Arafat szerint nem is annyira kiégettek a sürgősségin dolgozó kollégák, mint amire számítottak

A legfrissebb vizsgálatok szerint a sürgősségi osztályok dolgozóinak egy részénél jellemző bizonyos mértékű kiégés, viszont a helyzet jobb, mint amire számítottak – jelentette ki a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, Raed Arafat szombaton, Gyulafehérváron, ahol a megyei sürgősségi kórház felújított sürgősségi osztályának avatásán vett részt. A DSU vezetője azt sérelmezi, hogy az orvosi egyetemen vannak olyan orvosok, akik arra biztatják a fiatal hallgatókat, kerüljék a sürgősségi orvoslást, mert „nem lesz életük”, pedig ez téves hozzáállás szerinte.

„A legutóbbi vizsgálatok bizonyos százaléknyi kiégést mutattak ki a személyzet körében. Nem tudom pontosan a számokat, de tudni kell, hogy a helyzet sokkal jobb, mint ahogy vártuk, amikor a felmérés zajlott. Ezeket a tanulmányokat meg kell ismételni, és időben nyomon kell követni” – mondta Raed Arafat, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, amikor szombaton arról kérdezték, létezik-e felmérés a sürgősségi orvosok kiégéséről (a hosszú távú stressz és túlterheltség okozta mentális és fizikai kimerültség – szerk.).

Arafat avatóbeszédében azt emelte ki, hogy bátorítani kell a fiatalokat, hogy a sürgősségi orvoslást válasszák. | Fotók forrása: a Gyulafehérvári Megyei Sürgősségi Kórház Facebook-oldala

A kiégés csökkentésének vagy megszüntetésének kulcsát abban látja, hogy „megfelelő létszámú személyzet legyen, és csökkentsük az emberekre nehezedő nyomást”, idézi az Agerpres.

A Gyulafehérvári Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályát kibővítették és korszerű műszerekkel szerelték fel.

Más kérdésre reagálva, miszerint a romániai sürgősségi rendszer képes lenne-e megbirkózni egy nagyobb válsággal, például egy földrengéssel, Arafat felidézte, hogy már volt ilyen kihívás a koronavírus-járvány idején.

„Megküzdöttünk a járvánnyal a kollégáinkkal együtt. A sürgősségi osztályok jelentették az egyik frontvonalat, amelyek támogatták a kórházakat, különösen akkor, amikor a intenzív osztályok megteltek. Olyanok lettek, mint a kórház második intenzív osztálya. Ez azt mutatja, hogy a sürgősségi osztályok munkamódszere a járvány alatt bizonyította, hogy a rendszer – gondolkodásmód és integrált működés tekintetében – helyes irányt követ” – mondta Raed Arafat.

A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (DSU) vezetője azt sérelmezi, hogy már az orvosi egyetemen is vannak olyan orvosok, akik arra biztatják a fiatal hallgatókat, hogy kerüljék a sürgősségi orvoslást, mert „nem lesz életük”, idézi a News.ro. Arafat szerint viszont „lesz életük, ha elegen vannak, de ha továbbra is elriasztjuk a fiatalokat ettől a szakterülettől, akkor egy idő után nagyon kevesen fognak ott dolgozni”.

2,5 millió eurós beruházás révén újult meg az osztály.

„Olyan hírnevet alakítottunk ki, amit rosszul értelmeztek a fiatal generációk. Mindannyian mondtuk eleinte, hogy »Jaj, de nehéz ez, kinyír minket, tönkretesz!«. Igen, ha kevesen vagyunk, a munka nagyon stresszes, de ha elegen vagyunk, a munkát el lehet osztani, és így könnyebb lesz a teher. Ezért bátorítani kell a fiatal orvosokat, hogy már az egyetemen válasszák ezt a szakmát” – mondta Arafat szombaton a felújított sürgősségi osztály átadásán tartott beszédében.

A Gyulafehérvári Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályát kibővítették és korszerű műszerekkel szerelték fel, 2,5 millió eurós beruházás révén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?