Utánanéztünk, mit kell tartalmaznia a túlélőcsomagnak menekülés esetén

Sürgősségi helyzetekben, többek között háború esetén is fontos tudni, hogy mit kell tartalmaznia egy, a túléléshez szükséges poggyásznak – mondta a Maszolnak Dan Petru Daniel, a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője.

A szakember szerint természeti katasztrófa vagy háború esetén a túlélési poggyásznak olyan tárgyakat, termékeket kell tartalmaznia, amelyek segítségével át lehet vészelni legalább 3-5 napot, ugyanakkor megfelelő fórumokról kell informálódni ezekről.

„A legfontosabb tételek közé a víz, az élelmiszer, a ruházat, a lábbelik, a gyógyszerek és a kommunikációs eszközök tartoznak. Az összeállított minimális készletet egy hátizsákba kell elhelyezni, egy személynek napi négy liter vízre, folyadékra van szüksége, ugyanakkor fontos, hogy a poggyászba olyan tartós élelmiszereket tegyünk, amelyek nem igényelnek hűtést vagy főzést” – tudtuk meg a szakembertől.

A ruházatról elmondta, mindenképpen figyelni kell arra, hogy legyen váltóruhánk és több alsóneműnk, zoknink. Ha lehetőség van rá, a hátizsákba tehetünk vagy valamilyen formában hozzárögzíthetünk egy hálózsákot. Ugyancsak a túlélő csomag fontos eleme az egészségügyi készlet, a higiéniai eszközök, az illető dokumentumai, egy rádió, egy elemlámpa, új elemek, hordozható gázpalack, egy telefon, telefontöltő, valamint egy telefonkártya – sorolta a katasztrófavédelem szóvivője.Fotó: fiipregatit.ro

Egy ilyen túlélőkészlet előkészítése növelheti az ember biztonságérzetét, ugyanakkor csökkentheti a pazarlást a háztartásban és segíthet abban, hogy az érintett jobban összpontosítson a fontos, nélkülözhetetlen termékekre, tárgyakra. Az állami intézmények szimulációkat szerveznek, illetve olyan tájékoztató programokat indítanak, amelyek által megtaníthatják az embereket a megfelelő magatartásra katasztrófa esetén, legyen szó természeti katasztrófáról vagy akár háborús helyzetről is – magyarázta Dan Petru Daniel.

Hozzátette, sajnos az ilyen típusú tájékoztató tevékenységeken nagyon kevesen vesznek részt a civil lakosság köreiből, ez kiszolgáltatottá teheti őket. Általában felkészültebbek azok, akik gyakran másznak hegyeket, vagy több időt töltenek a szabadban, vadonban. Ők majdnem minden esetben rendelkeznek a túléléshez szükséges poggyásszal otthonukban. Helye kéne legyen az ilyen típusú képzésnek az iskolai oktatásban, mivel soha nem lehet tudni, milyen nehéz, előreláthatatlan szituációba kerülhetünk – összegezte a szakember.

Kérdésünkre válaszolva több marosvásárhelyi civil lakos, elsősorban az idősebbek azt felelték, nem gondolják azt, hogy szükség van egy ilyen fajta túlélőkészlet előkészítésére, de azt mindannyian elismerték, hogy nem árt, ha van otthon egy adag élelmiszertartalék. A megkérdezettek véleménye szerint fontos azért, hogy valamilyen szinten felkészültek, tájékozottak legyünk, hiszen – mint többen is fogalmaztak – nagyon bizonytalan periódus elé nézünk.

A túlélési poggyász összeállításához feltétlenül szükséges tárgyakról az érdeklődők a katasztrófavédelem honlapján a további információkat szerezhetnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?