Vikidál Gyula is színpadra lép a szilágysági programkavalkád során

Eseménydús hétvége elé néznek a szilágyságiak. Zsobokon falunapot rendeznek, Krasznán futóverseny lesz, míg Kisdobán a lebontásra váró református templomban tekinthető meg egy rendhagyó művészeti alkotás.

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Zsoboki falunapot szombaton. Az esemény délben, 12 órakor ünnepi áhítattal veszi kezdetét a Szent István Művelődési ház szabadtéri színpadán. Ezt követően köszöntőkre, beszédekre kerül sor, amit a Zsoboki dr. Molnár János Általános Iskola diákjainak néptáncfellépése követ.

14:00 órától fellép előadásával az Igesziget keresztény zenekar, majd a Körtvélyfáji Bokréta Néptánccsoport. 16.00 órától tárlatvezető sétára hívják az érdeklődőket, „A kép tere, a tér képe – zsoboki csűrök” címmel. Délután fél hattól magyar nótacsokrokat ad elő Maneszes Márton és az őt kísérő zenekara ,,Csendül a nóta Zsobokon” jelmondattal.

Este 7 órától rockkoncerten bulizhatnak a jelenlévők, fellép a Kalota rock együttes, amit Mobilmánia követ Vikidál Gyulával. Este 11 órakor tűzijátékkal és Szabadtéri Retro Partyval zárul az esemény.

Szombaton egész napos programokkal várják az érdeklődőket, a gyerekek számára lesz ugrálóvár, arcfestés, kézműves foglalkozás, hajfonás, továbbá étel-, italfogyasztás a különböző sátrakban, és könyvvásár. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket!

Műalkotás a templomban

Ugyancsak szombaton, Megrepedt Öröklét - Utolsó Ítélet Michelangelo után címmel Szatmári J. Ottó művész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők a lebontásra kerülő kisdobai református templomban 15 órától.

Ez év második felében lebontják a kisdobai 200 éves református templomot, melyet rossz állapota miatt nem lehet felújítani. Nagy Mihály lelkész elmondta, többe kerülne a felújítás, mint az újjáépítés, mert az utóbbi évek szárazságai miatt nagyon megrepedtek a falak, és az épületnek nincs biztos alapja. A külön szerkezetű, 100 évvel később épült tornyot azonban megmentik.

A művész szavait idézve: „egy bontásra ítélt Szilágy megyei református templomban festem meg az »Utolsó Ítéletet«. A majdnem 200 éves templomban, a Michelangelo feldolgozásaim alaptémája mellett, szeretném megjeleníteni az elmúlt 200 év történéseit minél több szemszögből. Politikai, kulturális és tudományos-technikai és még sok más szempontból is. A háromhetes performansz záróünnepségén Bogdán Zsolt színművész előadását is megtekinthetik az érdeklődők”.

Fesztivál az egészségért Krasznán és focigála

Szintén szombaton kezdetét veszi a Run To The Hills - Running Race futóverseny. A krasznai Táltos Lovarda területén (Tó utca, 18 hsz.) délelőtt fél 10-től bemelegítőt tart a versenyzőknek Kocsis Éva, majd a 21, 10 és 5 km-es távra jelentkezők rajtolnak el. Délben a gyerektávra benevezők mérik össze gyorsaságukat, mely után a felnőttek díjazására kerül sor. 14:00 órától Risotto partyra várják az érdeklődőket, powerd by El&Be, ez után 16:30-kor a gyerekkategóriában jelentkező versenyzőket díjazzák. Délután 13.00 órától lovasbemutatókat tartanak, lesz díjugratás, gyereklovaglás és lovas előadás.

Fotó: Run to the Hills/Facebook

15:00 órától előadást tart Dr. Nagy Éva endokrinológus: Sportolás és hormonháztartás közötti összefüggés (magyar nyelven), 15:45-től Paula Todoran élsportoló: Út az olimpiai játékokhoz (román nyelven), 16:50-től Dr. Tüzes László fogorvos, szájsebész rezidens: A Honvéd Akadémiától a sebészkésig (magyar nyelven), 17:35-től Cosmin Pașca élsportoló: Mit jelent spártainak lenni? (román nyelven), 18:20-tól Dr. Dénes Tamás érsebész: A mozgás szerepe az egészséges érrendszer fenntartásában (magyar nyelven), 19:05-től Dr. Dr. Pal Raluca gyerekorvos: Baktériumok és kórokozók a gyermekeink körül (román nyelven) címmel.

A nap folyamán lesz helyi termelői vásár, látványkonya by eL&Be, gyerekkuckó, és egészségügyi állapot felmérés.

Vasárnap este ugyancsak Krasznán 21.00 órától évzáró focigálára hívják a sportrajongókat, szurkolókat. A gyerekek táncprodukcióval készülnek, a gála tűzijátékkal zárul.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?