatlanság, a „soha nem lehet tudni, mi lesz” érzését ülteti el a gyerekben. Mivel a gyerekben nem épül ki a biztonságos világ érzése, az okok–következmények kiszámíthatósága, saját világ, saját szabályok felállítására kényszerül.

Az egyik ilyen – részletezte László Éva – ha a gyerek inkább háttérbe húzódik, láthatatlan marad, esetleg egy saját, képzeleti világba gubózik be, ahol otthon lehet. Az is megtörténhet, hogy a gyerek lesz a gyógyír a szülő boldogtalanságára, a felelős támasz, aminek következtében a gyerek elfelejt gyerek lenni. Lehet, hogy ezek a fejlett felelősségtudattal rendelkező gyerekek, jól teljesítenek az iskolában, a tanárok kedvencei, de valami nagyon sérülékeny, ingatag egyensúly van e mögött a koraérettség mögött. Mivel a családi helyzetük kínos, tabutéma, emiatt gyakran a kortársaktól is izolálva vannak az ilyen gyerek. Nagyon korán rájönnek: az érzések veszélyesek, nem lehet bízni senkiben – biztonságos világkép hiánya! –, és beszélni sem érdemes erről, mert úgysem segít senki. A bűvös három nem zárja körül ezeket a gyerekeket: nem érzünk, nem beszélünk, nem bízunk! – emelte ki László Éva.

„Segítők legyünk, de ne megmentők”

A zsúfolásig megtelt nézőtérről – jobbára egyetemisták, pszichológushallgatók – csakúgy röpködtek a kérdések az előadás végén. Volt, aki arra volt kíváncsi, függő szülők gyereke milyen arányban lesz maga is káros szenvedélyek rabja. Kiderült, nem lehet általánosítani, sok tényező befolyásolja, hogy milyen sorsa lesz felnőttkorában. Az viszont biztos: aki maga is elszenvedte szülei káros szenvedélyeit, annak jobban kell figyelnie az élet ilyen irányú csapdahelyzeteire.

Arra a kérdésre, hogy a függő családmodell hogyan nyilvánul meg a párkeresésben, László Éva a „megmentő” típusú társ csapdahelyzetére figyelmeztetett. Mivel az alkoholista szülő gyereke azokat a helyzeteket ismeri, amikor ő maga támaszként funkcionált, a jövőben nagyobb eséllyel választhat olyan párt magának, ahol ugyanezt a megmentő szerepet gyakorolhatja.

Ehhez kapcsolódóan arra a kérdésre, hogy hogyan tudunk segíteni egy már szenvedélybetegen a szakemberek a segítés és a megmentés közötti különbségre figyelmeztettek. Nem vállalhatjuk át egy másik ember életének felelősségét, mivel mindenki csak a maga életéért felelős – emelték ki. Segíteni tudunk persze a másik emberen, de csak akkor ha maga is kéri, aki viszont megmentésre vállalkozik, az maga is komolyan sérülhet. Sokat tehetne viszont az iskola  a majdani függőség kialakulása ellenében, vagy akár az elszenvedett sérülések gyógyításában csak azzal is, hogy segít a gyereknek, hogy beszélni tudjon érzéseiről, segíti a kortársak közötti kapcsolatot, engedi a gyereket játszani, vagy ha kell, akár játszani is megtanítja – hangsúlyozták a szakemberek.