Zajszennyezéstől mentes és biztonságos fesztivált ígérnek az Untold szervezői – mi erre a garancia?

Noha csak azok vehetnek részt a hét végén esedékes Untold fesztiválon, akik bizonyítják, hogy járványügyi szempontból nem jelentenek veszélyt másokra (oltási igazolvánnyal, negatív koronavírusteszttel vagy azt igazolva, hogy korábban átestek a fertőzésen), a kolozsváriakat foglalkoztatja, hogy milyen kockázatokkal járhat egy ekkora, több tízezres rendezvény megtartása, ráadásul úgy, hogy rögtön azután, szeptember 13-án kinyitnak az óvodák, iskolák, ami a lakosság még nagyobb mobilitását hozza magával. A szervezők hangsúlyozták, hogy biztonságos, példamutató fesztivált bonyolítanak le, és „utolsó generációs felszereléssel” a zajszennyezésre is odafigyelnek. A kérdés csak az, hogy a gyakorlatban mindezt mennyire sikerül megvalósítani, a beléptetés mennyire lesz szigorú a fesztivál minden napján.

A megyei vészhelyzeti bizottság nem tilthat meg valami olyat, amit az országos szabályozások megengednek – szögezte le a Maszolnak Tasnádi István Szilárd, Kolozs megye prefektusa. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) júliusi határozata szerint 2 ezrelékes fertőzési ráta alatt legtöbb 75 ezer résztvevővel lehet fesztiválokat tartani, ha pedig az incidencia eléri a 3 ezreléket, legtöbb 2500 résztvevővel lehet ilyen jellegű kulturális, szórakoztató rendezvényt szervezni. Mindkét esetben a szabályozás előírja a kötelező maszkviselést, és csak oltási igazolás vagy negatív koronavírus-teszt felmutatásával lehet részt venni, vagy pedig, ha a résztvevő dokumentummal bizonyítja, hogy legkevesebb 15, de nem több mint 180 napja átesett a koronavírus-fertőzésen.

A megyei hatóságoknak innentől kezdve csak annyi mozgásterük van, hogy gyakorlatba ültetik a szabályokat, és a különböző közigazgatási területeket besorolják a zöld, sárga vagy piros zónába. „Mindkét arány meghaladása esetén a megyei katasztrófavédelmi törzsnek 48 órája van a megfigyelésre, miután be kell helyezze a települést, ez esetben Kolozsvárt, a specifikus zónába” – mondta a kormánybiztos.

A csütörtökön (szeptember 9.) kezdődő és vasárnap (szeptember 12.) záruló Untold fesztivál szervezőivel több találkozója volt a prefektusnak, a rendezvényt megelőző napokban már csak a technikai pontosításokat beszélik meg. Ezeken az egyeztetéseken a szervezők azt hangsúlyozták, számukra fontos, hogy minden óvintézkedést betartsanak és egy példamutató rendezvényt szervezzenek, „mi pedig reméljük, és el is várjuk tőlük, hogy így legyen”, emelte ki Tasnádi.

Az elmúlt 24 órában Kolozs megyében 61 új koronavírusos megbetegedést jegyeztek, ennél többet csak Suceava és Temes megyében igazoltak, valamint Bukarestben is jóval magasabb volt az egy nap alatt jegyzett új esetek száma. Kolozs megye kéthetes fertőzési rátája hétfőn 1 ezrelék volt, ez az országos átlag felett van. Az incidencia csak Beszterce-Naszód, Ilfov, Szatmár és Temes megyében, valamint Bukarestben magasabb. Kolozsváron a kéthetes fertőzési ráta szeptember 6-ára 1,37-re emelkedett. Tasnádi Szilárd megfigyelése szerint a városban naponta körülbelül 0,10 ezrelékkel nő az incidencia.

A fesztivál területére tehát csak az oltottak, teszteltek vagy a betegségen átesettek léphetnek be – a még nem oltható 7 és 12 év közötti korosztályhoz tartozó gyermekeket sem engedik be negatív koronavírusteszt, vagy azon dokumentum felmutatása nélkül, ami igazolja a betegségen való átesést. A belépés feltételeiről itt lehet részletesen olvasni, román nyelven. Forrás: Facebook/UNTOLD

Tasnádi szerint elsősorban a helyszínen jelenlévő rendőrök, csendőrök feladata ellenőrizni, hogy szabályszerűen történjen a beléptetés, a karszalagok alapján is meg lehet egyébként majd különböztetni, hogy ki milyen formában bizonyította, hogy járványügyi szempontból nem jelent veszélyt másokra. A repülőtereken is használt QR-kód olvasó szoftvert használják majd a bejáratnál, csak azokat a személyeket fogják oltottnak nyilvánítani, akinek a QR-kódját olvasni lehet, tehát uniós digitális Covid-igazolványt mutat fel, és olyan vakcinát kapott, amit az Európai Unió – és Románia is – elfogad, ismertette a prefektus.

Romániában ugyanakkor sajnos egyre gyakrabban hallani olyanokról is, akik hamis oltásigazolással próbálják az immunizáltak előnyeit élvezni. „Okos döntése” a szervezőcsapatnak a prefektus szerint, hogy bizonyos partner orvosi laboratóriumokban, ahol koronavírusteszteket végeznek, jelen lesz egy Untold-képviselő is, akinek az lesz a feladata, hogy ahogy valakin elvégzik a gyorstesztet és megbizonyosdnak arról, hogy az eredmény negatív, az a személy meg is kaphatja a fesztiválkarkötőt, így küszöbölnék ki azt a veszélyt, hogy egyesek hamis teszttel menjenek fesztiválozni.

Tasnádi Szilárd felhívta a figyelmet, hogy az általános szabályozások előírják a kötelező maszkviselést a fesztivál területén. Ha eszünk-iszunk, levehetjük, de ha csak sétálunk vagy táncolunk, „törvényes körülmények között a maszk az orrunkat és a szánkat el kell takarja”. Felvetésünkre, hogy a nyári fesztiválokon eddig erre nem igazán volt precedens, tömegek maszk viselése nélkül buliztak, a prefektus úgy felelt, hogy a legtöbb esetben megbüntették azt, aki nem hordott maszkot. Ugyanakkor lesznek olyan mobilcsapatok, amelyeknek tagjai különböző hatóságokat képviselnek – például prefektúra, rendőrség, csendőrség, élelmiszerbiztonság –, és a hatáskörüknek megfelelő területeken fogják a szabályok betartását ellenőrizni a fesztiválon, tudtuk meg Tasnádi Szilárdtól.

A kormánybiztostól megkérdeztük azt is, hogy milyen intézkedések történtek annak érdekében, hogy az idei Untold kevesebb zajszennyezéssel járjon, hiszen ismert, hogy a kolozsváriaknak ez az egyik örökös sérelme a fesztivállal kapcsolatban. Voltak évek, amikor nem csak a Sétatér közelében lakók, de a város más pontján élők is tisztán hallhatták, éppen milyen koncert, buli zajlik a belvárosban. A prefektus elmondta, a szervezők arról biztosították, hogy „utolsó generációs felszereléssel fognak dolgozni, nem kellene egyáltalán legyen zajszennyezés”. „Én csak azt tudom mondani, hogy reméljük, nem lesz ugyanaz, mint más években”, fűzte hozzá Tasnádi Szilárd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?