Tervezet: csak védettségi igazolvánnyal dolgozhatna az egészségügyi személyzet és a belügyisek

Akik nem akarják beoltatni magukat, saját zsebükből fizethetik majd a tesztelést.

Csak védettségi igazolvány birtokában dolgozhatnának az egészségügyi alkalmazottak, a katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU) munkatársai és a Belügymisztérium, valamint az annak alárendelt intézmények alkalmazottai. Az erre vonatkozó, közvitára bocsátott törvénytervezetet az Egészségügyi Minisztérium dolgozta ki.

„Az első vonalban dolgozó orvosoknak, nővéreknek, mindenkinek, aki a koronavírus ellen küzd, hálával tartozunk. Őket és a betegeket is meg akarjuk védeni attól, hogy a korházban kapják el a vírust, ezt a célt szolgálja a javaslat” – hangsúlyozta Cseke Attila miniszter.

A több országban már hatályos rendelkezés a magánklinikákon dolgozó személyzetre is érvényes lesz, ahol a munkaszerződés 30 napos felfüggesztését követően az alkalmazó dönt annak felbontásáról vagy a felfüggesztés meghosszabbításáról, azok számára, akik sem az oltást, sem a tesztelést nem vállalják. „Az oltás ingyenes és mindenki számára biztosított, de ha valaki nem akar oltakozni, a tesztelést és annak költségét is vállalnia kell” – hangsúlyozta az ügyvivő egészségügyi miniszter.

A munkavégzésnek három feltétele lehet: oltás koronavírus ellen, természetes védettség, ami a fertőzés igazolásától számított 15. és 180. nap között érvényes és RT-PCR vagy gyorsteszt. A  tesztelést a munkavállaló a saját költségén kellene elvégezze.

A tervezet értelmében, amennyiben a munkavállaló egyik feltételnek sem tesz eleget, a munkaviszonyát 30 napra felfüggesztik. A felfüggesztés megszűnik amint az illető bemutatja a védettségi igazolást. A 30 nap leteltét követően az intézmény vezetője meghosszabbíthatja a felfüggesztést vagy felbonthatja a dolgozó munkaszerződését. Amennyiben egy intézmény nem tesz eleget a törvény előírásainak, a vezetőjére 50-100 ezer lejes büntetést lehet majd kiszabni.

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?