Távolságtartási végzést kért a vasalóval rátámadó szeretője ellen egy polgármester

Távolságtartási végzést kért és kapott egy polgármester, miután állítása szerint szeretője megütötte őt egy vasalóval.

A Vremea Nouă lap alapján az érintett Vaslui megyei település elöljárója jó erőnlétben lévő férfi, de nemrég feljelentést tett a rendőrségen a szeretője ellen. Azt mondta, hogy a nő – akivel egy közös gyermekük is van – megütötte őt egy vasalóval, ami félelmet keltett benne. Emiatt távolságtartási végzést kért ellene.

Illusztráció: Pexels

Ezt a hatóságok előzetesen öt napra megítélték neki, pár nappal később viszont a bíróság előtt már meggondolta magát, és azt mondta, hogy nem tartja fenn a kérését. A bíróság tájékoztatása alapján a polgármester élettársi viszonyban áll a nővel.

A polgármester szeretője a vaslui-i lapnak azt mondta, hogy veszekedett ugyan a férfival, de állítása szerint nem bántotta és nem is fenyegette meg. „Most már kibékültünk, együtt vagyunk és minden rendben” – idézték a nőt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?