Több mint 700 millió doboz gyógyszert vásároltunk tavaly

25 milliárd lejt meghaladó összeget költöttünk gyógyszerekre, melyek zöme importból származott.

Több mint 700 millió doboz gyógyszert vásároltunk 2022-ben, derül ki a Cegedim piackutató cég adataiból, melyeket a Ziarul Financiar ismerteti. Ez a gyógyszertárak által értékesített mennyiséget jelenti, a kórházak fogyasztása nélkül.Fotó: Pixabay

Értékben ez 25,7 milliárd lejt jelent, 22 százalékkal többet, mint amennyit egy évvel korábban költöttünk ilyen célra. Akárcsak 2021-ben, tavaly is az emésztési problémák elleni, szív- és érrendszeri betegségekre, illetve ideggyógyászati panaszokra való termékekből fogyott a legtöbb.

Az Országos Cégnyilvántartó (ONRC) adatai szerint Romániában 158 gyógyszeripari cég működik. Ezek összesített árbevétele 4,8 milliárd lej volt, ami azt jelenti, hogy a belföldi termelés a fogyasztásnak az ötödét sem fedezi. Az ágazati termelők tavalyi árbevétele 6 százalékkal haladta csak meg a 2021-es értéket, tehát a piaci átlagnál jóval kisebb mértékben nőtt.

Általánosságban elmondható, hogy a Romániában gyártott gyógyszerek olcsóbbak, mint az importból származók. Ez abból is látszik, hogy az öt legnagyobb hazai gyártó piaci részesedése mennyiségileg 30 százalék, az árbevétel tekintetében azonban csak 15-16 százalék.

Egyébként a hazai termelésben is a multinacionális vállalatok dominálnak. A legnagyobb gyártó a Zentiva, mely tavaly 71,1 millió doboz gyógyszert értékesített Romániában. Kevéssel maradt le tőle az indiai tulajdonban levő kolozsvári Terapia (67,5 millió doboz). Az állami tulajdonban levő Antibiotice 27,4 millió doboz gyógyszert adott el, a hazai magántőkével működő Biofarm pedig 21,9 milliót. Az ötödik legnagyobb gyártó a Novartis volt, melynek a gyára Marosvásárhelyen található, 20,6 millió dobozzal.

Kapcsolódók

Kimaradt?