banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Szilágyi Sára, az ország legjobban teljesítő magyar érettségizője: „Azt tanácsolom a végzősöknek, hogy rendszeresen készüljenek”

Egy szilágysági kistelepülés, Szilágyballa, valamint a Zilahi Silvania Főgimnázium, megelőzve az ország nagyobb városait és középiskoláit, már második éve kerül a figyelem központjába. De nemcsak a település, hanem a településen élő Szilágyi család is. Az idei legjobb eredményt elért magyar diák ugyanis a testvére nyomdokaiba lépett, aki tavaly volt a legjobb. Szilágyi Sára különórák nélkül, nyolcfős nagycsaládból lett országos első az idei érettségi vizsgán.

Amint tavaly a Maszolon megírtuk, Szilágyi Abigél az érettségi vizsgán maximális, 10-es osztályzatot ért el. Idén testvére, Szilágyi Sára a nyomdokaiba lépett: csak románból kapott kilencest, a többi tantárgyból tízesre vizsgázott, így a magyar tagozaton 9,75-ös átlagával országos első lett. „Valamit tudnak a Szilágyi-lányok”, hangzott el a jegyek kifüggesztése után. És nemcsak valamit, hanem ennél sokkal többet is. Az elmúlt négy évről, a siker titkáról ezúttal Sára mesélt a Maszolnak.

A három testvér: Sára, Szidónia és Abigél | Fotó: Szilágyi Sára magánarchívuma

A szilágyballai Szilágyi Sára egy nyolcfős családban nőtt fel, az 1-8. osztályt a Szilágyballai 1-es Számú Általános Iskolában végezte, majd a Zilahi Silvania Főgimnázium természettudományok szakára felvételizett. Itt évfolyamelsőként, osztályelsőként fejezte be a középiskolát. Mint mesélte, testvére, Abigél példakép volt számára; a tény, hogy nővére kitűnően teljesített, egyrészt ösztönözte, de stresszfaktor is volt, nyomást jelentett, ráadásul az iskolában sokszor megjegyezték neki: „nem kell nagy jegyet írni, csak 10-est” – mesélte nevetve. Tanárai ugyanazt várták el tőle, mint a testvérétől, de családja mindig azt mondta, nem a jegy a lényeg.

„Szerintem az idei tételek nem voltak nagyon nehezek, ami a legtöbb gondot jelentette, az a rokon értelmű szó meghatározása volt román nyelv és irodalomból, de a matematika, biológia és magyar feladatok szerintem egész jók voltak” – mondta Sára.

A siker titka

„Szorgalmasan és céltudatosan készültem, mindezek mellett a tanáraim is sokat segítettek. Nagyon szerettem a biológia, a magyar és a kémia órákat, a tanárokat, akik jól magyaráztak. Visszatekintve mindenkinek hálával tartozom, a pedagógusoknak, édesanyámnak, aki az egyik nagy példaképem, mindig bátorított, meghallgatott, biztatott. Szerintem nagyon nagymértékben hozzájárult a családom a sikeremhez, mert Abigél jó példával járt előttem, azon kívül a szüleim is támogattak, hagytak tanulni és biztattak, hogy tanuljak, mert megéri. A többi testvérem is besegített, amiben tudott. Volt, aki kikérdezte a román leckét…” – mesélte Sára.

Hozzátette, hogy sokat segítettek nővére kidolgozott tételei, reménykeltő, ösztönző szavai, hogy ne stresszeljen, minden körülmény között maradjon nyugodt. Viszont ami a legfontosabb: a sok munka, tanulás és Isten áldása. „Kell a mi részünk is, hogy odafigyeljünk órákon, rendszeresen tanuljunk, készüljünk a vizsgákra. Én azt tapasztaltam, hogy Isten velem van, erőt ad, vizsgák előtt nyugalmat, lelki békességet, a Bibliából bátorításokat. Megéri Istenben bízni” – fogalmazott.

„Mindvégig egy igevers bátorított: »Valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel«. Nem feltétlen 10-esre törekedtem, de Isten segített, és hálás vagyok az elért eredményért”, mondta a Maszolnak Sára.

A Szilágyi család, ahonnan már két legjobb érettségiző is kikerült

„Egy napom röviden: négy évig rendszeresen ingáztam Szilágyballáról Zilahra, majd órák után Zilahról haza… Miután hazaértem az iskolából, pihentem, mert eredményesebben tanulok este és éjszaka, mint nappal. Viszont reggelente nehezen ébredtem, mert nem vagyok koránkelős típus. De ha valaki rendszeresen készül órákra, és négy év alatt figyel, akkor sokkal könnyebb a 12. osztályban, mert csak át kell ismételnie az anyagot. Azt tanácsolom a végzősöknek, hogy rendszeres készüljenek, figyeljenek az órákon és gyakoroljanak” – magyarázta Szilágyi Sára.

Szép emlékekkel búcsúzik osztálytársaitól, tanáraitól

A középiskolába való beilleszkedés nehézséget jelentett Sárának, mert mint mondta, nem extrovertált típus, de idővel nagyon jó kapcsolatokat alakított ki tanulótársaival.

A koronavírus-járvány jelentette „online időszak” alatt viszont kevesebbet beszélgettek, nem találkozhattak, és a tanulás szempontjából sem volt ideális az a periódus. Az idei tanév sűrű programokkal várta: az érettségire, felvételire, ballagásra készült. Meglátása szerint azonban az elmúlt négy év felejthetetlen élményekkel gazdagította, lelkesen gondol vissza az osztálykirándulásokra, a tanórák utáni beszélgetésekre.

Szilágyi Sára nem töltötte minden idejét tanulással. Mint mesélte, nagyon szeret a konyhában lenni, sütni-főzni. Gyerekkorától besegített édesanyjának, később már egyedül is kipróbált új recepteket. Nagyon szeret olvasni, főleg keresztyén fikciót, regényeket, és lelkesen foglalkozik a kisgyerekekkel.

Sára az orvosi egyetemen tanulna tovább, vonzza az, hogy segíthessen az embereken. Szeret gyermekekkel foglalkozni, ezért nem kizárt a gyermekorvosi pálya, bár mint mondta, ez még nem végleges, hiszen a többi szakterület is érdekli. Most a felvételire készül, azt követően két keresztyén táborban vesz részt, és besegít egy gyerekeknek szervezett vakációs bibliahéten.

Húga a nyomdokaiba léphet

„Én vagyok a második legidősebb, húgom, Szidónia jövőre érettségizik ugyancsak a zilahi Silvania Főgimnázium természettudományok szakán. Azt mondjuk, nem kell mérce legyen az eredményünk, de ő is megtesz minden tőle telhetőt. Viszont a jó eredmény függ még a tételtől és a javítótanártól is. A meglátjuk jövőre” – mondta mosolyogva s bátorítóan.

Tanárai büszkék rá

Megkerestük a Zilahi Silvania Főgimnázium aligazgatónőjét, Turdean Katalint, aki dicsérő szavakkal illette a kimagasló eredményt elérő diákot. Elmondta, a Szilágyi Sára eredménye talán azért nem volt meglepő számukra, mert „a teljesítménye a szorgalmas munka természetes velejárója”. A líceumi négy év alatt nemcsak az értesítője volt mindig csupa jeles, de a különböző tantárgyversenyeken is minden évben kitűnő eredményeket ért el az országos szakaszon is. Noha orvosira készül, azért nemcsak a kémia, de a német és a vallás versenyeken is remekelt.

„A magam és a kollégáim nevében is nagyon sok sikert kívánok neki az ezutáni megmérettetésekben is, hiszen ő az egyike azoknak a diákjainknak, aki minden sikerért becsületesen megdolgozott” – zárta az aligazgatónő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?