15 ezer eurós kártérítést kap az államtól a 2018-as tusnádfürdői medvetámadás túlélője

„A törvényszék is kimondta: az állam felelős az állampolgárok életéért, ha az veszélybe kerül” – írta Facebook-bejegyzésében Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. A poszt annak kapcsán született, hogy a törvényszék az államot 15 ezer eurós kártérítésre kötelezte, miután a tusnádfürdői M.B. medvetámadástúlélő pert indított ellene.

Amint arról írtunk, a férfit munkába menet a tusnádfürdői vasútállomáson érte medvetámadás 2018. augusztus 5-én hajnalban, és ezt követően beperelte a minisztériumot. Több évnyi huzavona után teljesülni látszik a vágya, hogy az állam elismerje vétkességét az ügyben. 

A környezetvédelmi miniszter azt is hangsúlyozta bejegyzésében, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának egyik kiemelkedő célja biztonságban tudni az emberi életeket azokban a megyékben, ahol a túlszaporodott medvepopuláció gondot jelent. A szerdán elfogadott, a településeken belül az azonnali beavatkozást lehetővé tevő sürgősségi kormányrendelet által az állam teljesíti kötelességét az emberi élet védelmezése terén.

M.B. érdeklődésünkre azt nyilatkozta, felszusszant annak kapcsán, hogy a törvényszék kártérítésre kötelezte az államot, azonban semmivel sem érzi felszabadultabbnak magát, mert hegein és lelki sérülésein az összeg már nem segít, illetve addig nem fog enyhülni a félelme, míg medvék tartózkodnak Tusnádfürdőn. Hozzátette, annak viszont nagyon örült, hogy Tánczos Barna felkereste, az ügye mellé állt, ami most már megoldódni látszik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?