banner_phBMMWg3_970x250_Mol_HU.jpg
banner_6stHcYKY_300x250_Mol_HU.jpg

Fokozatok a félelemre és egyéb fóbiagyanús helyzetekre

Kisebbik lányom döbbent-elcsukló hangon, szinte hitetlenkedve újságolja, hogy egyik barátnője elköltözik Magyarország északnyugati részére. Mert itt a városban laktanya mellett laknak, és emiatt akár célpont is lehetnek, ha netán… Egy másik esetben Skandináviába távozna szintén kolozsvári család majdnem hétéves kislányukkal. Nem sokkal később székelyföldi megyeszékhelyről szintén érkezett ilyen jellegű hír. A Janka barátnője a vész múltával minden jel szerint visszajön, nem kizárt, hogy az északra távozók is idővel hazaköltöznek, és hogy a sepsiszentgyörgyi szándék is elakad a tervezés szakaszában. Mielőtt még a hangulatkeltés vádja felmerülne, jelzem: amit előbb vázoltam, nem tömeges, de jelenség. Marad a Nyugat, mint a biztonság terrénuma című refrén. Amely nem is minden alap nélkül való: Nyugat-Európában a második világégés óta nem volt háború, míg a kontinens keleti felében (’56-ot, ’68-at leszámítva) zajlottak a balkáni fegyveres konfliktusok, és most itt ez az ukrán front. Az Egyesült Államok (leszámítva a Pearl Harbor elleni japán légitámadást, meg az ikertornyok ellenit) az utóbbi száz esztendőben nem ismert agressziót saját területén.

Ok a nyugalomra (de legalábbis az alaposabb megnyugvásra) számtalan akad, főleg ha az önáltatás technikáit is bevetjük alig titkolt fegyverként. Hogy ezentúl Románia a GDP fél százalékával többet költ évente védelemre – Iohannis elnök úrnak jelentem, ettől nem fogom gondtalanul vánkosra hajtani fejem. Nem segít különösebben, hogy Andrej Kozirjev egykori orosz külügyminiszter tömeges lemondásra szólította fel a Kreml diplomatáit. A 71 éves exkülügyér Miamiból üzent haza: profik vagytok, nem propagandisták, lehetetlen támogatni az ukrajnai véres testvérháborút. Nem okoz elégtételt az sem, hogy a nemzetközi sportban a pástról leszorították az orosz (és újabban fehérorosz) versenyzőket, s így a doppingbotrányok miatt árnyékba sodródott orosz sportelitet most újabb csapás érte. Pillanatnyilag az sem enyhíti az éberséget, hogy friss szankciók sorozata várható, az eddigiek pedig igen kellemetlenül érintették az orosz gazdasági-pénzügyi szférát.

Lehet azzal takarózni, hogy, bármilyen cinikusan hangzik, az a több mint 600 ezer menekült, aki elhagyta Ukrajnát, legalább viszonylagos biztonságban van, hogy még az ország nyugati fele – s így Kárpátalja is – egyelőre kívül esik a hadműveletek zónáján, hogy a fegyveres konfliktusok természetéből fakad a kirobbanás és felívelés után egyfajta tetőzés, majd a dolgok legrosszabb esetben „beragadnak”, idővel pedig enyhül a helyzet. Hogy az agresszió, a túlhajtott, ultralicitált formájában magát az agresszort is kilátástalan helyzetbe kényszeríti. Némileg megnyugtató, hogy Oroszhonban tudósok, művészek szép számmal tiltakoznak a putyini önkény ellen, és a börtönbüntetéssel dacoló polgárok naponta kimennek tüntetni (egyelőre még nem kritikus tömegben).

Elakad bennem a svung, kötetet emelek le a polcról: Az agresszió – szegedi filozófusok által szerkesztett tanulmánygyűjtemény, amelynek előszavában Laczkó Sándor kérdései visszhangoznak bennem: „Képesek vagyunk-e nagyobb empátiára ahhoz, hogy ne lehessen meghatározó a bennünk és másokban megnyilvánuló agresszió… Kell-e, lehet-e megfékezni az agressziót? Kell-e, lehet-e megszelídíteni az embert?” Azt az embert, aki Rousseau szerint „természetes állapotában jóindulatú, barátságos lény, csak a korlátokat állító társadalom kényszeríti ki belőle az agressziót és az aljasságot.” S bár ellentmond ez a vélekedés a Konrad Lorenz-i ítéletnek: „az ember természetileg vadállat, csak a társadalom rendje és törvénye tudja megfékezni”, mindezt kiegészíti Fukuyama velős, és egyben lehangoló szentenciája: „Az urak elismerésvágya, nem pedig az államok rendszerének a struktúrája a háború ősoka.”

Jankának nem tudok ezektől a tudós emberektől idézni megnyugtatásként, legfeljebb azzal igyekszem „kibélelni” zaklatottságát, hogy majd úgy intézzük, naponta tudjon hirtelen távolra került kis barátnőjével telefonon csevegni-csivitelni, hogy a remény minden reggel kicsit újjáéledjen addig is, amíg…

PS: Több forrásból is megerősített értesülés szerint az orosz invázió eddig háromszáznál is több civil áldozata közül tizenhat gyermek. 

(Címlapkép: Czeglédi Zsolt/MTI)

banner_3QCqSgiR_Artboard 2-100.jpg
banner_GPTpbb6w_970x250.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?