Három kategóriában is díjazták Moldovai Katalin, erdélyi származású filmrendező első nagyjátékfilmjét a 39. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon. Az Elfogy a levegő cselekményét a Tordán megtörtént események ihlették, a film főbb szerepeiben pedig erdélyi színészek is feltűnnek. Moldovai Katalin rendezővel beszélgettünk az alkotói folyamatokról, a filmben megjelenő társadalmi problémákról, a forgatásról és természetesen a nemzetközi fesztiválokról is.

Ahogy azt egy korábbi cikkünkben írtuk, a szovátai származású rendező, Moldovai Katalin első nagyjátékfimje, az Elfogy a levegő egyedüli magyar alkotásként debütált a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Discovery elnevezésű szekciójában. A történet szerint Ana (Krasznahorkai Ágnes) irodalmat tanít. Diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Az egyik szülő váratlanul feljelenti két XIX. századi francia költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine életéről szóló film ajánlása miatt, kifogásolva a két férfi közötti testi-lelki kapcsolatot. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordulnak. Az egyre kíméletlenebb, a munkáját ellehetetlenítő eljárás nemcsak Ana egzisztenciáját, de minden emberi kapcsolatát próbára teszi.

A Torontói debütálás után a film három kategóriában is elhozta a legjobbnak járó díjat a 39. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon. A siker apropóján Moldovai Katalinnal, az Elfogy a levegő című nagyjátékfilm rendezőjével beszélgettünk.

– Hogyan jellemezné azt az alkotói folyamatot, amelynek úgy rendezője, mint írója is volt? Egy valós eseményeken alapuló történetnél hol vannak (már ha vanak) azok a határok, ahol ragaszkodni kellett a valósághű megjelenítéshez, és hol lehetett szabadjára engedni az alkotói fantáziát?

– A forgatókönyv írása körülbelül egy évig tartott, Palóczi Zita forgatókönyvíróval közösen dolgoztunk a könyvön. Ez nem sok idő, de az Inkubátor Program, amiben a filmtervünk nyert, ennyit engedett meg. Nagyon sok elemet megtartottunk az eredeti eseményekből, például a fellebezés után következő eseményeket: a meghallgatásokat, azt, hogy senki nem nézte meg a filmet, a szülői értekezletet, ahol a diákok írásban kell értékeljék a tanárnő munkáját. Ugyanakkor nagyon sok olyan elem is bekerült, ami a valóságban nem történt meg: a drámakör, ahová a feljelentést tevő apa fia, Viktor járt, vagy az apa és a tanárnő találkozása. Dramaturgialilag erősebb volt így felépíteni a történetet, a személyes viszonyokat jobban ki kellett dolgozni. Sok fiktív karakter is bekerült így a forgatókönyvbe, például Márk és a többi tanár karaktere, valamint az igazgatónő, Éva.

Az alkotói folyamatot segítette az, hogy egy megtörtént esetet dolgoztunk fel Palóczi Zita forgatókönyvíróval. Ez már adott egy keretet, amiben szabadon tudtunk mozogni. Több interjút is készítettem Adela Stan tanárnővel, akinek a története ihlette a filmet. Lefordítottam őket magyarra, ez pedig nagyon sok inspirációt adott nekem is és Zitának is. Az idő szűkössége miatt volt, hogy elakadtam az írás folymatában, de szerencsére Zita mellettem volt, és mindig segített továbbvinni a történetet. Az ő kreatív energiája, frissessége és zseniális dialógusai sokat adtak a forgatókönyvhöz. Nagyon szeretek alkotótársakkal dolgozni, mert inspirálni tudjuk egymást és ezekből nagyon jó ötletek tudnak születni.

– Milyen hatással volt Önre ez a történet, és ennek a filmes feldolgozása? Miért tartotta fontosnak ezt a témát, és miként próbált egyfajta tanulságot vagy tanulságokat megmutatni általa?

– Úgy érezetem, ennek az esetnek vannak olyan mélyrétegei, amivel érdemes filmben fogalakozni. Meg tud mutatni valamit abból a valóságból, amiben élünk, és annak az abszurditásából is. Az érdekelt elsősorban, hogy egy kis dolog hogyan válik egyre súlyosabbá, ez pedig milyen hatással van egy viszonylag jól működő közösségre, hogyan alakul át annak működése. Az egyén és közösség viszonya is fogalakoztatott, hogy mi alapján, milyen mechanizmusok által tud kiközösíteni egy közösség valakit. Több minden benne van ebben a történetben, ami személyesen fogalakoztatott, de nem szeretném leszpojlerezni a filmet. Több olyan témát is érintünk, mint a megmaradás, eltávozás témaköre, hatalom és egyén viszonya, a félelem mechanizmusának a működése. Remélem mindezek gondolatokat ébresztek majd, és konstruktívan lehet róluk beszélni.

– Miért esett a választás az erdélyi iskolára, mint forgatási helyszínre, és több erdélyi színészre, mint a karakterek megformálóira? Hogy érzi, sikerült általuk a lehető legtökéletesebben visszaadni mindazt, amit ön íróként és rendezőként elképzelt?

– Táborosi András operatőrrel és Kovács Béla Attila producerrel nagyon sok iskolát megnéztünk Magyarországon és otthon (Erdélyben) is. Körülbelül 40 iskola közül választottuk ki a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumot. Mindenképp olyan épületet szerettem volna, ami század elején épült, és amelynek hangulatában, megjelenésében érezhető a múlt lenyomata. A Salamon Ernő Gimnázium színvilágában is megfelelt az elképzelteknek.

Muhi Zsófia casting igazgatóval minden magyarországi és határontúli színházat megnéztünk. Nagyon szerettem volna minél több erdélyi színésszel együtt dolgozni, mert nagyon nagy tehetségek vannak és úgy érztem, hogy mivel Romániában történt az eset, jobban át tudják érezni. Úgy érzem, sikerült olyan színészekkel együtt dolgozni, akik nagyon sokat hozzáadtak a megírt karatkterekhez.

– Mi volt a legszebb vagy legemlékezetesebb része a forgatásnak? Volt-e olyan pillanat, amikor azt érezte, bárhogy is lesz, itt önök már megmutattak valamit, amelyre mindenkinek fel kellene hívni a figyelmét?

– Összesen 32 napot forgattunk, nagyon sok jó pillanat volt. Egy ilyen hosszú forgatási idő alatt minden nap más, vannak nagyon könnyű és nagyon nehéz napok is. Az egyik legmeglepőbb pillanatot Skovrán Tünde, az igazgatónőt játszó színész okozta, aki beimpovizált az egyik jelenetbe egy vérnyomásmérőt. Nagyon felszabadító volt, sokat nevettünk. Ezúton is köszönöm neki ezt az üdító pillanatot.

– Milyen tapasztalatokkal gazdagodott? Mi az, amit egy következő nagyjátékfilmnél ugyanígy, esetleg teljesen másképp csinálna?

– Nagyon sokat tanultam a forgatáson, úgy emberileg, mint szakmailag. Ugyanúgy próbálnék forgatás előtt a színészekkel, mert fontosnak tartom a próbákat, sokat változnak a megírt szövegek ezalatt, és a forgatáson sok időt spórolunk, ha nem ott kell összerakni a jelenetet. Amit változtatnék, hogy nem egyhuzamban forgatnám le. Sajnos az Inkubátor szűkös anyagi keretei nem adtak lehetőséget arra, hogy két részben tudjunk forgatni. Kovács Béla Attila producer végig támogatta a projektet és nagyon sokat segített, nélküle szerintem ez a film nem keszülhetett volna el, nem tudtunk volna ennyit forgatni, és a végeredmény sem lett volna ilyen.

– A film immár többszörösen is díjazott. Mit érez ezzel kapcsolatban, különösen annak fényében, hogy ez az első nagyjátékfilmje, és már moziba kerülés előtt is nagy sikereket ért el?

– Nagyon jó érzés volt, hogy a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) beválogatta a Discovery programjába, valamint az is, hogy a 39. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon (WFF) 3 díjat is kapott a film: nemzetközi Fipresci díj, fiatal alkotók Fipresci díja és a szekció Competition1-2 fődíja. Az ATAFF Szolnoki Filmfesztiválon volt a magyarországi premierje a filmnek, és nagyon sok tanár megnézte. Utána volt, aki odajött és azt mondta, hogy köszöni ezt a filmet, mert ez neki erőt ad a továbbiakban. Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy volt értelme megcsinálni ezt a filmet, mert adni tud valamit, és úgy gondolom ez az, ami gazán fontos és számít.