Ukrajna: sorok a határátkelőkön és a benzinkutaknál

Szemtanúk beszámolói szerint óriási sorok alakultak ki a kárpátaljai határátkelőknél és a közelükben található benzinkutaknál. Kijevet is tömegesen hagyják el a lakosok.

Kijevi benzinkút | Fotó: Agerpres/EPAA Kárpátalja.ma portál csütörtök délelőtti beszámolója szerint az országban kialakult helyzet miatt az emberek megrohamozták a boltokat és a benzinkutakat, a bevezetett hadiállapot miatt pedig többen elindultak Magyarország irányába – írta az MTI.

Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója a megyei állami közigazgatási hivatal honlapján közölte, hogy megerősítették a kritikus infrastruktúra védelmét, menekültek befogadására készül a megye. Minden tanintézmény távoktatásra tért át. A hágókon ellenőrzőpontokat állítottak fel mind a kilépő, mind pedig a belépő forgalmat kontrollálják.

A megyei vezető nyugalomra szólította fel a lakosságot.

A Digi24.ro beszámolója szerint Máramarosszigeten már megjelentek az első ukrajnai menedékkérők, ők egyelőre rokonoknál, ismerősöknél húzzák meg magukat, a tervek szerint ideiglenesen.

A közösségi oldalakon közben olyan felvételek látnak napvilágot, amelyen az ukrán fővárosból tömegesen menekülnek a lakosok.

A hírek szerint nem, vagy csak akadozva lehet fizetni az üzletekben bankkártyával, és üzemanyag sem kapható már mindenütt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?