Tanácsülés Kézdivásárhelyen: módosították a költségvetést

Nőttek a bevételek, de a kiadások is, többek között a Székely Katonanevelde felújítása is többe kerül a tervezettnél.

Pénteki ülésén a kézdivásárhelyi önkormányzati testület elsőként a helyi költségvetést módosította közel egymillió lejjel, ez a bevételi oldalt gazdagítja. Bokor Tibor tájékoztatta a testületet: a kormány 351 ezer lejt biztosított a nemrég nevet és státust változtatott Vigadó Kulturális Központnak, ez az összeg bekerül a költségvetésbe. „Ezenkívül a Bem József utcában elvégzett munkálatok után még 360 ezer lejjel adósak, ugyanakkor 150 ezer lej értékben fa volt eladva a város erdejéből” – magyarázta a főbb tételeket az elöljáró, aki szerint a külön forrásoknál még szerepelt 1,4 millió lej, ezt az összeget a biztosítónak kell folyósítania a kórház számára.Folyik a Székely Katonanevelde felújítása | A szerző felvétele

Módosult a kiadási oldal is, a kulturális-sport fejezetnél 401 ezer lej van előirányozva (ez tartalmazza az említett 351 ezer lej célirányos támogatást a Vigadónak), a szociális kiadások fejezetnél pedig a beteggondozók fizetését egészítették ki 35 ezer lejjel. Útjavításokra – átcsoportosítás révén – 660 ezer lej került, ez a pénzösszeg év végéig módosul, hiszen amint arról beszámoltunk, megkezdték a munkálatokat a Mihai Eminescu utcában.

A tanács ezt követően módosította a Vigadó bevételi forrásait is. Ennek a hátterét Lung László Zsolt, a kulturális központ igazgatója ismertette, mint magyarázta, a tanácshatározat kitér a jegyekre és a bérletárakra, a terembérekre, együttműködési szerződések értékére, illetve az igényelhető/bérelhető szolgáltatások és eszközök áraira is.

A testület ezt követően elfogadta 2100 köbméter faanyag eladását, majd módosított egy korábbi, 2019/25-ös, vészhelyzetek esetén működő önkéntes szolgálatra vonatkozó tanácshatározatot. A polgármester elmondta: ez egy törvény alapján történik, figyelembe vették, hogy az ország szomszédságában háború zajlik.

A tanácsosok megszavazták egy szolgálati lakás kiutalását csere által, dr. Májai Bruno részére, kataszteri dokumentációt fogadtak el, és módosították a helyi kórház személyzeti felépítését is.

A napirendre utólag kerültek fel módosító indítványok is, ezek az uniós forrásokból származó beruházások kiindulási és aktualizált költségeire vonatkoztak. Így például a Székely Katonanevelde felújítása 21,4 millió lejbe került a finanszírozási szerződés aláírásakor, jelen pillanatban 23,8 millió lejnél tartanak. A Dac-tó szabadidőközponttá való átalakítását évekkel ezelőtt 9 millió lejre szerződték, most ez az összeg mintegy 10 millió lej.

A két projekt egy kombinált pályázaton futott, az összesített értékük 33,92 millió lej, ennek önrésze most 10,26 milliót tesz ki. „Amikor a projektet leszerződtük, akkor az érték 30,6 millió volt, az önrész 7,3 millióra rúgott. Látható, hogy csak egy uniós projektünknél hárommillió lejjel nőtt egyedül csak az önrész a gazdasági válság és egyéb gondok miatt. Nem véletlen, hogy kölcsönhöz kellett folyamodjunk. Sajnos az uniós projekteknél sem a kormány, sem a finanszírozó a pluszkiadásokat nem támogatja, hiába, hogy nem a mi hibánkból történnek” – summázott Bokor Tibor polgármester.

Kapcsolódók

Kimaradt?