A következő tanévtől minden marosvásárhelyi iskolában szelektíven gyűjtik a hulladékot

Marosvásárhely Önkormányzata a múlt héten elfogadta azt a határozattervezetet, amely a város összes állami felsőoktatási egységében a szelektív hulladékgyűjtésről szól.

A dokumentum szerint az illetékeseknek gondoskodniuk kell arról, hogy szeptemberig minden oktatási intézményt fel tudjanak szerelni az újrahasznosítható hulladék szelektív gyűjtéséhez szükséges infrastruktúrával. Emellett a diákoknak, tanároknak, valamint az iskolai személyzetnek a szelektív hulladékgyűjtés megszervezéséről tartanak tájékoztató és képzési programokat – áll a helyi tanács sajtóközleményben.Fotó: blickpixel/Pixabay

Az oktatási intézményekben három darab különböző színű szelektív hulladékgyűjtőt helyeznek el, földszinten és emeleten is, továbbá az oktatási egységek udvarán lévő tároló helyeken gyűjtőpontokat alakítanak ki, ahol nagykapacitású szelektív hulladékgyűjtő konténerekbe kerülnek az előre szétválogatott hulladékok.

A marosvásárhelyi 54 oktatási intézmény szelektív hulladékgyűjtéséhez, az infrastruktúra kialakításához, valamint a kezdeményezés sikeres megvalósításához hozzávetőlegesen 275 ezer lejre lesz szükség, amit a következő költségvetés-kiegészítés révén biztosítanak – közölte György Alexandru a megyeszékhely alpolgármestere közleményében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?