Szelektív hulladékgyűjtés: sok még a tennivaló Marosvásárhelyen

Marosvásárhely országos szinten a 31. helyen áll a megyeszékhelyek rangsorában a hulladékgazdálkodás hatékonyságát tekintve – derül ki a Román Akadémiai Társaság és az Act for Tomorrow Egyesület által készített összesítésből.

A jelentés szerint a megvizsgált települések több mint fele felületesen kezeli a hulladékkezelést, nem tartják be az előírásokat. Marosvásárhely 20 ponttal a rangsor hátsó felében található – közölte Andreea Petruţ, az Act for Tomorrow képviselője.

Mint mondta, a maximális 100 pontot egyetlen megyeszékhely sem érte el, az első két helyen Nagyszeben és Nagyvárad önkormányzata végzett 70 ponttal. Marosvásárhelyen a városvezetés szemléletváltásának köszönhetően a közelmúltban elkezdték megvalósítani a szelektív hulladékgyűjtést a magánházaknál, ugyanakkor a tömbházaknál ez a folyamat még nem indult el. Hozzátette, az infrastruktúra fejlesztése ezen a téren elengedhetetlen lépés, ugyanakkor szükség lenne minél több környezettudatosító programra is, továbbá elektromos hulladékgyűjtő központok létrehozására is.Illusztráció: Kovács Zsolt/Archív

Marosvásárhely két éve foglalkozik kiemelten a hulladékgazdálkodással, és az elindult a folyamat várhatóan jövőre zárul le – nyilatkozta a sajtónak Cristina Pruteanu, a megyeszékhely polgármesteri hivtalának szóvivője. Hangsúlyozta, a projektet kísérleti jelleggel kiterjesztik a tömbházakra is, ugyanakkor a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal már pályázatot is hirdetett a szükséges infrastruktúra kiépítésére.

Ennek érdekében a város első körben 216 szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas konténert vásárol, aminek köszönhetően körülbelül 30 százalékos lefedettséget érnek el a tömbházak környékén. A polgármesteri hivatal becslései szerint 2023-ban már minden marosvásárhelyinek lehetősége lesz szelektíven gyűjteni a hulladékot. A megyeszékhely vezetősége további intézkedéseket kíván hozni a tömbházlakások esetében, ahol még infrastruktúrát kell kiépíteni, hogy megvédjék a szelektív hulladékot tároló konténereket a lopástól és a rongálástól – összegzett a szóvivő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?