A kommunizmus fiatalságának egyik legnagyobb öröme lehetett, amikor egy-egy „vajaskenyérturné” keretében Romániába érkezett a magyar könnyű- és rockzene valamelyik kiemelkedő zenekara. Bár szigorú, szabályozott keretek közt, de ilyenkor élőben voltak hallhatók azok a dalok, amelyeket addig csupán csencselt, titkon másolt lemezekről hallgattak úgy, hogy lehetőleg még a szomszéd se tudjon róla. A szocializmus éveiben ritka alkalmaknak számítottak ezek az események, de ha valaki el tudott jutni akár egyre is, az biztosan máig emlékszik rá. Dr. Fodor János egyetemi adjunktus most ezt a témát kutatja: „Vajaskenyérturnék” a béketáborban – Magyarországi rockzenekarok romániai koncertjei a szocializmus időszakában című előadásának keretében számolt be munkájának eddigi eredményeiről.

Mi is az a „vajaskenyérturné”? A szleng talán a labdarúgás rajongóinak lehet igazán ismerős, hiszen a két világháború közötti időszakban ebben a sportágban terjedt el. Lényege nem más volt, mint hogy szezonon kívül a játékosok kénytelenek voltak baráti mérkőzéseket, kisebb összecsapásokat szervezni, hogy ne essenek el teljesen a bevételtől. Később a zeneipar is átvette a kifejezést: azokra a „kényszerturnékra” használták, amelyeket sokszor maguk a zenészek sem akartak, csupán azért vállalták, mert szükség volt a pénzre ahhoz, hogy ne csak vajaskenyéren éljenek.

Románia nem volt kedvelt célállomása a magyar könnyű- és rockzene képviselőinek. A nyugati világ mindig vonzóbb volt, mint a szocialista szomszéd, ám a román-magyar államközi kapcsolatok kulturális csereprogramjai lehetőséget biztosítottak nekik arra, hogy egy vagy akár több állomás keretében bemutatkozzanak a helyi közönségnek is, ezáltal bevételhez jussanak. Persze sosem a magyarlakta vidékekre szervezték ezeket az eseményeket, azok lakói azonban mégis megoldották, hogy eljussanak például Bukarestbe meghallgatni kedvenceiket.

Magyarország és Románia koncertkultúrája akkoriban merőben eltért egymástól. Míg hazai terepen a zenészek csápoló közönség előtt játszhattak, addig Romániában sokszor kötelező módon ülnie kellett a közönségnek, ha pedig valaki az eufória hatására netán kissé „megbolondult”, a koncertet azonnal leállították, és nem is kezdődhetett újra addig, míg a „kellemetlenkedőt” ki nem vezették.

Az első és az utolsó fecskék

A ’60-as évek közepén érkeztek meg Romániába az „első fecskék”. Ezeknek egyike volt az Echo együttes, akik 1967-ben a tengerparton adhattak koncertet. Ekkoriban lépett színpadra az amúgy bukaresti születésű, de Magyarországon befutott Koós János is – a közös bennük, hogy ők lemezt is készíthettek Romániában.

Szintén az elsők közt említhető Kovács Kati (1968) és Koncz Zsuzsa (1971) is. Mindketten az Aranyszarvas fesztivál vendégeiként érkeztek az országba. Többször koncertezett továbbá az LGT és az Omega, valamint a Partiumban színpadra léphetett 1977-ben a P. Mobil is. Ez utóbbi egy rendhagyó koncertsorozat volt, nemcsak azért, mert karitatív célt szolgált, és a földrengéskárosultakat támogatták vele, hanem mert az akkoriban éppen csak tűrt kategóriában emlegetett csapat csupán „előzenekara” volt Zalatnai Saroltának, pontosabban a Cini és a Tiniknek. Ugyanígy léphetett fel 1980-ban a Dinamit is: ők Szűcs Judit „kísérőiként” voltak beharangozva.

Kapcsolódó

„Nem is láttunk még ekkora koncertet” – az Omega negyven éve turnézhatott „csodák csodájára” Romániában

A legendás rocktörténeti pillanatról történészt és egy szerencsés véletlen folytán elkészült Kóbor János-interjú szerzőjét kérdeztük.

Omega zene szocializmus Dancs Árpád Fodor János

A ’80-as évek elején egyre szigorúbbá váltak a kritériumok, egyre kevésbé voltak szívesen látott vendégek a magyarországi zenészek. Több nagy botrány kötődik ehhez az időszakhoz, hogy csak egyet említsünk: a Neoton Família kolozsvári koncertje után több mint száz kiskorút idéztek be a csöves mozgalomban való részvételük miatt. Ironikus volt, hogy ez épp nem egy rock-, hanem egy discokoncert után történt, a lényeg mégis az, hogy sok piros pöttyös kendőt és feliratos pólót viselő fiatallal alaposan elbántak. Bár azelőtt sem Románia volt a zenészek legkedveltebb koncerthelyszíne, ezután még kevesebben akartak erre jönni. A rendszer sem látta őket szívesen.

Szűcs Judit volt az egyik utolsó előadóművész, aki felléphetett Romániában a rendszerváltás előtt. 1983-as bukaresti koncertje után interjút adott a magyar sajtónak, amelyet akkor úgy zárt, hogy a következő turné alkalmával folytatják a beszélgetést. Ő sem tudhatta, hogy nem lesz következő turné.

A „vajaskenyérturnék” időszaka tehát 1983-ban véget ért. Bár az előadók akkori és későbbi elmondásaikban többször is hangot adtak ezen fellépések „szükség hozta kényszer-mivoltának”, a valóság azonban az, hogy az emberek, akik részt vehettek valamelyiken, máig fergeteges, jó hangulatú koncertekként emlékeznek vissza rájuk. Olyanra, amelyet a zenészek is látványosan élveztek.

A rendszerváltás után persze minden megváltozott. Ma szinte bármilyen koncert kapui nyitva állnak a rajongók előtt, a 16. Kolozsvári Magyar Napok keretében például több évtizedes kihagyás után a Mobilmánia is újra fellépett a kincses városban.