banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Enyhén emelkedni kezdett az oltakozási hajlandóság

Emelkedni kezdett a többségében még beoltatlan lakosság oltakozási hajlandósága: szerdán 13 748-cal nőtt a koronavírus ellen beoltottak száma, ami több mint 85 százalékkal haladja meg az utóbbi hét átlagát.

Az oltakozás üteme május végétől több hullámban, a szeptemberi iskolakezdésig – átlagosan napi 6050-re – csökkent. Az oltási hajlandóság az utóbbi héten kezdett ismét emelkedni, miután a kormány bejelentette, hogy belföldön is bevezeti az uniós védettségi igazolvány – a „zöld útlevél" – használatát, és e nélkül már nem lehet vendéglőbe, színházba, moziba menni azokon a településeken, ahol a lakosság több mint 3 ezreléke fertőzött.

Az újonnan beoltottak kéthetes mozgóátlaga szeptember 15. óta csaknem 25 százalékkal emelkedett. A kormány jutalmazással is a vakcina felvételére próbálja ösztönözni a lakosságot: szeptembertől immár 100 lej értékű étkezési utalványra jogosult az, aki azóta beoltatta magát, októberben pedig indul az oltáslottó, amelyben valamennyi korábbi beoltott részt vehet.

A 19,3 millió lakosból eddig 5,4 millió ember, a beoltható – 12 év –eletti - lakosság 31,9 százaléka kapott legalább egy adag koronavírus elleni vakcinát. Közben az országban minden korábbinál gyorsabb ütemben terjed a koronavírus-fertőzés: a héten a – kéthetes mozgóátlag dupláját meghaladó – napi esetszámok már túllépték a tavaszi, harmadik hullám tetőzésekor feljegyzett csúcsértékeket, a napi haláleseteké pedig száz fölé ugrott.

Az oktatási minisztérium szerdai összesítése szerint eddig több mint 3300 diáknál és csaknem 1200 tanárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, emiatt 2700 osztályban tértek át a távoktatásra. A korábbi bejelentésekkel ellentétben nem sikerült a tanévkezdéskor országos szinten beindítani a – diákoknak, szülőknek és tanároknak szóló – iskolai oltáskampányt. Az első héten mindössze 69 tanuló vette fel az oltást és alig 22 oltópontot sikerült beüzemelni.

Az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) tervei szerint csaknem 2500 iskolába mobil oltócsapatokat küldenek, 200 tanintézményben saját oltóközpontot hoznak létre, további ezer iskola tanulói pedig a közelben működő oltóközpontokban vehetik fel az oltást.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: RO Vaccinare Facebook-oldal)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?