Szűkszavú a rendőrség: megváltoztatták a bűncselekmény jellegét a fenyegetett magyar fiatalok ügyében
Nem mondhatni, hogy halad a nyomozás a kolozsvári magyar anyanyelvű fiatalokat érintő, február 7-i incidens ügyében – legalábbis így tűnik a Kolozs megyei rendőrségnek a Maszol kérdéseire küldött válasza alapján. A rendőrségtől arról érdeklődtünk még február közepén, hogy sikerült-e tanúkat találniuk, fény derült-e az eset értintettjeire, a videó feltöltőjére, mi a nyomozás jelenlegi állása a magyarul beszélőket ért fenyegetés ügyében. A rendőrség válasza mindössze egyetlen mondat. De annyi kiderül, hogy már nem erőszakra, gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszítás ügyében zajlik eljárás.
Mint megírtuk, február elején Kolozsváron magyar anyanyelvű fiatalokat ért verbális megfélemlítés egy városi buszjáraton. Az Universitatea Cluj futballcsapat szurkolóihoz köthető személyek agresszív hangnemben léptek fel a fiatalokkal szemben, és felszólították őket, hogy ne beszéljenek magyarul.

A támadás során olyan kijelentések hangzottak el, mint „Romániában románul beszélj”, „ha magyarul akarsz beszélni, menj Budapestre”, valamint „itt nincs helye a magyar nyelvnek”, de az is elhangzott, hogy a magyar nyelv a „lovak nyelve”.
Az incidens kapcsán a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat még február 9-én aggodalmának adott hangot, hogy Kolozsváron nagyon megszaporodtak a magyarok ellen elkövetett verbális és erőszakos incidensek. Levélben kérte fel Emil Boc polgármestert, hogy határolódjon el ezektől, valamint tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ezek az esetek ne fordulhassanak elő.
A polgármester válaszában leszögezte, elemezni fogják a szükséges megelőző intézkedéseket annak érdekében, hogy az ilyen helyzetek megismétlődése elkerülhető legyen, és fenntartsák a tiszteleten és tolerancián alapuló együttélés kereteit.
A kolozsvári rendőrség szintén 9-én közölte, hogy keresi a szemtanúit az etnikai indíttatású kolozsvári incidensnek, amelynek magyar fiatalok voltak az elszenvedői. Arra kérték a történtek szemtanúit, illetve azokat a személyeket, akik „releváns információk” birtokában vannak, jelentkezzenek a hozzájuk legközelebbi rendőrségen vagy hívják a 112-es számot. Azt is közölték, hogy hivatalból indítottak eljárást erőszakra, gyűlöletre vagy diszkriminációra uszítás ügyében.
Már nem az a bűncselekmény
Szerettük volna tudni, mit derített ki a rendőrség. A Kolozs Megyei Rendőr-főfelügyelőséget február közepén megkérdeztük, jelentkeztek-e tanúk vagy olyanok, akik releváns információkkal szolgáltak a nyomozás során, sikerült-e a rendőrségnek azonosítania az eset érintettjeit, az autóbuszt, ahol történt vagy a videó megosztóját. Arra is rákérdeztünk, mi a nyomozás jelenlegi állása, és milyen intézkedéseket tettek eddig?
A válasz: „a február 7-i incidenssel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a Kolozsvári Rendőrkapitányságon büntetőeljárás indult közrend és köznyugalom megzavarása, valamint fenyegetés bűncselekményének elkövetése miatt. A nyomozás az illetékes ügyészség felügyelete mellett zajlik”. A válasz alapján átminősítették a bűncselekményeket, amelyek ügyében nyomoznak, az erőszakra, gyűlöletre vagy diszkriminációra uszítás már nem szerepel ezek között. Ennél többet azonban nem árult el a rendőrség a nyomozásról.
Választ kér a jogvédelmi szolgálat
A rendőrséghez fordul és választ kér a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat arra, miért változtatták meg a bűncselekmény besorolását a buszon történt incidens kapcsán – reagált a Maszolnak Benkő Erika, a jogvédelmi szolgálat vezetője, miután megkérdeztük, véleményük szerint hogyan értelmezhető a módosítás.
„A jogi besorolásban a diszkriminációra való felbujtásnak is helye lenne. Nem értjük, hogy miért nincs benne” – mondta Benkő Erika. Szerintük a btk. 369. cikkelye besorolása alá esik a magyar anyanyelvű fiatalokat ért verbális támadás. A cikkely szerint büntetendő az erőszakra, gyűlöletre vagy diszkriminációra való nyilvános felbujtás bármely eszközzel (beleértve az online eszközöket is) egyének vagy csoport ellen rassz, vallás, nem, szexuális irányultság, vagyon vagy más jellemzők miatt.
A jogvédő szolgálat vezetője kérdésünkre elmondta, nem tud más olyan esetről, amelyben hasonló módosítás történt volna, de emlékeztetett, többször is volt rá példa, hogy „nyilvánvalóan diszkriminációs ügyben az ügyészség úgy döntött, hogy az nem az”, miközben videós bizonyíték is volt a történtekről. Az egyik ilyen ügy a 2019-es úzvölgyi eset kapcsán indult, miután egy erőszakos csoport betört az úzvölgyi katonatemetőbe. A történtek miatt a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat is feljelentést tett. Vádemelés végül nem történt. Az ügyész érvelése szerint a „Ki a magyarokkal az országból” egy „állítólagos magyarellenes jelszó”, de nem tekinthető uszításnak, sem diszkriminációnak.
Hasonló döntés született egy másik ügyben is, amikor egy, a TikTok-on látható videón egy tulceai férfi minősíthetetlen hangnemben szidalmazta a magyarokat, külön kiemelve Kézdivásárhely nevét. Az eset miatt Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere feljelentéseket tett. Az ügyet itt is lezárták, és a fellebezés után is maradt az eredeti döntés: nem történt bűmcselekmény. Az indoklás szerint a gyalázkodó frusztráltságát öntötte ki magából, nem keltett gyűlöletet.
Nem az első eset, hogy magyar fiatakokat szidalmaznak vagy bántalmaznak Kolozsváron amiatt, hogy magyarul beszélnek. Tavaly április elején történt még egy súlyos eset: a Kolozsvári Universitatea ultrái több szurkolót, köztük kiskorúakat is durván bántalmaztak a CFR elleni városi rangadót követően.
Mint akkor beszámoltunk, 15-20, maszkot viselő ultrás támadt rá a standionból hazafele tartó 14-17 éves gyermekekre az utcán, miután hallották a fiatalokat magyarul beszélni. Többen megsérültek, egyik fiatal kórházba kerül.
Akkor Csoma Botond képviselő és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is felszólalt, elítélve a támadást. Csoma Botond szerint etnikai gyűlölet vezérelhette a támadókat. Kelemen Hunor pedig kijelentette, a belügyminiszterhez fordul, és határozottan kéri: statuáljon példát.
A Kolozsvári Universitatea is reagált, közleményében sajnálatát fejezte ki a történtekért és kijelentették, határozottan elítélnek minden nemű erőszakot, és leszögezték, hogy a fair-play, az egyetemi szellemiség elveit vallják.
A diákok – a KMDSZ partnerségben a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórummal (KIFOR) és a Kolozs Megyei Magyar Diáktanáccsal (KMDT) – békés felvonulást szerveztek a Sétatéren tiltakozásul, hogy felhívják a figyelmet az ilyen jellegű erőszakos cselekmények és jogtalan utálat elfogadhatatlanságára, és hogy szolidaritást vállaljanak a fiatalokkal és családjaikkal. Ugyanakkor felszólították a helyi hatóságokat, hogy haladéktalanul vizsgálják ki az esetet, és tegyenek meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy hasonló incidensek ne fordulhassanak elő a jövőben.
Szeptemberben egy nőnek szóltak be az utcán, mert magyarul beszélt telefonon, egy magyar férfit pedig a Kolozsvár melletti Szászfenesen megütöttek, amikor anyanyelvén beszélgetett a feleségével. Utóbbi ügyében rendőrségi eljárás indult.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT


