Tizenötezer lejben állapították meg a bölcsődei ellátás egységes költségét

A csütörtöki kormányülésen elfogadták azt a határozatot, amely gyermekenként 15 ezer lejben állapítja meg a bölcsődei ellátás egységes költségét – jelentette be Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón a tárcavezető elmondta, hogy a 15 000 lejes költség a béreket fedezi, és ehhez hozzájárul még 585 lej az anyagi költségekre.

Cîmpeanu felhívta a figyelmet, hogy az óvodák esetében gyermekenként az egységes költség 7431 lej, de a bölcsődékben azért van szükség nagyobb összegre, mert a csoportok létszáma kisebb, és ez a korosztály különleges gondozást igényel.

A miniszter szerint ugyanakkor első olvasatban mutatták be a kormányülésen azt a sürgősségi kormányrendelet-tervezetet, amely előírja a bölcsődék átvételét az országos oktatási rendszerbe. Jelenleg 387 olyan bölcsőde van országszerte, amely átkerül majd az oktatási tárca fennhatósága alá, szögezte le.

Új iskolák épülhetnek

A kormányülésen jóváhagyták a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (IBRD) kötött, 100 millió eurós hitelszerződés ratifikálásáról szóló törvénytervezetet is, amely legalább 55 romániai iskola építésére és felújítására irányul.

A sajtótájékoztatón a miniszter rámutatott, a jogszabálytervezetet a pénzügyi és az oktatási tárca közösen nyújtotta be, a pénzösszeget zömében (90 százalékban) új iskolák építésére fordítják.

(Címlapkép: Kiss Gábor)

Kapcsolódók

Kimaradt?