Importból fedezzük a hazai gyógyszerfogyasztás több mint kétharmadát

Az első félévben gyógyszerekre kiadott pénznek csak a 13 százaléka került a hazai gyártókhoz.

Az első félévben 350 millió doboz volt a romániai gyógyszerfogyasztás, derül ki a Cegedim piackutató cég adataiból. Ez 3 százalékkal marad el az egy évvel korábbi mennyiségtől, írja a Ziarul Financiar.Fotó: Pixabay

A lakosság 16 milliárd lejt adott ki gyógyszerekre. Ebből az összegből mindössze 2 milliárd lejt folyt be a hazai gyártók számláira, vagyis a teljes összeg kb. 13 százaléka. A hazai gyógyszerekre 9 százalékkal több pénzt adtunk ki, mint egy évvel korábban, míg a külföldről behozottak esetében a növekedés 16 százalék volt.

Mennyiségileg jóval nagyobb volt az idehaza előállított gyógyszerek piaci részesedése, mintegy 29 százalék, 100 millió doboz. Ez azt jelenti, hogy az importból származó termékek lényegesen drágábbak, mint a hazaiak. A hazai gyártók mennyiségi piaci részesedése 8 százalékkal csökkent 2023 első félévéhez képest.

A legnagyobb hazai gyógyszergyártók a kolozsvária Terapia (35,5 millió doboz), a Zentiva (31,1 millió doboz), az Antibiotice (11,8 millió doboz), a Biofarm (10,4 millió) és a marosvásárhelyi Gedeon Richter (10,1 millió).

Kapcsolódók

Kimaradt?