Történetének legdrágább beszerzésére készül a védelmi minisztérium

A hadsereg történetének legdrágább beszerzésre készül a védelmi minisztérium: 6,5 milliárd dollárért vásárolnának 32 F-35 katonai repülőgépet. Erre a védelmi minisztérium hivatalosan kérte a parlament jóváhagyását, számol be a G4Media.

A védelmi minisztérium hivatalosan kérte a parlament jóváhagyását,
hogy elindítrsa a 32 darab F-35-ös katonai repülőgép megvásárlását az Egyesült Államoktól t – derül ki a törvényhozásnak elküldött dokumentumból. A programra előirányzott összeg 6,5 milliárd dollár. A legújabb generációs amerikai repülőgépek megvásárlásáról a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) áprilisi ülésén született döntés.

Fotó: Védelmi Minisztérium Facebook oldala
A CSAT által jóváhagyott program két
ütemben irányozza elő a beszerzést. Az első szakaszban két repülőszázadot (32 repülőgép), a második szakaszban pedig egyet (16 repülőgép) vásárolnak.
A 6,5 milliárd dollárból repülőgépeket, hajtóműveket, logisztikai támogatást, pilóták és személyzet képzési szolgáltatásait, repülésszimulátorokat
is beszereznek.
Ebben az árban benne van a speciális levegő-levegő harcra és
a földi célpontok eltalálására alkalmas lőszer is.
A védelmi minisztériumnak a törvény értelmében minden 100 millió eurót meghaladó értékű beszerzéshez parlamenti jóváhagyást kell kérnie.
Románia légiereje jelenleg Portugáliától vásárolt F-16-os katonai repülőgépekkel van felszerelve. Egy másik F-16-os flottát Norvégiától kívánnak vásárolni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?