A szilágynagyfalui Benedek László, a szilágysomlyói Ioan Ossian Technológiai Líceum igazgatója októberben átvette a Nevelési Értékekért Egyesület (AVE Románia) díját, a legjobb innovatív igazgató kategóriában. Mint mondta, számára a díj az elismerés, a megbecsülés jele azért a sok befektetett munkáért, amit az elmúlt években tett az iskoláért.

Mint mondta, szinte reggeltől estig az iskolában van. A napi teendői mellett aligazgató hiányában pályázatokat, dokumentumokat készít, törvényeket tanulmányoz. Három éve ez az élete. Hétvégenként toborozni jár, bemutatja az iskolát, különböző tevékenységeken vesz részt. Nem munkamániás, hanem céltudatos. Számára a munka egyfajta szórakozás, egy életforma.

Vállalkozóból pedagógus

Szilágynagyfaluban született, ott is nevelkedett, fiatal évei a Berettyóhoz és a templomhoz köthetők. Nagymamája mindig elvitte templomba, aktívan részt vettek a közösségi életben. Édesanyja tanítónőként dolgozott a helyi egykori kisegítő iskolában.

Benedek Lászlót fiatalként szinte minden érdekelte. A rendszerváltást követően a helybéliek visszakapták földjeiket, a munkaeszközöket, a jószágokat, lovakat, és elkezdtek a mezőgazdasággal foglalkozni. Édesapja lakatos, kovács, esztergályos műhelyt nyitott, ahol László nyaranta besegített. „Gyermekként nem a tengerre vágytam, hanem oda. Nagyon szerettem az emberek meséit, ott sok bölcsességet hallottam, és ahogy cseperedtem, édesapám betanított a szakmába. Vetőgépeket, ekét, traktorokat javítottunk, hegesztettünk. Nagyon szerettem az állatokat is. Otthon teheneket, disznókat, majorságot, háziállatokat tartottunk. Nagyon sokat jártam halászni, mert édesapámnak a műhelye a Berettyó partján volt. Mellettünk volt a pálinkafőzde, nyáron szilvát szedtünk, tehát a régi falusi tradicionális dolgokban nevelkedtem” – mesélte önmagáról.

Nyolcadik osztály után a villanyszerelő szakot választotta, mert TV szerelő akart lenni. Érdekelte, ,,hogyan kerül egy szál drótba a villanyáram”. Időközben szülei fejlesztették a műhelyt, lovakat, csikókat neveltek, így lovas múlttal is rendelkezik. Patkót készített, lovagolt, kaszált. Középiskolás éveit követően döntenie kellett: dolgozik vagy továbbtanul, mint nővére, aki egyetemista volt. Szülei remélték, hogy az utóbbit választja, de ő azt tervezte, hogy átveszi a céget, ezért édesapja újabb gépeket, szerszámokat vásárolt. „Öt kilós kalapáccsal kalapáltam egész nap az ülőn, beraktuk a kohóba a boronafogakat, amit állandóan hegyeztünk. Ezt csináltam nagyjából egy hétig, amíg meg nem kért egy barátom, hogy vegyük ki az érettségi diplománkat. Szabadnapot vettem, előleget kértem édesapámtól, aki már mosolygott az orra alatt, hogy beleunt a fiú a szakmába, a kalapálásba. Kivettük az érettségi diplománkat, és arról beszélgettünk az osztálytársakkal, kiből mi lesz. Nagy büszkén elmagyaráztam, hogy nekünk cégünk van, átveszem, és milyen jó lesz” – mesélte Benedek László. A többiek, akiknek jóval kisebb volt az érettségi jegyük, állatorvosnak, papnak, mérnöknek készültek. Azt látta, hogy mindenkiből „lesz valami”, ő pedig a cégnél fog egész nap kalapálni. Érezte, hogy valami nincs rendben, ezért akkor elhatározta, hogy tovább tanul. Biológiából jó eredményei voltak, ezért arra gondolt, orvos, vagy tanár lesz, mert szerette a közösséget. Végül Nagyváradra felvételizett, filozófia-történelem szakra, „és megnyílt előtte egy másik világ”. Édesapja elégedetten fogadta fia döntését, és az anyagiak mellett sok jó tanáccsal látta el. „Azért a filozófia, mert érdekelt, hogyan látta az emberiség Istent, és Isten hogyan vigyáz az emberiségre. Az ember és Isten közötti kapcsolat vonzott. Azt akartam, hogy megmagyarázzam a világot. Úgy éreztem, hogy a filozófia egy eszköz és egy életmód is ugyanakkor. A könyveket nagy élvezettel olvastam, vagány tanárokkal, kollégákkal találkoztam. Majd 22 évesen elkezdtem a karrieremet, tanár lettem. A jelenlegi iskolába kerültem és a Simion Bărnuţiu Főgimnáziumban” – mesélte az igazgató.

Pedagógusból igazgató

Társadalomtudományokat tanított: történelmet, filozófiát, vállalkozási nevelést, logikát, pszichológiát, majd elvégezte a management szakot, és közgazdaságtant is oktatott. Végül Wesselényi Miklós életéről, politikai pályafutásáról, tevékenységéről egy 300 oldalas könyvet adott ki románul, „így lett doktor történelemből”. Ezt követően különböző előadásokat tartott, pedagógusként eredményes volt. Három éve kinevezték igazgatónak. Bár 1902-ben magyar állami iskolaként jött létre az intézmény, utoljára dr. Ossian János (Ioan) (1885-1953) előtt volt magyar igazgatója az iskolának, sőt Benedek László kinevezését megelőzően a magyar tagozat is megszűnt. „Hiányérzetem támadt, hogy a mezőgazdasági iskolában, amit 1902-ben a magyarok alapítottak, nincs magyar diák, miközben magyar falvakkal vagyunk körülvéve. A különböző gyűléseken, találkozókon azt tapasztaltam, ahhoz hogy sikereket érjünk el, szakemberekre van szükségünk” – mesélte.

A sikert mindenben meglátta

2020-ban, amikor átvette az iskolát, két hétig csak ámult, hogy az mennyire el van hanyagolva. Tanárként csak azt tapasztalta, hogy egyre csökken a diákok érdeklődése az iskola iránt, a partnerek is elvesztették hitüket benne, és 230-ra esett a diákok száma, ami egy líceumhoz viszonyítva nagyon kevés. Mindez azt eredményezte volna, hogy két héten belül elvesztheti az igazgatói funkcióját. Az iskola mezőgazdasági gépei elavultak voltak, nem működtek, termelékenységük alig volt, az állatállomány silány volt, és szinte semmi nem működött. „Minden innen kezdődött. Édesapám régen azt mondta: hogy a semmi és még egy semmi, az már két semmi, és ez több mint a semmi, az már valami. Ezzel az optimista hozzáállással a semmiből lett a valami. A legelső dolog, amit elértem, egy új arculatot adtunk az iskolának. Megváltoztattam az iskola címerét, grafikáját, hogy ahova elküldöm a dokumentumainkat, ne arra gondoljanak, hogy ez az iskola úgysem működik. A meglevő tanároknak azt mondtam, húzzunk egy vonalat, innen indulunk. Ami volt, az elmúlt, és újrakezdünk mindent. Ezért faluról falura jártam az iskolákat, kerestem diákokat, és felemeltük a diákok számát a minimális 300-ra. A pandémia idején is megláttam a pohár tele oldalát. Az iskolában tapasztalt gazdasági összeomlás idején nem kellett fűtésszámlát, vizet, gázszámlát, szemetet fizetni. Mindezt kihasználtuk, és úgy zártuk az iskolai évet, hogy túléltük” – fogalmazott az igazgató. Az iskolában nem volt egy jó számítógép, ami elbírta volna az új fizetési programokat, mert folyamatosan leállt, ezért új gépet vásároltak. A tanintézményhez tartozó épületek olyannyira romos állapotban voltak, hogy az építkezési vállalkozókat megkérte, ha tudnak elbontásra kerülő épületet, melynek cserepei jók, szóljanak, mert felhasználnák a farmon. A tanárok és a kollégák elmentek az iskola traktorjával, az utánfutóval, leszedték a cserepet, elvitték, felrakták, és felújították az épületet. „A másik dolog, szükségünk volt egy élelmiszerlaborra, hogy működjön a felszolgáló szakunk. Pályáztunk, így azt is felújítottuk, és elmondhatom, több iskolában voltam már, de a miénk a legszebb és a legműködőképesebb. Ősszel kint a farmon megkérdeztem a farmfőnököt, hogy ki vannak-e élezve az ekevasak. Erre azt a választ kaptam, hogy nincs ekénk. Hát milyen mezőgazdasági iskola az, ahol nincs? – vetődött fel bennem a kérdés. Megtudtam, hogy az elvégzett munkálatokért mindig fizettünk egy traktoristának, ezért nem volt többek között gazdaságos az iskola. A saját traktorunk sem működött, mert nem volt műhelyünk” – mesélte a kezdeti gondokat az igazgató.

És végül… élet lengte be az iskolát

Az első munkálatok között megjavították a traktort, majd pályáztak: egy kukoricaszedő gépet vásároltak, egy használt ekét, idővel pedig új traktort. Már az első évben az eke ára megtérült, és felújításba kezdtek. Közel 30 év után megújulni, újjászületni kezdett az oktatási intézmény. Három év alatt elérték azt a szintet, hogy az iskola vonzóvá vált a diákok számára. Jól képzett, jó szakemberekkel rendelkeznek, akik dinamikusak, energikusak és odaadók. Nyitottak a közösség felé, odafigyelnek az elvárásokra. A diákokat arra tanítják, hogy ma már a mezőgazdaság nem csak a föld felszántásából, bevetéséről, aratásról szól, hanem többről. A talajra, a természetre vigyázni kell. „Egyrészt mellénk állt a szerencse, másrészt ésszel csináltuk, mert a mezőgazdaság egy tudomány, és új emberek jöttek, új munkások, új mérnökök, akik más felfogással rendelkeznek, készek újítani” – fogalmazott.

Az idei tanévben újraindítottak egy fél magyar osztályt, ahol lelkes diákok tanulnak, akik idővel mezőgazdasággal akarnak foglalkozni, céget alapítani, és Európai Uniós forrásokból fel akarják azt virágoztatni. A diákok zöme kárászteleki, szilágybagosi, bürgezdi, kémeri, és otthon náluk a gazdálkodás nem idegen, mindennapi.

Cél: pályázatokat nyerni és a gyerekekért még többet tenni

Az igazgató elmondta, még nagyobb hírnevet szeretne szerezni az iskolának. A tavaly országos első helyezést értek el diákjai az állatorvos-technikus szakon, és megyei elsők lettek a felszolgáló szakmában. További tervei közt szerepel, hogy a környező falvakból, sőt megyékből is érkezzenek diákok hozzájuk. „Ezt szeretném elérni a jövőben: pályázatokat nyerni és a gyerekekért még többet tenni” – fogalmazott Benedek László.

A díjról

Benedek László keveset tudott az egyesületről, még kevesebbet a díjról. A szülők nevezték be, ami azt jelenti, hogy a diákok otthon meséltek az iskola fejlődéséről, az egyre jobb körülményekről. „Minden egy telefonhívással kezdődött. Bukarestből kerestek, és ismertették, hogy szerepelek a 204 jelölt között, ezért részt kell vegyek egy meghallgatáson, amit másnap egy újabb interjú követett. Majd színpadra lépett, és átvette a díjat, melyet minden támogatónak, gyermekeknek, szülőknek, a szilágysági főtanfelügyelőnek és főtanfelügyelő-helyettesnek, kollégáknak, munkatársaknak köszönhet.

„Számomra ez a díj egy elismerés, a szülők is elismerik tevékenységemet, ugyanakkor megbecsülést is jelent. Továbbá egy nagyon nagy lehetőség. Azóta az iskola neve közismert lett, nyertünk 3500 eurót, amit további fejlesztésre fektethetünk, valamint egy digitalizálási kártyát, amivel bevezetjük a digitális naplót. Én vagyok az első partiumi díjazott. Úgy érzem, felraktam Szilágyságot Bukarestben a térképre. A diákjaim is nagy örömmel, tapsviharral vártak, előbb csak néhány lányka gratulált a folyósón, majd sorra nyíltak ki az osztálytermek ajtajai, jöttek a diákok, ki gumicsizmában, ki olajos overallban, munkásruhában, de mindenki örült, és gratulált. Azt hiszem, ennél nagyobb elismerés nem kell. Azt kívánom minden igazgatónak, hogy élje át” – zárta Benedek László iskolaigazgató.