Veszélyben az olcsó gyógyszerek, még a Paracetamol is eltűnhet a patikákból

Több mint hétszáz, államilag szabályozott áron forgalmazott olcsó generikus gyógyszer tűnhet el a patikákból, mert gyártásuk nem rentábilis. Még a Paracetamol vagy a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére gyakran felírt Metformin is veszélyben van. Előbbi drágulhat, utóbbit viszont visszavonhatják a piacról az alacsony ára miatt.

A generikus gyógyszereket gyártók romániai egyesületének (APMGR) keddi közleménye figyelmeztet arra, hogy amennyiben a kormány nem lép közbe, alapvető gyógyszeres kezelések kerülnek veszélybe. Az illetékes hatóságoktól sürgősen törvénymódosítást várnak, hogy a betegek továbbra is hozzájuthassanak ezekhez a készítményekhez.

Arra panaszkodnak, hogy az Európai Unió szennyvíztisztítási irányelve a „legújabb csapás” a generikus gyógyszergyártókra, mert az új illetékeket von maga után, amit áremeléssel kellene ellensúlyozniuk. Szerintük ennek lesújtó hatása lesz a hazai gyárakra és súlyosan veszélyezteti az ellátóhálózatot, fontos gyógyszerek elérhetőségét veszélyezteteti. „Eltűnhet például a Paracetamol és a Metformin” – állítják. Hozzáteszik, előbbi ára nem szabályozott, ezért drágíthatnak rajta akár 45 százalékot is, ugyanakkor a diabétesz kezelésére használt Metformin árát nem duplázhatják meg, így várhatóan visszavonják a piacról, mert fenntarthatatlanná válik a gyártása.

Illusztráció: Pexels

„De ugyanebben a helyzetben van több mint 700 generikus, államilag ártámogatott, 10 lej alatti gyógyszer is. (…) A rendszer sok olcsó gyógyszer előállítását ellehetetleníti” – vélekednek. A közleményüket idéző Agerpres szerint a generikus gyógyszerek claw-back adója 15 százalék, ez nehezen fenntartható az olcsó gyógyszerek esetében.

Elhibázott árpolitika

Az APMGR szerint 2013 és 2020 között már több mint kétezer generikus gyógyszer tűnt el a piacról, holott a romániai betegek több mint 70 százalékát generikus gyógyszerekkel kezelik. Ez 2016 és 2023 között több mint egymilliárd euró megtakarítást eredményezett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetésében, amely ezáltal több beteget tudott ellátni.

Az APMGR már tavaly is felhívta a figyelmet arra, hogy a megemelkedett alapanyagárak, továbbá a kormány elhibázott adó- és árpolitikája a generikus gyógyszerek eltűnéséhez vezet. Mint írtuk: megvásárolhatók a drága innovatív készítmények, de nem lehet hozzájutni a hasonló hatóanyagú generikus változathoz, amely akár 80 százalékkal lehetne olcsóbb.

A generikus gyógyszereket az eredetiek alapján gyártják, miután azok szabadalma már lejárt, csakhogy az APMGR szerint a valóságban akár két évig is elhúzódhat, amíg egy generikus gyógyszer felkerül az ártámogatott készítmények listájára. A generikus gyógyszerek különben ugyanazt a hatóanyagot tartalmazzák, mint az eredeti termék, és az adagolás, az alkalmazási mód, a biztonságosság, a hatékonyság és a terápiás javallatok tekintetében egyenértékűek.

Nyugtat a miniszter

A Hotnews alapján Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint nincs probléma ezekkel a készítményekkel. Amikor kedden az egyesület figyelmeztetéséről kérdezték, azt mondta, hogy eddig már legalább 20 alkalommal fordultak az általa vezetett tárcához, és már nagyon sok intézkedést hoztak, beleértve a generikus gyógyszerek árának az aktualizálását is. „Azt üzenem a betegeknek, hogy jelenleg semmilyen jel nem utal arra, hogy a kérdéses gyógyszerekből hiány mutatkozna” – szögezte le az egészségügyi miniszter.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?