Új köntöst kap a homoródfürdői Hatos Villa – a befejezéshez közeledik a beruházás

Homoródfürdőn tartott helyszíni terepbejáráson mutatta be a Hargita Megye Tanácsa a Hatos Villa felújításának jelenlegi állását kedden délelőtt.

A homoródfürdői Hatos Villa energetikai felújítása jelenleg mintegy 85 százalékos készültségi foknál tart, a munkálatok befejezési határideje pedig július 31. – hangzott el azon a sajtó számára szervezett helyszíni bejáráson, amelyen részt vett Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke is.

A 6-os villa. Hamarosan készen lesz. | Fotó: F.E.

A megyei önkormányzat vezetője emlékeztetett: a Hatos Villa volt az egyetlen olyan homoródfürdői villa, amely az elmúlt mintegy negyven évben folyamatos használatban maradt. Az épületet a megyei önkormányzat a Vámszer Géza Művészeti Népiskola ügykezelésébe adta, a mostani korszerűsítés pedig az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) C5-ös komponensének támogatásával valósul meg, amely az energiahatékonyság növelését célozza.

„Akik emlékeznek arra, hogyan nézett ki korábban a villa, azok jól láthatják a különbséget. Teljesen új köntöst kapott az épület: megújultak a burkolatok, a hőenergetikai rendszer, a fűtés és valamennyi közműhálózat” – fogalmazott Bíró Barna Botond.

Mint a politikus megosztotta: a projekt eredetileg mintegy kétmillió lejes beruházásként indult, a végösszeg azonban jelentősen emelkedett. A beruházás összértéke jelenleg 6,7 millió lej áfával együtt. A finanszírozásból 2,3 millió lejt az Európai Unió biztosít a PNRR keretében, míg több mint négymillió lejt Hargita Megye Tanácsa saját forrásból áll. Az önrész jelentős részét tavaly felvett kincstári hitelből fedezik.

Hőszivattyú, napelemek, akadálymentesítés

A helyszínen elhangzott műszaki ismertetés szerint az épületnél már befejezték a nyílászárók cseréjét, a falak megerősítését, valamint a víz-, villany- és fűtéshálózatok kiépítését. Elkészült a tetőszerkezet felújítása is, jelenleg a lemezfedés utolsó munkálatai zajlanak – mondta el Chiorean Adrian, Hargita Megye Tanácsának műszaki igazgatóságának vezetője.

Mint megtudtuk: a fejlesztés részeként 20 centiméteres homlokzati és 30 centiméteres tetőszigetelést alakítanak ki, hőszivattyús fűtési rendszert és napelemes energiatermelést építenek be. Korszerű tűzvédelmi rendszer készül, emellett az épületet akadálymentesítik, így a mozgáskorlátozott személyek számára is teljes mértékben használható lesz. Elektromosautó-töltőállomás telepítése is szerepel a projektben.

A kivitelezés jelenleg a belső festési, csempézési munkálatoknál, illetve a külső menekülőlépcsők kialakításánál tart.

A villák jövője a területek rendezésével kezdődik

A sajtóbejáráson Bíró Barna Botond a többi, korábban vagy jelenleg is Hargita Megye Tanácsának tulajdonában lévő homoródfürdői villa hosszabb távú jövőjéről is beszélt. Rámutatott: több esetben az épületek megyei tulajdonban vannak, a hozzájuk tartozó területek viszont nem. A Hatos Villa esetében ugyanakkor kedvezőbb a helyzet, mivel az épület alatt lévő terület használati joga már korábban a megyei önkormányzat nevére volt bejegyezve. A cél most az, hogy a terület ne csupán használatban, hanem tulajdonban is a megyei önkormányzathoz kerüljön.

A tanácselnök felidézte: a legutóbbi tanácsülésen több, villákhoz kapcsolódó területet is felvettek a megye közvagyonába. Ezek között szerepel a Hatos Villa melletti egyik szomszédos terület, amelyet Szentegyháza önkormányzata adott át, valamint a 25-ös és a 4-es villa alatti területek is.

Mint fogalmazott, a cél első lépésként a tulajdonviszonyok rendezése, ezt követően pedig egy olyan hosszú távú fejlesztési stratégia kidolgozása, amely illeszkedik Szentegyháza rendezési terveihez, figyelembe veszi a helyi közösség elképzeléseit, és hozzájárul Homoródfürdő ifjúsági, táborozási és turisztikai szerepének erősítéséhez.

A bejárás végén a kivitelezés műszaki részleteit a projektben részt vevő szakemberek ismertették. Elhangzott, hogy a munkálatok során több olyan, előre nem látható problémával szembesültek, amelyeket az eredeti szerződés keretében már nem lehetett kezelni, ezért kiegészítő munkálatokra is szükség volt. Az épület teljes villamos hálózata megújult, és a fa szerkezetű villa gyakorlatilag minden fontos műszaki rendszerét korszerűsítették.

A hídépítésnél a sziklaréteg okoz kihívást

A terepbejáráson szó esett a Homoródfürdőn épülő új hídról is. A munkálatokat tavaly kezdték el, azonban a kivitelezés során váratlan geológiai nehézségek merültek fel. A tervek szerint a híd mindkét oldalán hat darab, 1,80 méter átmérőjű és 12 méter mély alapozó oszlopot kell kialakítani a megfelelő teherbírás érdekében. Néhány héttel ezelőtt egy 38 tonnás fúróberendezéssel kezdték meg a munkát, ám a gép nem tudta áttörni a helyszínen található kemény sziklaréteget.

Nem várt akadályok merültek fel a híd építésekor. | Fotó: F.E.

A terepszemle napján már egy több mint 100 tonnás berendezéssel folytatták a fúrásokat. A megyei tanács elnöke szerint, amennyiben sikerül áttörni a sziklaréteget és a munkálatok megfelelő ütemben haladnak tovább, az új betonhidat még az idén átadhatják. A beruházás értéke megközelítőleg 2,5-3 millió lej, és hosszú távon biztonságosabb, stabilabb közlekedést biztosít majd Homoródfürdő térségében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?