Vasárnap immár tizenegyedszer rendezték meg a Fehér megyei szórványmagyarság számára kiemelkedő eseményt, amelyet idén a korábbi évekhez képest sokkal nagyobb érdeklődés övezett, ámbár eddig is szép számban, más megyékből is voltak résztvevői a rendezvénynek.

A Miriszló Gyöngye Egyesület által szervezett Miriszlói Magyar Kulturális Nap magva minden évben a kolozsvári Szent István-napi Néptánctalálkozón megjelenő csoportok által bemutatott többórás műsor, viszont a program egyszer sem sablonos, hiszen minden évben tartalmaz valami kis újítást, meglepetést.

Az idén végképp nem volt hiány az újdonságokból. Először is a rendezvény nem a megszokott helyén, a református egyház tulajdonát képező magyar házban zajlott (mert ott épp felújítás zajlik), hanem a falu szélén található sportpályán. Az új helyszín is alkalmasnak bizonyult a fesztivál megvalósítására, a tágas, szép kilátással bíró térben jól érvényesültek a népviseletek és a táncok. Az önkormányzatnak megfelelő hozzáállással sikerült biztosítania a rendezvény lebonyolításához szükséges infrastruktúrát: áramforrást, padokat helyeztek ki, szépítettek a helyszínen.

Az ünnepnap a Kórodi-Kiss Ibolya által cerebrált református istentisztelettel kezdődött, köszöntötték az ezüst- és aranylakodalmas párokat, a templomban fellépett az aranyosgyéresi református vegyeskar és három fiatal miriszlói lány a szülőföld szeretetéről szóló verseket adott elő. Ezt követően az érdeklődők a Kovászna megyei Bügyürgetők által vezetett kézműves műhelyben próbálhatták ki kézügyességüket. Íjászat is volt terítéken, az Aranyosszéki és Alsó-Fehér Vármegyei Huszár és Honfoglaló Hagyományőrző Egyesület jóvoltából, amit a gyerekek rendkívül élveztek.

A tánccsoportok néptánckavalkádjára összegyűlteket Szabó Csilla Erzsébet óvónő, a Miriszló Gyöngye Egyesület elnöke köszöntötte, aki megköszönte a támogatók és a miriszlói, marosdécsei, kövendi, torockószentgyörgyi és nagyenyedi barátok, illetve a családja segítségét, akik nélkül a siker nem lenne teljes. Az eseményen több közéleti vezető megjelent, Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere, a számos külföldi fellépő kapcsán kijelentette: „Miriszló színpada világszínpaddá vált”, az itteni lakosok pedig méltán büszkék lehetnek arra, amit az ősöktől örököltek és örülhetnek annak, hogy van egy ilyen fesztivál, amelynek köszönhetően a helyi értékek érvényesülhetnek.

Ion Dumitrel, Fehér Megye Tanácsának elnöke azt mondta: jó látni, hogy a mai ellenséges hangulatú világban a különböző népek itt örülni tudnak egymásnak, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a globalizációs folyamatok közepette minden nemzetnek kötelessége megőrizni saját hagyományait. Az egybegyűlteket köszöntötte Alexandru Liviu Gigel, Miriszló község polgármestere is, aki szintén méltatta a néptáncfesztivát.

A műsor az Apró és Kis Miriszló Gyöngye fellépésével kezdődött, őket a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes követte a színpadon. Az idén a következő hagyományőrző néptánccsoportok, együttesek mutatkoztak be: a felvidéki Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes, a kárpátaljai Ritmus, a lengyelországi Legnica, a vajdasági Csörömpölő és a Cirkalom, a csíkkozmási Bojzás, a görögországi Assiros, a magyarországi Misina illetve a Nyisztor György, a mexikói Maccu, a magyarlapádi Pirospántlikás Zenekar és nem utolsósorban a házigazda Miriszló Gyöngye Néptáncegyüttes. A fellépéseket követően fergeteges táncházra került sor, olyanra, aminőt régóta nem sikerült összehozni a környéken.

A XI. Miriszlói Magyar Kulturális Nap emlékezetes marad azon okból kifolyólag is, hogy most először tekinthették meg a miriszlóiak közelebbről az újonnan „életre keltett” helyi népviseletet, bár a Fehér Megyei Magyar Napok idei kiadásán már megtörtént a bemutatása Nagyenyeden.

Mivel egy népviselet rekonstruálása nem mindennapi teljesítmény, a Maszol kérésére, Szabó Csilla felvázolta ennek folyamatát, hiszen, mint mondta, más települések, akár a környéken is, megpróbálkozhatnak ugyanezzel, amig még nem késő.

A kezdeményező elsőként a rekonstruálás nehézségeiről beszélt. Mint elmondta, a 2015-ben megfogalmazódott álom egy kihívásokkal teli feladatnak bizonyult, hiszen nem maradt fenn egyetlen textíldarab sem, csupán régi fotók és tanulmányok alapján kellett eligazódni. Induláskor ráakadt férje dédszüleinek fotóira majd továbbiakra is a faluból, aztán előkerültek fényképek a szomszédos Marosdécséről is és nagy segítségnek bizonyultak a felenyedi református lelkipásztor, Lőrincz Konrád által kézrekerített fotók is. A különféle forrásokból összegyűjtött közel 30 fotót Szabó Csilla beszkennelte, felnagyíttatta, így akár egy mini-kiállítást is lehet bármikor szervezni ebből az 1910–30-as évekre tehető kollekcióból. A minél régebbi ábrázolások felkutatásában meghatározónak bizonyult két enyedi kollégiumi tanár könyve is. Lázár István az Alsófehér vármegye monográfiája című, az 1890-es évek végén megjelent terjedelmes munkában, az Alsófehér vármegye néprajza fejezet szerzőjeként Miriszlót is bemutatta. Egy kicsit későbbi írás az 1908-ban megjelent Szilády Zoltán Miriszló község néprajzának vázlata, hasonlóképp hasznos kapaszkodót jelentett a kutatásban.

Ugyanakkor Szabó Csilla létfontosságúnak tartotta, hogy felvegye a kapcsolatot a szakemberekkel, akiktől visszaigazolást várt, hogy jó úton jár-e? Így elkezdődött az együttműködés a Kallós Zoltánnal, Kisné Portik Irén néprajzkutatóval és hasznos eligazításokat kapott a magyarlapádi Sipos Ferenctől és nejétől, Sipos Margittól, valamint Kolozsvárról Pillich Balázstól és Varga Orsolyától, a Szarkaláb tagjaitól, akik több mint egy évtizede néptáncot oktatnak a csoportjának. Később összeköttetésbe került Sántha Emőkével, aki Kolozsváron, Szebenben, sőt Budapesten is kutatott Miriszlóról fennmaradt ruhadarabok után, eredménytelenül, így világossá vált, hogy itt nem kimondott rekonstruálásról, egy textilía továbbörökítésről van szó, haem egy úgynevezett revival, újjáélesztett viselet alkotható meg, amelyik 85–90 százalékban autentikusnak mondható.

Hasonlóképp fontos volt az is, hogy milyen mesterekre bízható a viselet elkészíttetése. Végül a férfi viselet kivitelezését a következőképp oldották meg: a hófehér bőrlájbit rábízták Juhos Zoltán és Ida mezőkeszűi szűcsmesterekre, az ujjast, a harisnyát és az inget a bodosi Dávid Alpár készítette el, a fekete kalapot pedig a székelyudvarhelyi Vass István. A miriszlói férfi viselet jellegzetessége a hófehér ing és lájbi volt, amelyet csak elől tüztek be.

A női viselet megvarratása elsősorban a hegyköztótteleki Miklós János és Miklós- Papp Zsuzsanna kiváló, egyetemi oklevéllel rendelkező szakemberek nevéhez köthető. Az elsőként elkészített miriszlói női viselet kék és piros kockás szövetből készült kis lájbiból és szoknyából, színes apró mintás kötényből és fehér vászoningből áll.

A miriszlói kezdeményezés sikere és az az alázat, amellyel Szabó Csilla a népviselethez nyúlt, mások számára is követendő például szolgálhat.