Tervezet: olcsóbb lenne a szemétdíj a környezettudatosabbak számára

A hulladékszállítási díj diferenciálására dolgozott ki tervezetet Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő.

Szinte nincs olyan önkormányzat Romániában, amely ne küzdene a szemétproblémával – vélte a Bihar megyei honatya.

„Egyre többen vállalkoztak arra, hogy az EU-s normáknak megfelelően szelektív hulladékgyűjtést vezessenek be a településükön. A jelenlegi szabályozások azonban nem kedveznek az új környezetbarát eljárásnak, ugyanis a szolgáltatóknak továbbra is egy nagyon szigorú ütemben kell elvégezniük a begyűjtést még akkor is, ha a szelektív rendszerrel lényegesen csökken a kommunális szemét mennyisége. Ezen is kíván változtatni a szervezet, hisz a decentralizáció elve alapján az önkormányzat és szolgáltató egyezségére bízná a begyűjtés sűrűségét” – idézte az RMDSZ közleménye szabó Ödönt.Illusztráció | Forrás: rmdsz.ro

Fontos újítás az is, hogy a begyűjtési illetéket két részre osztanák: egy alapdíjra és egy, a termelt szemét mennyiségére épülő változó díjra. Így azok, akik kevesebb kommunális szemetet termelnek, szelektíven gyűjtenek, kevesebbet fizetnek majd – áll a tervezetben. „Ahhoz, hogy a lakosság valóban felmérje és megértse, hogy a környzettudatos életmód többek között arról is szól, hogy odafigyelünk arra, hogy mit vásárolunk és ebből adódóan mit dobunk el, az önkormányzatokban kötelességük kevésbé népszerű, azonban hosszú távon kifizetődő intézkedéseket foganatosítani” – mutatott rá Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakció-helyettese azt követően, hogy iktatta az általa kidolgozott törvénykezdeményezést.

A törvényhozó rámutatott arra is, hogy törvénykezdeményezése alapján optimalizálnák a hulladékgyűjtés költségeit, és azok is részesei lennének a közös teherviselésnek, akik csak időszakosan, hétvégén tartózkodnak ingatlanjaikban és így nem hajlandók szolgáltatói szerződést kötni.

Kapcsolódók

Kimaradt?